Chapter One - Bloody Love

Sziasztok!

Meghoztam a Bloody Love első fejezetét, remélem tetszeni fog nektek. Véleményetekre kíváncsi vagyok, írjatok bátran! Jó olvasást!

Aznap este a szokásosnál kicsivel korábban jöttem el otthonról, mert nem akartam elszalasztani a lehetőséget, hogy végre megtaláljam a vámpírt, akit már három hónapja kerestem. Tudtam, ez olyan, mintha egy tűt akarnék megtalálni a szénakazalban, de úgy voltam vele, a remény hal meg utoljára. Elhatároztam, ez lesz az utolsó nap, amikor azért megyek el bárhová is, hogy abban reménykedem, hátha összefutok vele valahol. Jason szerint már az agyamra ment ez a keresés, és be kellett látnom, valamilyen szinten igaza volt, de eddig nem akartam feladni. Azonban mára beláttam, nem erről szól az életem, ezért a jövő héttől ideje lesz változtatni ezen. Na mindegy, most nem a jövő hét számít, hanem a ma este - gondoltam, miközben beléptem a város leghírhedtebb bárjába.

A bárban csak úgy nyüzsögtek a vámpírok, ezt már a hely energiájából érezni lehetett. A félhomályban sikerült átverekednem magam a pulthoz és leültem az első üres bárszékre. Az utóbbi időben mindig a pultnál kezdtem az estét, mert rájöttem, innen a legkönnyebb szemmel tartani az egész helyiséget. Miközben kértem egy vodkát, észrevétlenül felmértem a terepet. Az összes asztal foglalt volt, a tánctéren alig lehetett mozdulni, az ott lévők arcát pedig ki sem lehetett venni. Hogyan fogok én így megtalálni egy személyt, akit eddig életemben nem láttam, csak a szemeit ismerem? Csak reménykedni tudtam benne, hogy ha itt van, ő szúr ki engem és idejön. Bárcsak lenne ekkora szerencsém...

- Egy ilyen szép lánynak nem lenne szabad egyedül üldögélnie. - Egy mézesmázos hang hozott vissza a valóságba. Rápillantottam és elmosolyodtam. Újabb vámpír, aki legszívesebben megcsapolna, szuper. - Talán foglalt ez a hely, aranyom?

A nagynénikéd az aranyod, nem én - gondoltam magamban mosolyogva. Hiába volt nagyon udvarias a fickó, valamiért kirázott tőle a hideg. Sokkal veszedelmesebbnek tűnt, mint eddig bármelyik vámpír, akivel dolgom volt.

- Még nem, de ha leül, akkor már az lesz - válaszoltam kacéran, majd picit oldalra billentettem a fejem. A vámpír alig észrevehetően megnyalta az ajkát. Remek, éppen éhes, már csak ez hiányzott.

- Akkor bizony foglalt vesz - mondta széles vigyorral az arcán, majd letelepedett a mellettem lévő székre. Most tudtam csak jobban megnézni az arcát, de nem is hasonlított arra, akit én kerestem. Szőke haja volt, kék szeme és a vámpírokra jellemző fehér bőre. Még jóképűnek sem tudtam mondani, de volt benne valami, ami vonzóvá tette. - Meghívhatlak egy italra, szépségem?

Legszívesebben elutasítottam volna az italt egy ürüggyel, de nem akartam neki okot adni arra, hogy bármin is bepöccenjen, hiszen egy bár kellős közepén nem ölhettem meg.

- Jó, de csak egyre, mert éppen várok valakit, csak az illető sosem volt a pontosság példaképe. - Csak egy kicsit ferdítettem el az igazságot, ezt ugyan ki róhatná fel nekem? Még az is lehet, hogy egyszer csak megjelenik a vámpír és igaz lesz, amit mondtam neki. Jól hangzott, de túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen.

