2014. február 12., szerda

Chapter Four - Bloody Love

Sziasztok!


Na, itt is a Bloody Love negyedik fejezete, jó olvasást! Az előző fejezethez érkezett pipákat és kommentet köszönöm, jó lenne, ha most is kapnék pár visszajelzést.


Legszívesebben megöleltem volna Alexet, amiért pont most jött be a mosdóba. Fogalmam sem volt, mit tettem volna, ha Daniel megcsókol, de nem is szerettem volna megtudni. Őt láthatóan bosszantotta barátja felbukkanása, miután elengedett, nem is nézett rám.

- Mi történt, ami nem várhatott addig, amíg visszamegyünk a terembe? - kérdezte Alextől halkan. A szeme újra barna volt, már nyoma sem volt benne a zöldes izzásnak.

- Most szólt egy barátom, hogy Tyler emberei rájöttek a lány nevére, aki utoljára látta azt a fajankót élve. Már jártak az igazgatónál is és rávették, hogy engedje el velük Catet. Nemsokára ideérnek, előtte el kell tűnnünk, hacsak nincs más terved - válaszolta Alex, mire Daniel dühösen a falba ütött.

- A francba, pedig reméltem, hogy tovább tart nekik kinyomozni. Addig legalább haladtunk volna a kiképzéssel és valamennyire meg tudta volna védeni magát, de így nem szállhatunk szembe velük. Már mindegy, hozd el otthonról a cuccait, nálam találkozunk.

Alex bólintott, majd eltűnt. Daniel végre felém fordult, de az arcán nyoma sem volt kedvességnek.

- Cicuska, két választásod van. Vagy önként jössz velem, vagy elviszlek erővel, nekem teljesen mindegy, de itt nem maradhatsz  - mondta keményen, de nekem eszem ágában sem volt itt hagyni mindent.

- Biztosan csak feltesznek pár kérdést Tylerről, majd kitalálok nekik valamit, téged meg sem említelek. Ebből nem lesz semmi gond, ne aggódj már feleslegesen - válaszoltam, mire gúnyosan felnevetett.

- Komolyan azt hiszed, hagynak majd csak úgy elsétálni? Nem fogják beérni kérdezősködéssel, mindent tudni akarnak arról az estéről és az igazi gyilkosról. Ha nem tudnád, háború van, nem engedhetem meg magamnak, hogy bárki is vadásszon rám, hiszen az az én munkám. Döntsd el, jössz vagy maradsz, nincs kedvem játszadozni, szorít az idő.

- Természetesen maradok. Nem fogod tönkre tenni az életem az ügyeid miatt, oldd meg őket egyedül. - Ahogy ezt kimondtam, ő grimaszolva bólintott. Már úgy tűnt, belemegy ebbe és lelép egyedül, de hirtelen megszólalt.

- Lehet, hogy utálni fogsz érte, de egyszer majd megérted, miért tettem ezt. Sajnálom, Cicuska, nem hagytál nekem más választást. - Az ökölbe szorított keze olyan gyorsan lendült felém, hogy reagálni sem volt időm, majd az ütés erejétől elsötétült előttem a világ.

* * *

Mikor magamhoz tértem, egy ismeretlen szobában találtam magam, egy hét alatt már másodszor. A Danieltől kapott ütés olyan erős volt, hogy még mindig szédültem tőle. Egyáltalán nem csodálkoztam volna azon, ha agyrázkódásom lenne. Az a mocskos vérszívó leütött és elcipelt valahová csak azért, mert olyan kedve volt. Gyűlöltem ezért, legszívesebben ezüst nyárson sütögettem volna, hiszen nem vagyok a tulajdona, amit oda visz, ahová csak akar. Fülelni kezdtem, hátha megtudok pár dolgot anélkül, hogy észrevenné, már felébredtem.

- Nagyon zabos lesz rád, ha magához tér, ezt ugye tudod? Minek kellett így leütnöd? Betörhetted volna a koponyáját - mondta Alex a szomszéd szobában. Hála az égnek még nem hallották meg, hogy ébren vagyok.

