Chapter Two - Bloody Love

Sziasztok!

Meghoztam a Bloody Love második fejezetét. Kíváncsi vagyok a véleményetekre, tetszik-e a történet, és érdemes-e egyáltalán feltöltenem a blogra. Jó olvasást!

Döbbenten néztem rá, még a szavam is elakadt. Most komolyan alkudozni akar velem? Nem, ez csak valami rossz vicc lehetett.

- Jaj, szivi, ne nézz már így rám. Csak megállapodhatnánk úgy, hogy mindkettőnknek jó legyen. Briliáns ötletem van, biztos neked is tetszeni fog.

- Már bocs, de azt se tudom, hogy ki vagy, így hogy tudnék bármit is mondani a tervedre? Egyáltalán honnan veszed, hogy hajlandó vagyok meghallgatni téged? - mondtam, majd összefontam a mellkasom előtt a karom, hogy határozottabbnak tűnjek.

- A nevem Daniel, így már tudod, hogy ki vagyok. Biztosra veszem, hogy hajlandó vagy meghallgatni, különben rögtön nemnek veszem a válaszod, ami neked nem lesz túl jó - felelte mosolyogva.

Rájöttem, tényleg jobban járok, ha végighallgatom, mert nem veszthetek vele semmit. Ha nem tetszik a terve, akkor is nemet mondhatok, meg legalább megtudom, mit eszelt ki.

- Jól van, hallgatlak, csak igyekezz, mert anyám már biztosan halálra aggódja magát miattam. - Ez persze nem volt igaz, ő sosem aggódna értem, de kellett valami ürügy, amivel siettetni tudtam.

- Szeretsz vámpírokat ölni, igaz? - nézett rám kérdőn, mire bólintottam. - Nagyon jó. Mivel egy erősebb vámpírral nem tudnál elbánni, lásd a tegnap estét, megtanítalak rendesen a vadászatra.

Ennél a résznél kitört belőlem a nevetés. Biztos voltam benne, hogy ezt csak viccnek szánja, hiszen ki az az idióta, aki kiképez egy vámpírvadászt, mikor utána ő maga lehet a préda?

- Ugye most csak viccelsz? - Csak ennyit tudtam kinyögni, mire úgy nézett rám, mint egy óvodásra. Hát igen, hozzá képest biztosan kisgyereknek számítottam Ilyen energiája, mint ami neki volt, csak egy idősebb vámpírnak lehetett. Úgy saccoltam, legalább háromszáz évvel idősebb nálam, ami elég nagy előny.

- Nem, Cicuska, egyáltalán nem viccelek. Én megtanítalak vámpírt ölni, te pedig cserében segítesz nekem. Annyi a dolgod, hogy segítesz leszállítani a kijelölt célpontokat. Te folytathatod a vadászatot úgy, hogy nem kell attól félned, mikor ölnek meg, én pedig kapok egy tökéletes csalit. - Mindezt úgy magyarázta, mintha egy öt éves kislánnyal beszélne, ami eléggé felhúzott.

- Nem kell így hangsúlyoznod, anélkül is értem, amit mondasz, nem vagyok hülye - mondtam mérgesen. - Kösz, de inkább nem élek az ajánlatoddal, nincs kedvem egy ekkora seggfejjel dolgozni.

- Azonnal ülj le az ágyra. - A szeme zölden villogott, miközben ezt mondta. Ezzel csak még jobban felidegesített, utáltam, ha bárki parancsolgatni akart nekem.

- Ne merj utasítgatni, hogy mit csináljak, főleg ne ilyen stílusban! Lehet, hogy ezt mással simán megcsinálhatod, de velem nem - keltem ki magamból dühösen, mire meglepődött. Tényleg azt hitte, azt fogom tenni, amit mondott? Akkor bizony nagyon tévedett.

- Ahogy látom, nem hat rád a vámpírok elmekontrollja, biztos a származásod miatt. Ez azonban megváltoztatja a dolgokat. Mivel nem tudom kitörölni az emlékeidből a találkozásunkat, ezért ha nem vagy hajlandó alkut kötni, meg kell ölnöm téged. Hidd el, nem szívesen teszem meg, de muszáj lesz. Nem árulhatod el senkinek, hogy láttál már valaha és tudod, hol vagyok. - Ahogy ezt kimondta, az ereimben megfagyott a vér. Látszott rajta, hogy nem blöffölt, tényleg megöl, ha nem megyek bele a szánalmas kis játékába.

- Figyelj, megígérem, hogy senkinek nem fogom elmondani azt, ami itt történt, úgyse tudnék erről beszélgetni senkivel. Szépen elfelejtjük, hogy ismerjük egymást és mindenki megy tovább a maga útján. - Muszáj volt még megpróbálnom ezt, hátha sikerül rávennem, változtassa meg a döntését.