Miközben az italunkra vártunk, faggatni kezdtem. Magamról nem nagyon akartam mesélni, ezért inkább őt bombáztam kérdésekkel, nehogy neki is eszébe jusson bármit is felvetni. Kiderült, Tylernek hívják, 28 éves és villamosmérnökként dolgozik. Mindezt úgy adta elő, hogy egy ember simán bevette volna, de én nem. Fogalma sem volt róla, hogy tudom, mi is ő valójában, így szépen előadta a szokásos meséjét, aminek egy szavát sem hittem el.

Később meghívott még egy italra, amit már elutasítottam. Nem akartam, hogy azt higgye, van nálam esélye, inkább arra hivatkoztam, hogy akit várok, már biztosan nem fog eljönni, ezért inkább hazamegyek.

- Ugyan, szépségem, fiatal még az este, maradj egy kicsit. Szívesen hazaviszlek, ezekben az időkben nem szabad egy fiatal lánynak egyedül sétálnia az utcán. Csak még egy italt kérek, semmi többet - mondta és megfogta a kezem, mikor felálltam.

- Bocs haver, de a nem az nem, és nem iszom meg veled még egy italt. - Hűvösen ránéztem, majd elhúztam a kezem. Látszott rajta, hogy nem tetszik neki az elutasításom, ezért gyorsan igyekeztem nem túlságosan megsérteni. - Hidd el, nem veled van a baj, de tényleg nagyon vártam ezt a találkozást és most csalódott vagyok. Csak haza szeretnék menni, ennyi az egész.

- Szóval azt mondod, nem vagyok neked elég jó? - A szeme dühösen megvillant és halványzölden kezdett világítani. Na, én is jó vagyok, sikerült magamra haragítanom egy éhes vámpírt. Gratulálok, Cat, nagyon ügyes voltál.

- Nem, én egy szóval sem mondtam ezt, csak randim lett volna és nem jött el a srác - mentegetőztem, miközben hátraléptem, hogy Tyler (vagy akárhogy is hívják) ne érjen el.

- Jól van, akkor fuss csak haza, de ne hidd, hogy ezzel vége van - mondta fenyegetően, majd kifizette az italokat és eltűnt a tömegben. Hu, ezt eddig megúsztam, de ezentúl a tarkómon is növesztenem kell egy szemet. Tudtam, hogy komolyan gondolja, amit mondott, ezért jobbnak láttam, ha gyorsan távozom. Az estém befuccsolt, ez talán az égi jel arra, hogy ideje feladnom a keresést és vissza kell térnem a „normális” életemhez.

Kimentem a bárból és szándékosan a hosszabb úton indultam el hazafelé. Tartottam tőle, hogy követni fog, és nem akartam, hogy megtudja, hol is lakom pontosan. A zsebembe nyúlva megfogtam a karómat, hogy bármelyik pillanatban meg tudjam magam védeni vele. A kihalt, sötét utcákon járva rossz érzés fogott el. Olyan volt, mintha valaki a nyomomban lenne, és egyre közelebb kerülne hozzám. A körülöttem lévő energia szintje hirtelen felemelkedett, innen tudtam, hogy baj van. Ez csak akkor szokott előfordulni, ha vámpír van a közelemben. Gyorsan megfordultam, hogy tudjam, mivel állok szembe, amikor Tyler villámgyorsan a falhoz szorított. Reflexből előkaptam az egyik karómat, majd a mellkasába döftem, de ahogy mozdult, pont elhibáztam a szívét. Csak centiken múlt a dolog, de elvétettem. Teljesen bedühödött, majd mielőtt bármit is tehettem volna, a nyakamba harapott. Igyekeztem a karót úgy irányítani, hogy átszúrja a szívét, de lefogott. Sokkal erősebb volt nálam, ezért esélyem sem volt szabadulni.

- Mocskos kis ribanc, ezt most megkeserülöd - morogta, mikor egy pillanatra elhúzódott a nyakamtól, de szinte azonnal újra a nyakamba mélyesztette a fogait.

Itt a vég - futott még át utoljára az agyamon, majd elsötétült előttem a világ.

