2014. január 30., csütörtök

Chapter Two - Bloody Love

Sziasztok!


Meghoztam a Bloody Love második fejezetét. Kíváncsi vagyok a véleményetekre, tetszik-e a történet, és érdemes-e egyáltalán feltöltenem a blogra. Jó olvasást!


Döbbenten néztem rá, még a szavam is elakadt. Most komolyan alkudozni akar velem? Nem, ez csak valami rossz vicc lehetett.

- Jaj, szivi, ne nézz már így rám. Csak megállapodhatnánk úgy, hogy mindkettőnknek jó legyen. Briliáns ötletem van, biztos neked is tetszeni fog.

- Már bocs, de azt se tudom, hogy ki vagy, így hogy tudnék bármit is mondani a tervedre? Egyáltalán honnan veszed, hogy hajlandó vagyok meghallgatni téged? - mondtam, majd összefontam a mellkasom előtt a karom, hogy határozottabbnak tűnjek.

- A nevem Daniel, így már tudod, hogy ki vagyok. Biztosra veszem, hogy hajlandó vagy meghallgatni, különben rögtön nemnek veszem a válaszod, ami neked nem lesz túl jó - felelte mosolyogva.

Rájöttem, tényleg jobban járok, ha végighallgatom, mert nem veszthetek vele semmit. Ha nem tetszik a terve, akkor is nemet mondhatok, meg legalább megtudom, mit eszelt ki.

- Jól van, hallgatlak, csak igyekezz, mert anyám már biztosan halálra aggódja magát miattam. - Ez persze nem volt igaz, ő sosem aggódna értem, de kellett valami ürügy, amivel siettetni tudtam.

- Szeretsz vámpírokat ölni, igaz? - nézett rám kérdőn, mire bólintottam. - Nagyon jó. Mivel egy erősebb vámpírral nem tudnál elbánni, lásd a tegnap estét, megtanítalak rendesen a vadászatra.

Ennél a résznél kitört belőlem a nevetés. Biztos voltam benne, hogy ezt csak viccnek szánja, hiszen ki az az idióta, aki kiképez egy vámpírvadászt, mikor utána ő maga lehet a préda?

- Ugye most csak viccelsz? - Csak ennyit tudtam kinyögni, mire úgy nézett rám, mint egy óvodásra. Hát igen, hozzá képest biztosan kisgyereknek számítottam Ilyen energiája, mint ami neki volt, csak egy idősebb vámpírnak lehetett. Úgy saccoltam, legalább háromszáz évvel idősebb nálam, ami elég nagy előny.

- Nem, Cicuska, egyáltalán nem viccelek. Én megtanítalak vámpírt ölni, te pedig cserében segítesz nekem. Annyi a dolgod, hogy segítesz leszállítani a kijelölt célpontokat. Te folytathatod a vadászatot úgy, hogy nem kell attól félned, mikor ölnek meg, én pedig kapok egy tökéletes csalit. - Mindezt úgy magyarázta, mintha egy öt éves kislánnyal beszélne, ami eléggé felhúzott.

- Nem kell így hangsúlyoznod, anélkül is értem, amit mondasz, nem vagyok hülye - mondtam mérgesen. - Kösz, de inkább nem élek az ajánlatoddal, nincs kedvem egy ekkora seggfejjel dolgozni.

- Azonnal ülj le az ágyra. - A szeme zölden villogott, miközben ezt mondta. Ezzel csak még jobban felidegesített, utáltam, ha bárki parancsolgatni akart nekem.

- Ne merj utasítgatni, hogy mit csináljak, főleg ne ilyen stílusban! Lehet, hogy ezt mással simán megcsinálhatod, de velem nem - keltem ki magamból dühösen, mire meglepődött. Tényleg azt hitte, azt fogom tenni, amit mondott? Akkor bizony nagyon tévedett.

- Ahogy látom, nem hat rád a vámpírok elmekontrollja, biztos a származásod miatt. Ez azonban megváltoztatja a dolgokat. Mivel nem tudom kitörölni az emlékeidből a találkozásunkat, ezért ha nem vagy hajlandó alkut kötni, meg kell ölnöm téged. Hidd el, nem szívesen teszem meg, de muszáj lesz. Nem árulhatod el senkinek, hogy láttál már valaha és tudod, hol vagyok. - Ahogy ezt kimondta, az ereimben megfagyott a vér. Látszott rajta, hogy nem blöffölt, tényleg megöl, ha nem megyek bele a szánalmas kis játékába.

- Figyelj, megígérem, hogy senkinek nem fogom elmondani azt, ami itt történt, úgyse tudnék erről beszélgetni senkivel. Szépen elfelejtjük, hogy ismerjük egymást és mindenki megy tovább a maga útján. - Muszáj volt még megpróbálnom ezt, hátha sikerül rávennem, változtassa meg a döntését.

- Tudod, szivi, lehet, még el is hiszem neked, hogy magadtól nem mesélnél erről senkinek. Azonban Tyler meghalt, az emberei meg a barátai a gyilkosát keresik. Mivel a bárban veled látták utoljára, te is rajta lehetsz a megkeresendők listáján. Hidd el nekem, vannak módszereik arra, hogyan szedjék ki belőled az igazságot. Egy vámpír mindig tudja, mikor hazudnak neki, csak nem biztos, hogy el is árulja. Nekem meg nincs szükségem arra, hogy még Tyler emberei is utánam kutakodjanak, ezért vagy segítesz, vagy meghalsz - mondta határozottan. Ha nem én lettem volna az áldozat, tökéletesen egyet tudtam volna érteni az érveivel, sőt a helyében én is ezt tettem volna, de így másképp láttam a helyzetet. - Ugyan már, milyen hátrányai lennének ennek az alkunak?

Az, hogy a közeledben kell lennem - gondoltam, de igaza volt, más hátrányt nem nagyon tudtam volna felhozni, maximum azt, hogy kevesebb lenne a szabadidőm.