- Tudod, szivi, lehet, még el is hiszem neked, hogy magadtól nem mesélnél erről senkinek. Azonban Tyler meghalt, az emberei meg a barátai a gyilkosát keresik. Mivel a bárban veled látták utoljára, te is rajta lehetsz a megkeresendők listáján. Hidd el nekem, vannak módszereik arra, hogyan szedjék ki belőled az igazságot. Egy vámpír mindig tudja, mikor hazudnak neki, csak nem biztos, hogy el is árulja. Nekem meg nincs szükségem arra, hogy még Tyler emberei is utánam kutakodjanak, ezért vagy segítesz, vagy meghalsz - mondta határozottan. Ha nem én lettem volna az áldozat, tökéletesen egyet tudtam volna érteni az érveivel, sőt a helyében én is ezt tettem volna, de így másképp láttam a helyzetet. - Ugyan már, milyen hátrányai lennének ennek az alkunak?

Az, hogy a közeledben kell lennem - gondoltam, de igaza volt, más hátrányt nem nagyon tudtam volna felhozni, maximum azt, hogy kevesebb lenne a szabadidőm.

- Cat, nézd inkább az előnyeit a dolognak - mondta kedvesen. - Ha egyedül vadászol, bármikor megölhetnek, de ha velem vagy, nem fogom hagyni, hogy bajod essen. Az életed kockáztatása nélkül egyetlen vámpírt sem tudsz megölni, viszont ha kiképezlek, bárkivel el tudsz majd bánni. Na meg persze megismered a képességeidet és az igazi éned.

Mindig is az igazi énemtől rettegtem a legjobban. Sosem tudtam, milyen lennék, ha nem próbálnám elfojtani a bennem élő torzszülöttet. Mi lenne, ha nem tudnám kordában tartani és teljesen eluralkodna rajtam? Nem, ennek sosem szabad bekövetkeznie, inkább meghalok Viszont egy részem szerette volna, ha végre megtudom az igazságot. Lehet, nem is vagyok szörnyeteg, csak egy ember, akinek van pár vámpíros képessége. Akkor is lesz időm meghalni, ha tényleg gonosz leszek, legalább így kiderülne, ki is vagyok én.

- Rendben, legyen. Megegyeztünk, te kiképezel, én meg segítek neked. Ez színtiszta üzlet, nem több. Ahhoz azonban ragaszkodom, hogy figyelembe vegyél néhány dolgot - válaszoltam határozottan. Lehet, hogy ezt később nagyobb meg fogom bánni, de végre volt rá esélyem, hogy önmagam legyek. Ez nekem mindennél többet számított.

- Milyen dolgokat kellene figyelembe vennem? - kérdezte gyanakodva Daniel. Még nem bízott bennem, amit meg is tudtam érteni, hiszen nem is ismert.

- Például azt, hogy én még iskolába járok és nem tudom minden szabadidőmet rád áldozni, hiszen tanulnom is kell. Plusz valami nagyon jó indokot kell kitalálnom, hogy anyám ne kezdjen gyanakodni, mit is csinálok valójában, mert nem túlzottan örülne neki.

- Szóval anyád nem tudja, hogy mit művelsz, mikor elvileg bulizni mész? Így legalább értem, miért nem beszélt le erről. Csoda, hogy még nem öltek meg. - Mikor meglátta az arckifejezésem, az arca komor lett. - Vagy mégis tudja. Nem éppen egy jó anyára vall, hogy meg sem próbált tenni ellene semmit.

- Csak nem akarja, hogy más is véletlen úgy járjon, ahogyan ő. Ismer annyira, hogy nem lehet velem annyira könnyen elbánni, ezért engedi ezt az egészet - mondtam halkan, mire ő gúnyosan felkacagott.

- Nem, Cicuska, ő egyszerűen kihasznál téged. Nem érdekli, mi lesz veled, csak az számít neki, hogy minél több vérszívót elintézz. Azt hiszi, így bosszút tud állni apádon, pedig csak a lányát löki a sírba.

Tudtam, hogy igaza van, az anyámat egyáltalán nem érdeklem. Eddig még sosem ismertem be ezt, de most, ahogy Daniel kimondta, rájöttem, tényleg így van. A felismeréstől könnyek szöktek a szemembe, hiszen rettenetesen fájt, hogy a saját anyám jobban szereti a kutyáját, mint engem. Danielen látszott, nem nagyon tudja, mit tegyen, majd pár másodperc után magához vont és átölelt.