* * * 

Mikor magamhoz tértem, egy kényelmes ágyon találtam magam puha takarók és párnák között. Fogalmam sem volt, mennyi ideig voltam eszméletlen és hol vagyok. Aztán eszembe jutott, mi is történt az éjszaka, mire rögtön a nyakamhoz kaptam. Meglepetésemre azonban a bőröm sima volt, mintha sosem harapott volna bele egy vámpír. Csak reménykedni tudtam abban, hogy nem Tyler hozott ide a piszkos kis játékai folytatásáért. A zsebembe csúsztattam a kezem, és elégedetten vettem tudomásul, hogy bárkinél is vagyok, a másik karómat nem vette el. Ahogy felültem, rögtön feltűnt, hogy egy ing van rajtam és nem az a felső, amiben tegnap este voltam. Jézusom, ez levetkőztetett. Vajon mi mást csinálhatott még? - gondoltam pánikolva. Muszáj volt megtudom, ki hozott ide és mit tett velem, ezért felkeltem, majd az ajtóhoz osontam. Már nyitottam volna ki az ajtót, amikor az kicsapódott és egy ismeretlen férfi lépett be rajta. Vámpír volt.

- Kislány, ideje lenne.... - A torkára forrt a szó, mikor észrevette, hogy az ágy üres. Ezt a pillanatot használtam ki arra, hogy a hátára ugorjak és a karót a mellkasába döfjem. Úgy meglepődött, hogy elesett, de megállította a kezem, mielőtt le tudtam volna szúrni.  A következő másodpercben már a földön feküdtem, ő meg teljes súlyával rám nehezedett. Sokkal gyorsabb volt az összes vámpírnál, akivel eddig találkoztam, még Tylernél is. - Komolyan így hálálod meg, amiért megmentettelek és elhoztalak, mielőtt Tyler haverjai megtaláltak volna?

- Ja, megmentettél, aztán meg idecipeltél és levetkőztettél, te perverz állat! - kiabáltam dühösen, majd teljes erőből behúztam neki egyet. Váratlanul érte a gyorsaságom, de arra eszméltem, hogy a kezeimet is a földhöz szorította.

- Igen, levettem a felsőd, mert tiszta vér lett és nem akartalak véresen betenni az ágyba. Kaptál helyette egy inget, ne problémázz már ezen. Inkább azon kellene aggódnod, hogy mit teszek veled akkor, ha nem mondasz el szépen mindent, amit tudni akarok.

Ugyan mit akarhat tudni tőlem egy vámpír? Most először néztem rá az arcára és a szívem hirtelen gyorsabban kezdett verni. Ő volt az, szinte biztos voltam benne. Ugyanaz a szempár nézett rám, ami már három hónapja kísértett álmaimban. Végre sikerült megtalálnom, de sosem gondoltam volna, hogy ilyen kínos helyzetben lesz az első beszélgetésünk.

- Jó, válaszolok az ostoba kérdéseidre, csak szállj le rólam végre - Valamiért nagyon zavart, hogy rajtam feküdt, de magam sem tudtam megmondani pontosan, hogy miért. Csak azt akartam, hogy szálljon le rólam, de láthatólag ő nem akarta ezt.

- Nem, szivi, így maradunk, így kevesebb rá az esély, hogy eszedbe jut egy újabb ostoba cselekedet - mondta vigyorogva, majd még jobban a földhöz szorított és elhúzta a hajam a nyakamról. Még ha akartam volna, akkor se tudtam volna megmozdulni, olyan erősen tartott. - Ha őszintén elmondasz mindent, nem foglak bántani. Azonban ha hazudsz... - Nem fejezte be a mondatot, hanem az agyaraival gyengéden megkarcolta a nyakam.

Akkor már tudtam, hogy mindent el fogok mondani neki, amit csak tudni akar. Ez a fickó nem blöffölt, láttam a szemén és nem akartam vámpír csemege lenni. Biccentettem neki, hogy lássa, megértettem az ajánlatát, mire kicsit enyhített a szorításon.

- Hogy hívnak? - Ez volt az első kérdése, ami nem lepett meg. Biztosan szerette tudni, kivel is beszélget, meg ha tudja a nevem, legalább nem fog szivinek hívni.