- Cat, nézd inkább az előnyeit a dolognak - mondta kedvesen. - Ha egyedül vadászol, bármikor megölhetnek, de ha velem vagy, nem fogom hagyni, hogy bajod essen. Az életed kockáztatása nélkül egyetlen vámpírt sem tudsz megölni, viszont ha kiképezlek, bárkivel el tudsz majd bánni. Na meg persze megismered a képességeidet és az igazi éned.

Mindig is az igazi énemtől rettegtem a legjobban. Sosem tudtam, milyen lennék, ha nem próbálnám elfojtani a bennem élő torzszülöttet. Mi lenne, ha nem tudnám kordában tartani és teljesen eluralkodna rajtam? Nem, ennek sosem szabad bekövetkeznie, inkább meghalok Viszont egy részem szerette volna, ha végre megtudom az igazságot. Lehet, nem is vagyok szörnyeteg, csak egy ember, akinek van pár vámpíros képessége. Akkor is lesz időm meghalni, ha tényleg gonosz leszek, legalább így kiderülne, ki is vagyok én.

- Rendben, legyen. Megegyeztünk, te kiképezel, én meg segítek neked. Ez színtiszta üzlet, nem több. Ahhoz azonban ragaszkodom, hogy figyelembe vegyél néhány dolgot - válaszoltam határozottan. Lehet, hogy ezt később nagyobb meg fogom bánni, de végre volt rá esélyem, hogy önmagam legyek. Ez nekem mindennél többet számított.

- Milyen dolgokat kellene figyelembe vennem? - kérdezte gyanakodva Daniel. Még nem bízott bennem, amit meg is tudtam érteni, hiszen nem is ismert.

- Például azt, hogy én még iskolába járok és nem tudom minden szabadidőmet rád áldozni, hiszen tanulnom is kell. Plusz valami nagyon jó indokot kell kitalálnom, hogy anyám ne kezdjen gyanakodni, mit is csinálok valójában, mert nem túlzottan örülne neki.

- Szóval anyád nem tudja, hogy mit művelsz, mikor elvileg bulizni mész? Így legalább értem, miért nem beszélt le erről. Csoda, hogy még nem öltek meg. - Mikor meglátta az arckifejezésem, az arca komor lett. - Vagy mégis tudja. Nem éppen egy jó anyára vall, hogy meg sem próbált tenni ellene semmit.

- Csak nem akarja, hogy más is véletlen úgy járjon, ahogyan ő. Ismer annyira, hogy nem lehet velem annyira könnyen elbánni, ezért engedi ezt az egészet - mondtam halkan, mire ő gúnyosan felkacagott.

- Nem, Cicuska, ő egyszerűen kihasznál téged. Nem érdekli, mi lesz veled, csak az számít neki, hogy minél több vérszívót elintézz. Azt hiszi, így bosszút tud állni apádon, pedig csak a lányát löki a sírba.

Tudtam, hogy igaza van, az anyámat egyáltalán nem érdeklem. Eddig még sosem ismertem be ezt, de most, ahogy Daniel kimondta, rájöttem, tényleg így van. A felismeréstől könnyek szöktek a szemembe, hiszen rettenetesen fájt, hogy a saját anyám jobban szereti a kutyáját, mint engem. Danielen látszott, nem nagyon tudja, mit tegyen, majd pár másodperc után magához vont és átölelt.

- Ne haragudj, nem tudtam, hogy ezzel megbántalak. Nem ez volt a célom, sajnálom - motyogta a hajamba, amitől kirázott a hideg és a szívem hevesebben kezdett verni. Fogalmam sem volt, mi történik velem, még sosem reagáltam így egy egyszerű ölelésre. Annak ellenére, hogy megölt volna, ha nem megyek bele az alkuba, legszívesebben hozzábújtam volna. Cat, legyen eszed, ez egy vámpír, aki bármikor kiszívhatja az összes véred, ha úgy tartja kedve. Gyorsan hátraléptem, mielőtt valami meggondolatlanságot tehettem volna, de kerültem a tekintetét.

- Nem bántottál meg, csak kicsit rosszul érint ez a dolog. Ha lehet, ne hozd fel többet és ne hívj Cicuskának, amikor van normális nevem is, én se adok neked mindenféle idióta becenevet.

- Jaj, de harapós lett valaki - mondta nevetve, mire dühömben felkaptam egy vázát és hozzávágtam. Még idejében el tudott hajolni előle, de láttam a meglepetést az arcán. - Hé, tudod te egyáltalán, mennyit ért az a váza, amit csak úgy a falhoz vágtál? Még az 1800-as években kaptam egy barátomtól, erre te eltörted.

- Ha nem lennél ekkora seggfej, nem akartam volna hozzád vágni. Ez a te hibád, csak magad okolhatod érte - vágtam vissza dühösen, majd elindultam az ajtó felé. Nem akartam továbbra is egy légtérben tartózkodni vele, ezért inkább kimentem volna a szobából, de elkapott és a derekamnál fogva visszahúzott.

- Hé, ki mondta neked, hogy máris mehetsz? Mivel belementél az alkuba, meg kell beszélnünk pár dolgot, nem gondolod? - kérdezte, majd vigyorogva lefogott, amikor ingerülten a mellkasába ütöttem. - Tudtad, hogy pont a harcias nők az esetem? - Még szélesebben kezdett vigyorogni, miután a szavai letaglóztak és inkább meg se moccantam, csak ne mondjon többször ilyeneket.

- Ha gyorsan meg tudjuk beszélni, legyen, de ideje lenne hazamennem. Tudod, nekem másról is szól az életem, nem csak a vadászatról, na meg arról, hogyan idegesítsünk fel másokat két perc alatt - válaszoltam csípősen.