- Ne haragudj, nem tudtam, hogy ezzel megbántalak. Nem ez volt a célom, sajnálom - motyogta a hajamba, amitől kirázott a hideg és a szívem hevesebben kezdett verni. Fogalmam sem volt, mi történik velem, még sosem reagáltam így egy egyszerű ölelésre. Annak ellenére, hogy megölt volna, ha nem megyek bele az alkuba, legszívesebben hozzábújtam volna. Cat, legyen eszed, ez egy vámpír, aki bármikor kiszívhatja az összes véred, ha úgy tartja kedve. Gyorsan hátraléptem, mielőtt valami meggondolatlanságot tehettem volna, de kerültem a tekintetét.

- Nem bántottál meg, csak kicsit rosszul érint ez a dolog. Ha lehet, ne hozd fel többet és ne hívj Cicuskának, amikor van normális nevem is, én se adok neked mindenféle idióta becenevet.

- Jaj, de harapós lett valaki - mondta nevetve, mire dühömben felkaptam egy vázát és hozzávágtam. Még idejében el tudott hajolni előle, de láttam a meglepetést az arcán. - Hé, tudod te egyáltalán, mennyit ért az a váza, amit csak úgy a falhoz vágtál? Még az 1800-as években kaptam egy barátomtól, erre te eltörted.

- Ha nem lennél ekkora seggfej, nem akartam volna hozzád vágni. Ez a te hibád, csak magad okolhatod érte - vágtam vissza dühösen, majd elindultam az ajtó felé. Nem akartam továbbra is egy légtérben tartózkodni vele, ezért inkább kimentem volna a szobából, de elkapott és a derekamnál fogva visszahúzott.

- Hé, ki mondta neked, hogy máris mehetsz? Mivel belementél az alkuba, meg kell beszélnünk pár dolgot, nem gondolod? - kérdezte, majd vigyorogva lefogott, amikor ingerülten a mellkasába ütöttem. - Tudtad, hogy pont a harcias nők az esetem? - Még szélesebben kezdett vigyorogni, miután a szavai letaglóztak és inkább meg se moccantam, csak ne mondjon többször ilyeneket.

- Ha gyorsan meg tudjuk beszélni, legyen, de ideje lenne hazamennem. Tudod, nekem másról is szól az életem, nem csak a vadászatról, na meg arról, hogyan idegesítsünk fel másokat két perc alatt - válaszoltam csípősen.

- Oké, szerintem ezt még gyorsan át tudjuk beszélni, most nem kezdem neked magyarázni a vámpírok életét. Nyugodtan menj haza anyucihoz, ha ezt megbeszéltük.

- Rendben, de engedj el, úgy is tudunk beszélgetni, nem szaladok el - mondtam gúnyosan, mire bólintott és elengedett.

- Ha megpróbálnád, sokkal kellemetlenebb helyzetben lennél, hidd el nekem. Simán elkapnálak, ezt te is tudod, és addig nem engednélek el, amíg meg nem vitattuk, amit akarok. Sőt, lehet, kicsit el is húznám a dolgot, hogy tanulj belőle. - Erre a gondolatra szélesen elvigyorodott, nekem meg eszembe jutott, hogyan szorított le reggel a földre. Soha többé nem akartam ilyen helyzetbe kerülni, ezért inkább leültem az egyik fotelbe, Daniel pedig letelepedett a velem szemben lévő kanapéra.

- Oké, mit akarsz megbeszélni velem, ami nem várhat holnapig? - Kezdtem kíváncsi lenni, hogyan akarja kivitelezni a kiképzést, hiszen a kettőnk szabadidejét elég nehéz volt egyeztetni. Én este értem rá, ő meg pont akkor "dolgozott". Na mindegy, majd kiderül, mit gondolt ki.

- Legalább négy hét kell ahhoz, hogy valamire való harcos legyen belőled, plusz még egy hét, ami alatt kicsit dolgozunk a külsődön meg a viselkedéseden. - Folytatni akarta, de hirtelen közbevágtam.

- Hé, mi a bajod a külsőmmel meg a viselkedésemmel? - kérdeztem durcásan. Jó, tény, hogy egy átlagos tizennyolc éves lánynak néztem ki, de ez miért akkora probléma? Így is alig tudtam levakarni magamról a vámpírokat, ha egyedül mentem egy szórakozóhelyre.