- Cat. Cat Matthews. - Szándékosan azt a nevem mondtam, amit csak vámpírvadászatokon használtam, nehogy az igazi vezetéknevemmel valaha is anyám közelébe kerüljön. Ahogy meghallotta a nevem, kitört belőle a nevetés.

- Cat? Még hogy macska? Inkább kiscicának tűnsz.

- Cat a nevem és egyáltalán nem érdekel a véleményed - mondtam dacosan.

- Jól van, elhiszem, akkor most szépen mondd el nekem, hogy kinek dolgozol, Cicuska. - Az utolsó szót már a fülembe suttogta, mire megborzongtam. Erre ő önelégülten elvigyorodott. - Gyerünk, válaszolj, nem érek rá egész nap.

- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz. Nem dolgozom senkinek, nekem semmi közöm a vámpírok ügyeihez.

- Jobban járnál, ha nem hazudnál, de ha meg szeretnéd nehezíteni magadnak a dolgot, csak tessék - mondta, majd a nyakamra nyomott egy puszit.

- Esküszöm, nem tudom, hogy mit akarsz tőlem, de senkinek nem dolgozom. - Teljesen bepánikoltam a gondolattól, hogy megharap és megöl, ha nem kapja meg a válaszokat. A szívem már a torkomban dobogott és tisztában voltam vele, hogy ezt ő is tudja.

- Sajnálom, Cicuska, de nem hiszek neked - motyogta a bőrömbe, majd megéreztem az agyarait az artériámon.

Istenem, kérlek szépen, add, hogy ne kezdjek könyörögni az életemért - fohászkodtam magamban, mert nem akartam megalázkodni előtte. Lehet, hogy az életemet elveheti, de a méltóságomat soha.

- Tényleg nem tudom, mit akarsz tőlem, beszélhetnél világosabban. Kinek kellene dolgoznom? Mi folyik itt? - zúdítottam rá ezt a két kérdést, mire legnagyobb megkönnyebbülésemre elhúzódott a nyakamtól és felvonta a szemöldökét.

- Ugyan miért ölnél vámpírokat, ha nem dolgoznál senkinek? Nem lenne rá okod. Rejtélyes módon mindig azokat teszed el láb alól, akiket nekem kellene, ki bérelt fel erre?

- Senki nem bérelt fel, ezek a vámpírok meg akartak ölni és csak azt kapták, amit megérdemeltek. Nem a pénzért végzek velük, hanem mert ez a bosszúm az apám miatt. - Volt annyi eszem, hogy kihagytam azt a részt, hogy miatta kezdtem el ilyen helyekre járni. Fogalmam sem volt, hogyan reagált volna erre, de ezt nem most akartam kideríteni.

- Talán a drága apucival egy vámpír végzett vagy mi? - kérdezte enyhe gúnnyal a hangjában. - Ez nem elég ok arra, hogy kinyírd azokat is, akiknek semmi közük hozzá.

- Nem, az apámat nem ölték meg. Ő maga vámpír, aki megerőszakolta az anyámat 19 éve és itt van előtted az eredménye - vágtam dühösen az arcába. - És azért ölök meg minél többet, hogy mással ugyanez ne történhessen meg.

Az arcán döbbenet futott át, de látszott rajta, hogy nem hisz nekem. Persze miért is hitt volna? Még senki nem hallott félvérekről, lehet, hogy nem is nagyon volt még rá példa a történelemben.

- Azt hiszed, beveszem ezt a maszlagot? A nyakadnak hasonló illata van, mint egy vámpírnak, tudod, hogy mitől van ez? Ha valaki vámpírvért nyom egy emberbe, hogy erősebb és gyorsabb, na meg kevésbé sebezhető legyen, akkor pont ilyen az illata. Ki adott neked vért?

- Senki, még soha nem ittam vámpírvért. Tényleg az igazat mondom, nem hazudok. - Majdnem felnyüszítettem, amikor az agyarai megint a nyakamhoz értek, de sikerült visszafognom magam és nem kezdtem könyörögni neki, hogy ne bántson.