- Muszáj volt elhoznom, nem hagyhattam ott, ő meg nem akart jönni. Ha kicipelem, visítozott volna, ami magunkra vonta volna az emberek figyelmét, így volt a legegyszerűbb kivinnem az iskolából. A fejének meg amúgy sem lett volna semmi baja, hisz félvámpír, jobban bírja az ilyeneket egy egyszerű embernél - válaszolta Daniel, mire dühösen ökölbe szorítottam a kezem. Szóval egyáltalán nem bánta meg, amit tett?! Jól van, ezt még vissza fogja kapni.

- És hogyan akarod itt tartani? Nem zárhatod be csak úgy, abból csak még több bajunk lenne. - Legalább Alex a pártomat fogta, ezért plusz pont járt neki. Kezdtem megkedvelni ezt a vámpírt, hiszen Charlotte-nak is megmondta a magáét, most pedig kiállt mellettem. Ha nem lett volna vérszívó, esetleg barátok is lehettünk volna.

- De igen, bezárhatom, nem érdekel, ha hisztizni fog. Egyszer csak rájön, hogy őt akarom így megvédeni, akkor meg el fogja ezt fogadni. Addig meg ne add alá a lovat, hogy nem tarthatom itt akarata ellenére, inkább próbáld meggyőzni, hogy így lesz neki a legjobb, hátha rád jobban hallgat.

Méltányoltam, hogy meg akart védeni, csak ezt nem ilyen módszerekkel kellett volna tennie. Kíváncsi voltam, ő hogyan reagált volna, ha hasonló helyzetbe került volna, mint én, de eszem ágában sem volt hozzá szólni, ezért nem is kérdezhettem meg. Az ajtó kinyílására lettem figyelmes, majd besétált rajta Daniel.

- Bocs, hogy leütöttelek, remélem, már nem fáj a fejed - mondta bűnbánó mosollyal az arcán, ami egyáltalán nem hatott meg. Kitartottam az elhatározásom mellett, ezért válaszra sem méltattam a szavait, egyszerűen úgy tettem, mintha ott sem lenne, ami kissé meglepte. - Figyelj, tényleg sajnálom, de lásd be, ez volt az egyetlen megoldás.

Miután továbbra sem törődtem vele, leült velem szembe, de én elfordítottam a fejem. Tudom, gyerekesen viselkedtem, csak ahogy láttam, ezzel tudtam a legjobban bosszantani. Bosszúsan az állam alá nyúlt és kényszerített, hogy rá nézzek.

- Komolyan nem vagy hajlandó hozzám szólni? Ne legyél már ennyire gyerekes - mondta, mire én gúnyosan elmosolyodtam. - Cicuska, ne akard, hogy én vegyelek rá a beszédre, hidd el, vannak hozzá módszereim.

Egyáltalán nem ijesztett meg, élveztem, hogy végre én is fel tudtam idegesíteni. Megigézni nem tudott, Alex pedig biztosan nem hagyta volna, hogy megint bántson. Nem is sejtette, hogy milyen makacs is vagyok valójában, tőlem aztán próbálkozhat, ameddig csak akar, akkor sem ér el semmit.

- A fenébe is, Cat, sajnálom, mit akarsz még? - kérdezte dühösen, majd egyik kezével tehetetlenül a hajába túrt. - Nem vihetlek haza, bármennyire nem szeretnék egy ilyen makacs, öntörvényű, hisztis nőszeméllyel egy fedél alatt élni, hiszen vadásznak rád.

Tudomást sem vettem a szavairól, hanem unottan kezdtem nézni a plafont. Éreztem, ezzel sikerült még jobban felhúznom, biztosan nem bírta elviselni az egója, hogy valaki nem vele foglalkozik és nem ugrál úgy, ahogy ő fütyül. Pár percig nem szólt semmit, csak elgondolkodva figyelte minden rezdülésemet, én pedig továbbra is a plafont bámultam, bár lassan kezdett megfájdulni a nyakam. Várta, mikor adom fel végre, de azt lesheti, mikor engedek neki bármiben is. Megint eltelt kb. öt perc, mikor fél szemmel láttam, hogy szélesen elvigyorodik.

- Jól van, Cicuska, te akartad, csak magadat hibáztathatod ezért. - A következő pillanatban ajka lecsapott az enyémre és csókolni kezdett. Felháborodva ellöktem magamtól és ütni kezdtem, ahol csak értem.