- Oké, szerintem ezt még gyorsan át tudjuk beszélni, most nem kezdem neked magyarázni a vámpírok életét. Nyugodtan menj haza anyucihoz, ha ezt megbeszéltük.

- Rendben, de engedj el, úgy is tudunk beszélgetni, nem szaladok el - mondtam gúnyosan, mire bólintott és elengedett.

- Ha megpróbálnád, sokkal kellemetlenebb helyzetben lennél, hidd el nekem. Simán elkapnálak, ezt te is tudod, és addig nem engednélek el, amíg meg nem vitattuk, amit akarok. Sőt, lehet, kicsit el is húznám a dolgot, hogy tanulj belőle. - Erre a gondolatra szélesen elvigyorodott, nekem meg eszembe jutott, hogyan szorított le reggel a földre. Soha többé nem akartam ilyen helyzetbe kerülni, ezért inkább leültem az egyik fotelbe, Daniel pedig letelepedett a velem szemben lévő kanapéra.

- Oké, mit akarsz megbeszélni velem, ami nem várhat holnapig? - Kezdtem kíváncsi lenni, hogyan akarja kivitelezni a kiképzést, hiszen a kettőnk szabadidejét elég nehéz volt egyeztetni. Én este értem rá, ő meg pont akkor "dolgozott". Na mindegy, majd kiderül, mit gondolt ki.

- Legalább négy hét kell ahhoz, hogy valamire való harcos legyen belőled, plusz még egy hét, ami alatt kicsit dolgozunk a külsődön meg a viselkedéseden. - Folytatni akarta, de hirtelen közbevágtam.

- Hé, mi a bajod a külsőmmel meg a viselkedésemmel? - kérdeztem durcásan. Jó, tény, hogy egy átlagos tizennyolc éves lánynak néztem ki, de ez miért akkora probléma? Így is alig tudtam levakarni magamról a vámpírokat, ha egyedül mentem egy szórakozóhelyre.

- A külsőddel tulajdonképpen semmi, csak kicsit javítani kell rajta. Nagyvadra megyünk majd, ezért nem tűnhetsz kislánynak. A viselkedésedről meg lerí, hogy elég tapasztalatlan vagy férfiak terén, ezt pedig nem engedhetjük meg magunknak. Ha valaki úgy néz rád, mint egy nőre, zavarba jössz. - Ahogy ezt kimondta, elvörösödtem. Igaza volt, még sosem közeledett hozzám senki. A városban mindenki lenézett és kiközösített minket, egyedül Jason állt mellettem, de ő is csak egy barát volt. - Látod, szivi? Pont erről beszélek. Ha erre így reagálsz, mi lesz, amikor próbálkozni fognak nálad?

- Jó, ebben igazad van, de ezen hogyan akarsz változtatni? - tettem fel gyanútlanul a kérdést. Hirtelen semmi ötlet nem jutott eszembe, amivel javítani lehetne a viselkedésemen.

- Majd meglátod, azon a terven még pontosítanom kell, de ne izgulj, nem lesz tőle semmi bajod - válaszolta nevetve. - Találj ki valamit, amit anyádnak meg a barátaidnak fogsz mondani, miért nem érsz rá egyetlen délután sem. Iskola után rögtön gyere ide, edzünk pár órát, aztán szépen hazamehetsz.

- Ez szépen hangzik, de szerinted mikor fogok tanulni? Idén érettségizem, nem pocsékolhatom el az összes időmet rád meg az edzéseidre. Tudod, szeretnék elmenni ebből a porfészekből és ez csak úgy lehetséges, ha felvesznek valamelyik főiskolára vagy egyetemre.

- Tévedsz, nem csak akkor tudsz elmenni innen, ha egyetemre jársz. Arra nem gondoltál, hogy én is elvihetlek bárhová, ha jó lesz a kapcsolatunk és nem fogsz utálni? - kérdezte, miközben tekintetét az enyémbe fúrta, amitől megint zavarba jöttem. Szuper, egy vámpír csinos pofikája miatt úgy viselkedek, mint egy tíz éves kislány.

- Kétlem, hogy bárhová is veled akarnék menni - mondtam zavartan, majd elfordítottam a fejem, hogy ne kelljen a szemébe néznem. Ő csak biccentett egyet, majd felkelt a kanapéról.

- Jól van, ezt úgysem most kell eldöntened. Majd pár hónap múlva megint megkérdezlek, kíváncsi vagyok, akkor mit fogsz válaszolni. Holnap iskola után gyere erre a címre. - A kezembe nyomott egy cetlit, amin egy külvárosi cím állt. - Még annyi, ne hidd, hogy át tudsz verni. Hidd el, megtalállak és utána már nem engedlek haza.

- Ha csak meg akarsz ezzel ijeszteni, hogy mindenképpen eljöjjek, szólok, nem sikerült. Nem akarlak átvágni, nekem attól nem lenne jó.

- Cicuska - mikor meglátta az arckifejezésem, elfojtott egy vigyort. - Bocs, Cat. Én sosem blöffölök és mindig betartom, amit ígértem, ezt jegyezd meg.

Ahogy a szemébe néztem, rögtön tudtam, igazat mond. Tényleg nem olyan férfinak tűnt, aki viccből kimond valamit, majd a következő pillanatban megváltoztatja a döntését. Ez nekem nem jelentett túl sok jót, de ha ügyes leszek, talán tudom majd kezelni.

- Oké, ha hazaértem, felírom egy papírra és kiteszem a falra, nehogy elfelejtsem - mondtam mosolyogva. - Mehetek végre haza, vagy akarsz még valamit mondani?

- Nyugodtan menj haza. Tyler emberei miatt nem kell aggódnod, nem fognak veszélyt jelenteni sem rád, sem anyádra, ezt megígérem. Holnap találkozunk - felelte, majd egy puszit nyomott az arcomra, mire én ütésre emeltem a kezem. Mit képzel ez magáról? Alig ismer és máris puszilgat. - Jól van, bocsánatodért esedezem. - Bűnbánó kiskutya szemekkel nézett rám, amin muszáj volt nevetnem. Nem lehetett haragudni rá, amikor így nézett.