- Tudod, Cicuska, kaptál egy esélyt, de nem éltél vele. - Ezt hallva tudtam, most meg fog ölni. Behunytam a szemem és magamban elmondtam az egyetlen imát, amit anyám még kis koromban tanított meg nekem. Mikor újra a földhöz préselt, kinyitottam a szemem. Meglepetésemre engem nézett és amint meglátta a tekintetem, hátrahőkölt.

- Basszus, mi a franc ez? Mi a fene van a szemeddel? - kérdezte döbbenten. Ekkor jöttem rá, hogy a szemeim biztosan zölden kezdtek izzani. Ez mindig így volt, ha erős érzelmek uralkodtak el rajtam, de általában akkor jött elő, amikor nagyon dühös voltam vagy felidegesítettek. Ez volt az egyetlen, ami elárulhatta valódi származásom. Nagyon utáltam, de lehet, pont ez az, ami megmenti az életem.

- Hiszel végre nekem? Ha jól tudom, ilyen szemekkel csak a vámpírok tudnak nézni - tettem fel neki a kérdést, mire ő bólintott.

- Így legalább érthető, miért gyógyultál meg pár korty vértől, amikor az a seggfej Tyler elég durván megharapott. Egy embernek legalább egy deci vér kellett volna, erre a te sebeid már három korty után elmúltak De abban még mindig nem vagyok biztos, hogy nem bérelt fel téged senki.

- Ugyan miért segítenék a vámpíroknak, amikor az ő hibájukból lettem ilyen? Félig szörnyeteg vagyok az apám miatt, kösz, de eggyel sem akarok szövetkezni.

- Jól van, tegyük fel, hogy ezt is elhiszem - mondta, majd leszállt rólam és felhúzott a földről. Végre jobban szemügyre tudtam venni, de igyekeztem nem nagyon bámulni. Másfél fejjel magasabb volt nálam és izmosnak tűnt, már amennyire az ingtől ezt látni lehetett. A fekete ing és a fekete nadrág csak kiemelte tökéletes, fehér bőrét. Barna haja rövidre volt vágva, el kellett ismernem, nagyon jól állt neki. Mikor a szemébe néztem, észrevettem, hogy vigyorog, mire gyorsan lesütöttem a szemem. A leghelyesebb férfi volt, akivel valaha is találkoztam, hiába volt vámpír, ezt nem tagadhattam. Az ismerős barna szemek engem figyeltek és a pillantásában volt valami, amitől még jobban zavarba jöttem, ezért inkább hátat fordítottam neki.

- És hazamehetek végre? Feltételezem, mindent megtudtál, amit akartál - mondtam neki morcosan. Nem akartam, hogy lássa, zavarba vagyok, ezért próbáltam jégcsapként viselkedni vele, de sajnos nem tudtam átverni.

- Nem, Cicuska, nem mehetsz haza. Még messze nem tudtam meg rólad mindent, amit akartam - válaszolta. Hallottam a hangján, hogy mosolyog, ezért felé fordultam.

- De én haza akarok menni, nem tarthatsz itt, nem teheted ezt! - csattantam fel dühösen. Eszem ágában sem volt egy fedél alatt maradni vele, minél messzebb akartam tőle kerülni. A szavaim hallatán szélesen elvigyorodott, majd a következő másodpercben már előttem volt és nagyon közel hajolt hozzám.

- Tévedsz, szivi, egyáltalán nem akarsz hazamenni, ismerd be - suttogta, majd még közelebb hajolt. Teljesen ledermedtem a közelségétől, de szerencsére az agyam nem kapcsolt ki és hátraléptem, hogy ne legyek olyan közel hozzá.

- Inkább te tévedsz, mert én nagyon is haza akarok menni - mondtam, miközben farkasszemet néztem vele. - Azt se tudom, hogy ki vagy, nem fogok itt maradni a két szép szemedért.

Láttam rajta, hogy gondolkodni kezd, mit is csináljon most. Reménykedtem benne, azt fogja mondani, hogy tűnjek el és ne beszéljek erről senkinek, de nem ezt tette.

- Tudod mit, Cicuska? Mindkettőnk számára előnyös alkut ajánlok neked. Hallgasd meg, hogy mit találtam ki...