- A külsőddel tulajdonképpen semmi, csak kicsit javítani kell rajta. Nagyvadra megyünk majd, ezért nem tűnhetsz kislánynak. A viselkedésedről meg lerí, hogy elég tapasztalatlan vagy férfiak terén, ezt pedig nem engedhetjük meg magunknak. Ha valaki úgy néz rád, mint egy nőre, zavarba jössz. - Ahogy ezt kimondta, elvörösödtem. Igaza volt, még sosem közeledett hozzám senki. A városban mindenki lenézett és kiközösített minket, egyedül Jason állt mellettem, de ő is csak egy barát volt. - Látod, szivi? Pont erről beszélek. Ha erre így reagálsz, mi lesz, amikor próbálkozni fognak nálad?

- Jó, ebben igazad van, de ezen hogyan akarsz változtatni? - tettem fel gyanútlanul a kérdést. Hirtelen semmi ötlet nem jutott eszembe, amivel javítani lehetne a viselkedésemen.

- Majd meglátod, azon a terven még pontosítanom kell, de ne izgulj, nem lesz tőle semmi bajod - válaszolta nevetve. - Találj ki valamit, amit anyádnak meg a barátaidnak fogsz mondani, miért nem érsz rá egyetlen délután sem. Iskola után rögtön gyere ide, edzünk pár órát, aztán szépen hazamehetsz.

- Ez szépen hangzik, de szerinted mikor fogok tanulni? Idén érettségizem, nem pocsékolhatom el az összes időmet rád meg az edzéseidre. Tudod, szeretnék elmenni ebből a porfészekből és ez csak úgy lehetséges, ha felvesznek valamelyik főiskolára vagy egyetemre.

- Tévedsz, nem csak akkor tudsz elmenni innen, ha egyetemre jársz. Arra nem gondoltál, hogy én is elvihetlek bárhová, ha jó lesz a kapcsolatunk és nem fogsz utálni? - kérdezte, miközben tekintetét az enyémbe fúrta, amitől megint zavarba jöttem. Szuper, egy vámpír csinos pofikája miatt úgy viselkedek, mint egy tíz éves kislány.

- Kétlem, hogy bárhová is veled akarnék menni - mondtam zavartan, majd elfordítottam a fejem, hogy ne kelljen a szemébe néznem. Ő csak biccentett egyet, majd felkelt a kanapéról.

- Jól van, ezt úgysem most kell eldöntened. Majd pár hónap múlva megint megkérdezlek, kíváncsi vagyok, akkor mit fogsz válaszolni. Holnap iskola után gyere erre a címre. - A kezembe nyomott egy cetlit, amin egy külvárosi cím állt. - Még annyi, ne hidd, hogy át tudsz verni. Hidd el, megtalállak és utána már nem engedlek haza.

- Ha csak meg akarsz ezzel ijeszteni, hogy mindenképpen eljöjjek, szólok, nem sikerült. Nem akarlak átvágni, nekem attól nem lenne jó.

- Cicuska - mikor meglátta az arckifejezésem, elfojtott egy vigyort. - Bocs, Cat. Én sosem blöffölök és mindig betartom, amit ígértem, ezt jegyezd meg.

Ahogy a szemébe néztem, rögtön tudtam, igazat mond. Tényleg nem olyan férfinak tűnt, aki viccből kimond valamit, majd a következő pillanatban megváltoztatja a döntését. Ez nekem nem jelentett túl sok jót, de ha ügyes leszek, talán tudom majd kezelni.

- Oké, ha hazaértem, felírom egy papírra és kiteszem a falra, nehogy elfelejtsem - mondtam mosolyogva. - Mehetek végre haza, vagy akarsz még valamit mondani?

- Nyugodtan menj haza. Tyler emberei miatt nem kell aggódnod, nem fognak veszélyt jelenteni sem rád, sem anyádra, ezt megígérem. Holnap találkozunk - felelte, majd egy puszit nyomott az arcomra, mire én ütésre emeltem a kezem. Mit képzel ez magáról? Alig ismer és máris puszilgat. - Jól van, bocsánatodért esedezem. - Bűnbánó kiskutya szemekkel nézett rám, amin muszáj volt nevetnem. Nem lehetett haragudni rá, amikor így nézett.

- Rendben, most az egyszer elnézem, de ne forduljon elő többször - fenyegettem meg nevetve. - Akkor holnap, szia.

Már az ajtónál jártam, amikor újra megszólalt.

- Ja, ne lepődj meg, ha valaki figyelni fog. Nem szeretném, ha Tyler emberei a közeledbe mennének, ez szükséges óvintézkedés. Nyugi, nem fog beleszólni az életedbe, csak vigyázni fog rád, így megfelel?

Tudtam, hogy csak udvariasságból kérdezett meg, ezért bólintottam. Elvégre mi bajom lehet attól, ha valaki távolról figyel? Igaza volt, legalább Tyler embereitől nem kellett tartanom. Még egyszer biccentettem neki, majd hazarohantam.