- Rendben, most az egyszer elnézem, de ne forduljon elő többször - fenyegettem meg nevetve. - Akkor holnap, szia.

Már az ajtónál jártam, amikor újra megszólalt.

- Ja, ne lepődj meg, ha valaki figyelni fog. Nem szeretném, ha Tyler emberei a közeledbe mennének, ez szükséges óvintézkedés. Nyugi, nem fog beleszólni az életedbe, csak vigyázni fog rád, így megfelel?

Tudtam, hogy csak udvariasságból kérdezett meg, ezért bólintottam. Elvégre mi bajom lehet attól, ha valaki távolról figyel? Igaza volt, legalább Tyler embereitől nem kellett tartanom. Még egyszer biccentettem neki, majd hazarohantam.

2014. január 27., hétfő

Chapter One - Bloody Love

Sziasztok!


Meghoztam a Bloody Love első fejezetét, remélem tetszeni fog nektek. Véleményetekre kíváncsi vagyok, írjatok bátran! Jó olvasást!


Aznap este a szokásosnál kicsivel korábban jöttem el otthonról, mert nem akartam elszalasztani a lehetőséget, hogy végre megtaláljam a vámpírt, akit már három hónapja kerestem. Tudtam, ez olyan, mintha egy tűt akarnék megtalálni a szénakazalban, de úgy voltam vele, a remény hal meg utoljára. Elhatároztam, ez lesz az utolsó nap, amikor azért megyek el bárhová is, hogy abban reménykedem, hátha összefutok vele valahol. Jason szerint már az agyamra ment ez a keresés, és be kellett látnom, valamilyen szinten igaza volt, de eddig nem akartam feladni. Azonban mára beláttam, nem erről szól az életem, ezért a jövő héttől ideje lesz változtatni ezen. Na mindegy, most nem a jövő hét számít, hanem a ma este - gondoltam, miközben beléptem a város leghírhedtebb bárjába.

A bárban csak úgy nyüzsögtek a vámpírok, ezt már a hely energiájából érezni lehetett. A félhomályban sikerült átverekednem magam a pulthoz és leültem az első üres bárszékre. Az utóbbi időben mindig a pultnál kezdtem az estét, mert rájöttem, innen a legkönnyebb szemmel tartani az egész helyiséget. Miközben kértem egy vodkát, észrevétlenül felmértem a terepet. Az összes asztal foglalt volt, a tánctéren alig lehetett mozdulni, az ott lévők arcát pedig ki sem lehetett venni. Hogyan fogok én így megtalálni egy személyt, akit eddig életemben nem láttam, csak a szemeit ismerem? Csak reménykedni tudtam benne, hogy ha itt van, ő szúr ki engem és idejön. Bárcsak lenne ekkora szerencsém...

- Egy ilyen szép lánynak nem lenne szabad egyedül üldögélnie. - Egy mézesmázos hang hozott vissza a valóságba. Rápillantottam és elmosolyodtam. Újabb vámpír, aki legszívesebben megcsapolna, szuper. - Talán foglalt ez a hely, aranyom?

A nagynénikéd az aranyod, nem én - gondoltam magamban mosolyogva. Hiába volt nagyon udvarias a fickó, valamiért kirázott tőle a hideg. Sokkal veszedelmesebbnek tűnt, mint eddig bármelyik vámpír, akivel dolgom volt.

- Még nem, de ha leül, akkor már az lesz - válaszoltam kacéran, majd picit oldalra billentettem a fejem. A vámpír alig észrevehetően megnyalta az ajkát. Remek, éppen éhes, már csak ez hiányzott.

- Akkor bizony foglalt vesz - mondta széles vigyorral az arcán, majd letelepedett a mellettem lévő székre. Most tudtam csak jobban megnézni az arcát, de nem is hasonlított arra, akit én kerestem. Szőke haja volt, kék szeme és a vámpírokra jellemző fehér bőre. Még jóképűnek sem tudtam mondani, de volt benne valami, ami vonzóvá tette. - Meghívhatlak egy italra, szépségem?

Legszívesebben elutasítottam volna az italt egy ürüggyel, de nem akartam neki okot adni arra, hogy bármin is bepöccenjen, hiszen egy bár kellős közepén nem ölhettem meg.

- Jó, de csak egyre, mert éppen várok valakit, csak az illető sosem volt a pontosság példaképe. - Csak egy kicsit ferdítettem el az igazságot, ezt ugyan ki róhatná fel nekem? Még az is lehet, hogy egyszer csak megjelenik a vámpír és igaz lesz, amit mondtam neki. Jól hangzott, de túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen.

Miközben az italunkra vártunk, faggatni kezdtem. Magamról nem nagyon akartam mesélni, ezért inkább őt bombáztam kérdésekkel, nehogy neki is eszébe jusson bármit is felvetni. Kiderült, Tylernek hívják, 28 éves és villamosmérnökként dolgozik. Mindezt úgy adta elő, hogy egy ember simán bevette volna, de én nem. Fogalma sem volt róla, hogy tudom, mi is ő valójában, így szépen előadta a szokásos meséjét, aminek egy szavát sem hittem el.

Később meghívott még egy italra, amit már elutasítottam. Nem akartam, hogy azt higgye, van nálam esélye, inkább arra hivatkoztam, hogy akit várok, már biztosan nem fog eljönni, ezért inkább hazamegyek.

- Ugyan, szépségem, fiatal még az este, maradj egy kicsit. Szívesen hazaviszlek, ezekben az időkben nem szabad egy fiatal lánynak egyedül sétálnia az utcán. Csak még egy italt kérek, semmi többet - mondta és megfogta a kezem, mikor felálltam.

- Bocs haver, de a nem az nem, és nem iszom meg veled még egy italt. - Hűvösen ránéztem, majd elhúztam a kezem. Látszott rajta, hogy nem tetszik neki az elutasításom, ezért gyorsan igyekeztem nem túlságosan megsérteni. - Hidd el, nem veled van a baj, de tényleg nagyon vártam ezt a találkozást és most csalódott vagyok. Csak haza szeretnék menni, ennyi az egész.

- Szóval azt mondod, nem vagyok neked elég jó? - A szeme dühösen megvillant és halványzölden kezdett világítani. Na, én is jó vagyok, sikerült magamra haragítanom egy éhes vámpírt. Gratulálok, Cat, nagyon ügyes voltál.

- Nem, én egy szóval sem mondtam ezt, csak randim lett volna és nem jött el a srác - mentegetőztem, miközben hátraléptem, hogy Tyler (vagy akárhogy is hívják) ne érjen el.

- Jól van, akkor fuss csak haza, de ne hidd, hogy ezzel vége van - mondta fenyegetően, majd kifizette az italokat és eltűnt a tömegben. Hu, ezt eddig megúsztam, de ezentúl a tarkómon is növesztenem kell egy szemet. Tudtam, hogy komolyan gondolja, amit mondott, ezért jobbnak láttam, ha gyorsan távozom. Az estém befuccsolt, ez talán az égi jel arra, hogy ideje feladnom a keresést és vissza kell térnem a „normális” életemhez.

Kimentem a bárból és szándékosan a hosszabb úton indultam el hazafelé. Tartottam tőle, hogy követni fog, és nem akartam, hogy megtudja, hol is lakom pontosan. A zsebembe nyúlva megfogtam a karómat, hogy bármelyik pillanatban meg tudjam magam védeni vele. A kihalt, sötét utcákon járva rossz érzés fogott el. Olyan volt, mintha valaki a nyomomban lenne, és egyre közelebb kerülne hozzám. A körülöttem lévő energia szintje hirtelen felemelkedett, innen tudtam, hogy baj van. Ez csak akkor szokott előfordulni, ha vámpír van a közelemben. Gyorsan megfordultam, hogy tudjam, mivel állok szembe, amikor Tyler villámgyorsan a falhoz szorított. Reflexből előkaptam az egyik karómat, majd a mellkasába döftem, de ahogy mozdult, pont elhibáztam a szívét. Csak centiken múlt a dolog, de elvétettem. Teljesen bedühödött, majd mielőtt bármit is tehettem volna, a nyakamba harapott. Igyekeztem a karót úgy irányítani, hogy átszúrja a szívét, de lefogott. Sokkal erősebb volt nálam, ezért esélyem sem volt szabadulni.

- Mocskos kis ribanc, ezt most megkeserülöd - morogta, mikor egy pillanatra elhúzódott a nyakamtól, de szinte azonnal újra a nyakamba mélyesztette a fogait.

Itt a vég - futott még át utoljára az agyamon, majd elsötétült előttem a világ.

* * * 

Mikor magamhoz tértem, egy kényelmes ágyon találtam magam puha takarók és párnák között. Fogalmam sem volt, mennyi ideig voltam eszméletlen és hol vagyok. Aztán eszembe jutott, mi is történt az éjszaka, mire rögtön a nyakamhoz kaptam. Meglepetésemre azonban a bőröm sima volt, mintha sosem harapott volna bele egy vámpír. Csak reménykedni tudtam abban, hogy nem Tyler hozott ide a piszkos kis játékai folytatásáért. A zsebembe csúsztattam a kezem, és elégedetten vettem tudomásul, hogy bárkinél is vagyok, a másik karómat nem vette el. Ahogy felültem, rögtön feltűnt, hogy egy ing van rajtam és nem az a felső, amiben tegnap este voltam. Jézusom, ez levetkőztetett. Vajon mi mást csinálhatott még? - gondoltam pánikolva. Muszáj volt megtudom, ki hozott ide és mit tett velem, ezért felkeltem, majd az ajtóhoz osontam. Már nyitottam volna ki az ajtót, amikor az kicsapódott és egy ismeretlen férfi lépett be rajta. Vámpír volt.

- Kislány, ideje lenne.... - A torkára forrt a szó, mikor észrevette, hogy az ágy üres. Ezt a pillanatot használtam ki arra, hogy a hátára ugorjak és a karót a mellkasába döfjem. Úgy meglepődött, hogy elesett, de megállította a kezem, mielőtt le tudtam volna szúrni.  A következő másodpercben már a földön feküdtem, ő meg teljes súlyával rám nehezedett. Sokkal gyorsabb volt az összes vámpírnál, akivel eddig találkoztam, még Tylernél is. - Komolyan így hálálod meg, amiért megmentettelek és elhoztalak, mielőtt Tyler haverjai megtaláltak volna?

- Ja, megmentettél, aztán meg idecipeltél és levetkőztettél, te perverz állat! - kiabáltam dühösen, majd teljes erőből behúztam neki egyet. Váratlanul érte a gyorsaságom, de arra eszméltem, hogy a kezeimet is a földhöz szorította.

- Igen, levettem a felsőd, mert tiszta vér lett és nem akartalak véresen betenni az ágyba. Kaptál helyette egy inget, ne problémázz már ezen. Inkább azon kellene aggódnod, hogy mit teszek veled akkor, ha nem mondasz el szépen mindent, amit tudni akarok.

Ugyan mit akarhat tudni tőlem egy vámpír? Most először néztem rá az arcára és a szívem hirtelen gyorsabban kezdett verni. Ő volt az, szinte biztos voltam benne. Ugyanaz a szempár nézett rám, ami már három hónapja kísértett álmaimban. Végre sikerült megtalálnom, de sosem gondoltam volna, hogy ilyen kínos helyzetben lesz az első beszélgetésünk.

- Jó, válaszolok az ostoba kérdéseidre, csak szállj le rólam végre - Valamiért nagyon zavart, hogy rajtam feküdt, de magam sem tudtam megmondani pontosan, hogy miért. Csak azt akartam, hogy szálljon le rólam, de láthatólag ő nem akarta ezt.

- Nem, szivi, így maradunk, így kevesebb rá az esély, hogy eszedbe jut egy újabb ostoba cselekedet - mondta vigyorogva, majd még jobban a földhöz szorított és elhúzta a hajam a nyakamról. Még ha akartam volna, akkor se tudtam volna megmozdulni, olyan erősen tartott. - Ha őszintén elmondasz mindent, nem foglak bántani. Azonban ha hazudsz... - Nem fejezte be a mondatot, hanem az agyaraival gyengéden megkarcolta a nyakam.

Akkor már tudtam, hogy mindent el fogok mondani neki, amit csak tudni akar. Ez a fickó nem blöffölt, láttam a szemén és nem akartam vámpír csemege lenni. Biccentettem neki, hogy lássa, megértettem az ajánlatát, mire kicsit enyhített a szorításon.

- Hogy hívnak? - Ez volt az első kérdése, ami nem lepett meg. Biztosan szerette tudni, kivel is beszélget, meg ha tudja a nevem, legalább nem fog szivinek hívni.

- Cat. Cat Matthews. - Szándékosan azt a nevem mondtam, amit csak vámpírvadászatokon használtam, nehogy az igazi vezetéknevemmel valaha is anyám közelébe kerüljön. Ahogy meghallotta a nevem, kitört belőle a nevetés.

- Cat? Még hogy macska? Inkább kiscicának tűnsz.

- Cat a nevem és egyáltalán nem érdekel a véleményed - mondtam dacosan.

- Jól van, elhiszem, akkor most szépen mondd el nekem, hogy kinek dolgozol, Cicuska. - Az utolsó szót már a fülembe suttogta, mire megborzongtam. Erre ő önelégülten elvigyorodott. - Gyerünk, válaszolj, nem érek rá egész nap.

- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz. Nem dolgozom senkinek, nekem semmi közöm a vámpírok ügyeihez.

- Jobban járnál, ha nem hazudnál, de ha meg szeretnéd nehezíteni magadnak a dolgot, csak tessék - mondta, majd a nyakamra nyomott egy puszit.

- Esküszöm, nem tudom, hogy mit akarsz tőlem, de senkinek nem dolgozom. - Teljesen bepánikoltam a gondolattól, hogy megharap és megöl, ha nem kapja meg a válaszokat. A szívem már a torkomban dobogott és tisztában voltam vele, hogy ezt ő is tudja.

- Sajnálom, Cicuska, de nem hiszek neked - motyogta a bőrömbe, majd megéreztem az agyarait az artériámon.

Istenem, kérlek szépen, add, hogy ne kezdjek könyörögni az életemért - fohászkodtam magamban, mert nem akartam megalázkodni előtte. Lehet, hogy az életemet elveheti, de a méltóságomat soha.

- Tényleg nem tudom, mit akarsz tőlem, beszélhetnél világosabban. Kinek kellene dolgoznom? Mi folyik itt? - zúdítottam rá ezt a két kérdést, mire legnagyobb megkönnyebbülésemre elhúzódott a nyakamtól és felvonta a szemöldökét.

- Ugyan miért ölnél vámpírokat, ha nem dolgoznál senkinek? Nem lenne rá okod. Rejtélyes módon mindig azokat teszed el láb alól, akiket nekem kellene, ki bérelt fel erre?

- Senki nem bérelt fel, ezek a vámpírok meg akartak ölni és csak azt kapták, amit megérdemeltek. Nem a pénzért végzek velük, hanem mert ez a bosszúm az apám miatt. - Volt annyi eszem, hogy kihagytam azt a részt, hogy miatta kezdtem el ilyen helyekre járni. Fogalmam sem volt, hogyan reagált volna erre, de ezt nem most akartam kideríteni.

- Talán a drága apucival egy vámpír végzett vagy mi? - kérdezte enyhe gúnnyal a hangjában. - Ez nem elég ok arra, hogy kinyírd azokat is, akiknek semmi közük hozzá.

- Nem, az apámat nem ölték meg. Ő maga vámpír, aki megerőszakolta az anyámat 19 éve és itt van előtted az eredménye - vágtam dühösen az arcába. - És azért ölök meg minél többet, hogy mással ugyanez ne történhessen meg.

Az arcán döbbenet futott át, de látszott rajta, hogy nem hisz nekem. Persze miért is hitt volna? Még senki nem hallott félvérekről, lehet, hogy nem is nagyon volt még rá példa a történelemben.

- Azt hiszed, beveszem ezt a maszlagot? A nyakadnak hasonló illata van, mint egy vámpírnak, tudod, hogy mitől van ez? Ha valaki vámpírvért nyom egy emberbe, hogy erősebb és gyorsabb, na meg kevésbé sebezhető legyen, akkor pont ilyen az illata. Ki adott neked vért?

- Senki, még soha nem ittam vámpírvért. Tényleg az igazat mondom, nem hazudok. - Majdnem felnyüszítettem, amikor az agyarai megint a nyakamhoz értek, de sikerült visszafognom magam és nem kezdtem könyörögni neki, hogy ne bántson.

- Tudod, Cicuska, kaptál egy esélyt, de nem éltél vele. - Ezt hallva tudtam, most meg fog ölni. Behunytam a szemem és magamban elmondtam az egyetlen imát, amit anyám még kis koromban tanított meg nekem. Mikor újra a földhöz préselt, kinyitottam a szemem. Meglepetésemre engem nézett és amint meglátta a tekintetem, hátrahőkölt.

- Basszus, mi a franc ez? Mi a fene van a szemeddel? - kérdezte döbbenten. Ekkor jöttem rá, hogy a szemeim biztosan zölden kezdtek izzani. Ez mindig így volt, ha erős érzelmek uralkodtak el rajtam, de általában akkor jött elő, amikor nagyon dühös voltam vagy felidegesítettek. Ez volt az egyetlen, ami elárulhatta valódi származásom. Nagyon utáltam, de lehet, pont ez az, ami megmenti az életem.

- Hiszel végre nekem? Ha jól tudom, ilyen szemekkel csak a vámpírok tudnak nézni - tettem fel neki a kérdést, mire ő bólintott.

- Így legalább érthető, miért gyógyultál meg pár korty vértől, amikor az a seggfej Tyler elég durván megharapott. Egy embernek legalább egy deci vér kellett volna, erre a te sebeid már három korty után elmúltak De abban még mindig nem vagyok biztos, hogy nem bérelt fel téged senki.

- Ugyan miért segítenék a vámpíroknak, amikor az ő hibájukból lettem ilyen? Félig szörnyeteg vagyok az apám miatt, kösz, de eggyel sem akarok szövetkezni.

- Jól van, tegyük fel, hogy ezt is elhiszem - mondta, majd leszállt rólam és felhúzott a földről. Végre jobban szemügyre tudtam venni, de igyekeztem nem nagyon bámulni. Másfél fejjel magasabb volt nálam és izmosnak tűnt, már amennyire az ingtől ezt látni lehetett. A fekete ing és a fekete nadrág csak kiemelte tökéletes, fehér bőrét. Barna haja rövidre volt vágva, el kellett ismernem, nagyon jól állt neki. Mikor a szemébe néztem, észrevettem, hogy vigyorog, mire gyorsan lesütöttem a szemem. A leghelyesebb férfi volt, akivel valaha is találkoztam, hiába volt vámpír, ezt nem tagadhattam. Az ismerős barna szemek engem figyeltek és a pillantásában volt valami, amitől még jobban zavarba jöttem, ezért inkább hátat fordítottam neki.

- És hazamehetek végre? Feltételezem, mindent megtudtál, amit akartál - mondtam neki morcosan. Nem akartam, hogy lássa, zavarba vagyok, ezért próbáltam jégcsapként viselkedni vele, de sajnos nem tudtam átverni.

- Nem, Cicuska, nem mehetsz haza. Még messze nem tudtam meg rólad mindent, amit akartam - válaszolta. Hallottam a hangján, hogy mosolyog, ezért felé fordultam.

- De én haza akarok menni, nem tarthatsz itt, nem teheted ezt! - csattantam fel dühösen. Eszem ágában sem volt egy fedél alatt maradni vele, minél messzebb akartam tőle kerülni. A szavaim hallatán szélesen elvigyorodott, majd a következő másodpercben már előttem volt és nagyon közel hajolt hozzám.

- Tévedsz, szivi, egyáltalán nem akarsz hazamenni, ismerd be - suttogta, majd még közelebb hajolt. Teljesen ledermedtem a közelségétől, de szerencsére az agyam nem kapcsolt ki és hátraléptem, hogy ne legyek olyan közel hozzá.

- Inkább te tévedsz, mert én nagyon is haza akarok menni - mondtam, miközben farkasszemet néztem vele. - Azt se tudom, hogy ki vagy, nem fogok itt maradni a két szép szemedért.

Láttam rajta, hogy gondolkodni kezd, mit is csináljon most. Reménykedtem benne, azt fogja mondani, hogy tűnjek el és ne beszéljek erről senkinek, de nem ezt tette.

- Tudod mit, Cicuska? Mindkettőnk számára előnyös alkut ajánlok neked. Hallgasd meg, hogy mit találtam ki...

2014. január 25., szombat

Prologue - Bloody Love

Sziasztok!

Meghoztam az új történet prológusát, kíváncsi vagyok a véleményeitekre, hogy tetszik nektek.

A legtöbb ember nem hisz a természetfeletti lények létezésében. Kis koromban én is így voltam ezzel, de azóta megváltozott a véleményem. Lehet, hogy őrültnek fogtok tartani, de nem vagyok az. Tudom, hogy léteznek vámpírok, boszorkányok, vérfarkasok, sőt még ghoulok is. Most biztosan azt kérdezitek, mitől vagyok ebben ennyire biztos. A válasz egyszerű: én is egy vagyok közülük. Jól hallottátok, nem vagyok ember, de ha pontosítani akarok, csak félig nem vagyok az. Az anyám egyszerű ember, az apám viszont egy vámpír. Én se hittem el, hogy ez lehetséges, pedig az.

Persze sejtettem, hogy valami nem stimmel velem. A többi gyerek napközben érezte magát erősnek és fittnek, én viszont imádtam az éjszakát és a hajnalt. Szerencsére a város szélén laktunk, így nem tűnt fel senkinek, amikor hajnalban a kertünkben mászkáltam, de anyám nem örült neki. Az iskolatársaim mindig csúfoltak, fattyúnak neveztek és kiközösítettek, ezért nem voltak barátaim. A nekem szánt megjegyzéseket mindig elengedtem a fülem mellett, de egyszer az iskola legmenőbb fiúbandája lökdösni kezdett és lekurvázta az anyámat, az agyamat pedig elöntötte a vörös köd. Hiába voltak idősebbek nálam, mind a négyüket simán laposra vertem. Az igazgató természetesen behívatta anyámat és elmesélte neki, mit tettem. Anyám csak ezután mondta el nekem, mi is vagyok valójában, amit elég nehezen viseltem. A viszonyunk ennek hatására csak rosszabb lett, mire még jobban bezárkóztam és senki felé nem nyitottam. Egy kivétel azonban volt: az új fiú, Jason, a legjobb barátom lett, aki mindent tudott rólam. A családja és ő vérfarkasok voltak. Tőlük tanultam meg, hogy minden természetfeletti lény igyekszik eltitkolni a másságát, különben a vadászok legyilkolnák őket.

Azonban a helyzet pár év múlva megváltozott. A vámpír klánok között kitörő háborúban minden vérfarkasnak, boszorkánynak és ghoulnak oldalt kellett választania, ha életben akart maradni. A vámpírok közül sokan már nem titkolták kilétüket, a mi városunkban is egyre több fiatal lány tűnt el nyomtalanul. Az emberek gyanakodni kezdtek, ami nem sok jót ígért nekünk. Jason elmagyarázta hogyan lehet elbánni egy vámpírral, ha véletlen megtámadna egy, így én már meg tudtam védeni magam.

Egy este elég későn indultam haza Jasonéktől, akikhez csak egy ösvényen lehetett eljutni az erdőn keresztül. Sosem voltam félős, de most rossz érzés kerített hatalmába. Olyan volt, mintha valaki figyelne. Hiába távolodtam el attól a helytől, az érzés nem akart megszűnni. Szinte éreztem magamon az ismeretlen figyelő tekintetét és legszívesebben megkerestem volna az illetőt, de nem tettem. Aznap éjjel álmodtam először azt, hogy egy idegen áll az erdő szélén és engem néz. Reggel azonban már nem emlékeztem az alakjára, egyedül egy barna szempár maradt meg, amit még sosem láttam. Az álmok minden éjjel megismétlődtek, de a férfi arcára sosem sikerült visszaemlékeznem. Csak annyit tudtam róla, hogy vámpír és nagyon szép barna szemei vannak. Úgy éreztem, muszáj megtalálnom ahhoz, hogy véget vethessek az ostoba álmoknak, amelyekben ő is benne volt.

Sikerült kiderítenem, mely klubok népszerűek a városban és a környéken a vámpírok között, ezért hétvégente mindig elmentem valamelyikbe. Már az első nap egy vámpír meg akart ölni, ezért egy karóval leszúrtam. Így indult a vámpírvadász karrierem, ami kis idő múlva a hobbimmá vált, mert úgy éreztem, így bosszút tudok állni apámon. Anyám természetesen nem ellenezte a dolgot, sőt mindig azzal fogadott, hogy sikerült-e elkapnom egyet. A tesi épségemért egyáltalán nem aggódott, neki csak az számított, hogy kevesebb szörnyeteg szaladgált az utcákon. Szerencsére mindig igennel tudtam válaszolni a kérdésére, mert valamiért szinte vonzottam a vámpírokat, így nem volt nehéz dolgom. Azonban a titokzatos idegennel, aki minden éjjel felbukkant álmaimban, még mindig nem sikerült találkoznom, de nem adtam fel, továbbra is őt kerestem minden szórakozóhelyen.

Lassan három hónapja kutattam utána, már kezdtem feladni a reményt, hogy valaha is rátalálok. Lehet, hogy csak a képzeletem játszik velem vagy üldözési mániám lett, de úgy voltam vele, még két hetet rászánok a keresésre, utána feladom. Az első héten nem jártam sikerrel, csak két ismeretlen vámpírt sikerült elintéznem. A második héten úgy döntöttem, elmegyek a környék leghírhedtebb bárjába, ahonnan a legtöbb lány tűnt el az utóbbi időben. Jason hiába próbált lebeszélni a tervemről, elhatároztam, hogy oda fogok menni. Nem is sejtettem, hogy ez az éjszaka teljesen meg fogja változtatni az életem...

2014. január 16., csütörtök

Új történet hamarosan...

Sziasztok!

Ahogy a címből is kiderül, hamarosan új történetet is fel fogok tölteni a blogra. Ez nem tipikus fanfiction, de néhány egyezés lehet pár könyvvel vagy filmmel. A TVD-s fanfictiont nem fejeztem be, igyekszem a jövő hét közepéig hozni az 5. fejezetet, csak a tanulás miatt egyáltalán nem volt időm az írásra, ezért a csúszásért elnézéseteket kérem.

Az alaptörténetről:  Világunkra bármit mondhatunk, csak azt nem, hogy átlagos. Környezetünkben anélkül nyüzsögnek a természetfeletti lények (vámpírok, vérfarkasok, ghoulok, boszorkányok), hogy észrevennénk őket. Évszázadok óta titkolják létezésüket, azonban a vámpír klánok között kitörő háború mindent megváltoztat. Mikor a többiek is beszállnak a harcba, elszabadul a pokol. Az emberek kezdenek gyanakodni, de nincs bizonyítékuk a létezésükre. Cat Dawson azonban tud róluk, sőt a jelenlétüket is megérzi, hiszen félig ő is egy közülük. Az anyját megerőszakolta egy vámpír, aki teherbe esett, és ezért teljesen ellökte magától a lányát, Cat pedig apja iránt érzett dühét és gyűlöletét vámpírvadászattal vezeti le. Ám egyszer a dolog rosszul sül el, majdnem megölik, de szerencséjére (?) egy ismeretlen vámpír megmenti. Daniel Whistler fejvadász, aki egyik klánhoz sem tartozik, és bárkit elkap vagy elintéz, ha megbízást adnak neki. Mikor rájön a lány származására, elhatározza, kihasználja Cat képességeit és a saját javára fordítja őket. Ám a harcok egyre gyakrabban és brutálisabban lángolnak fel, és Danielnek is oldalt kell választania. Vajon hogy alakul kettejük kapcsolata és túlélik-e egyáltalán a véres harcokat?

Ha érdekel titeket a történet, kérem jelezzétek, hogy érdemes-e egyáltalán feltennem a blogra. Az első és a második fejezetet mindenképpen fel fogom rakni, ha elkészülnek, a többit pedig majd az érdeklődést figyelembe véve meglátom.