- Te szemét disznó, ezek után még van képed megcsókolni?! Az a szerencséd, hogy már halott vagy, különben itt helyben agyon csapnálak azért, amiket velem tettél, te állat! - Minden egyes szavamnak egy ütéssel adtam nyomatékot, de ő csak nevetett, láthatólag nagyon jól szórakozott.

- Gondoltam, hogy ezt nem hagynád szó nélkül és milyen igazam volt - mondta röhögve, majd lefogott, hogy ne tudjam tovább püfölni. - Tudod, többször kellene ennyire dühösnek lenned, ilyenkor nagyon dögös vagy.

- Na menj a fenébe, mégis mit képzelsz magadról?! Minden lányt így letámadsz, aki nem vesz rólad tudomást? - kérdeztem dühösen, ő meg csak nevetett, amivel még jobban felidegesített. Valahogy tehetsége volt hozzá, hogy pillanatok alatt annyira fel tudjon húzni, hogy a halálát kívánjam.

- Nem, drágám, ez csak a te kiváltságod. Mondjuk a lányok többsége szereti, ha éppen velük foglalkozom, nézd csak meg Charlotte-t, még kémia órán is képes lett volna az első padba ülni, hogy rá figyeljek - mondta vigyorogva.

- Én viszont nem kérek ebből a kiváltságból, mert egyáltalán nem érdekelsz, sőt hidegen hagysz. Leütöttél, elraboltál, most meg rám másztál, ezek után ne várd, hogy megkedveljelek. Egy egoista majom vagy, aki csak a saját érdekeit nézi, nem is értem, Alex hogy tud egyáltalán elviselni. Ne is csodálkozz rajta, hogy a ribancoknak kellesz csak, és azoknak sem túl hosszú távra. - Tudtam, ezzel megsértem, de nem tudott érdekelni. Rettenetesen dühös voltam rá, csak meg akartam neki mondani a magamét, nem is gondoltam végig a szavaimat.

Daniel kezei lehullottak rólam, a szeméből eltűnt az előbbi vidámság, tekintete megkeményedett, szinte hidegen nézett rám. Arra eszméltem, hogy már az ajtóban van és onnan szól vissza.

- Holnap kezdjük az edzéseket, Alex majd behozza a vacsorádat. Ha megpróbálsz megszökni, megöllek - mondta érzelemmentesen, majd kiment. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyire megbántom a mondandómmal, nem ez volt a célom, de túl büszke voltam ahhoz, hogy bocsánatot kérjek tőle.

A délután hátralévő részét a szobában töltöttem, szerencsére már a szédülésem meg a fejfájásom is kezdett elmúlni. A gyors gyógyulást szerettem a félvámpír létemben a legjobban, legalább nem kellett fájdalomcsillapítót kérnem tőlük. Este hét óra körül lehetett, amikor Alex bejött a szobába, kezében egy nagy tálcával, amit letett az asztalra.

- Szia, meghoztam a vacsorád, jó étvágyat hozzá - mondta mosolyogva. - Remélem, már jobban van a fejed, elég nagy ütést kaptál Dantől.

- Igen, már nem szédülök és a fejfájás se vészes. Köszi a kaját - válaszoltam, majd felpattantam és gyorsan leültem az asztalhoz. Csak most vettem észre, hogy farkaséhes vagyok, hiszen egész nap egyetlen müzliszeletet sikerült bekapnom még reggelire. Gyorsan befaltam mindent, amit a tálcán találtam. Az étel nagyon finom volt, még anyám se főzött ilyen jót soha.

- Hu, ez isteni volt, honnan hoztad a kaját? Ha egyszer végre hazajutok innen, csak oda fogok járni - mondtam Alexnek, aki időközben leült velem szembe.

- Sehonnan nem hoztam a kaját, én főztem. Tudod, a vámpíroknak is kell valami hobbi, az én választásom meg pont erre esett - felelte, majd elnevette magát, amikor meglátta a döbbent tekintetem. Sosem gondoltam volna, hogy egy vámpír szeret főzni, hiszen nekik nincs is szükségük emberi táplálékra. - Szándékosan nem szóltam előre, féltem, hogy akkor hozzá sem fogsz nyúlni. Dan szerint nagyon utálod a vámpírokat.

- Ez igaz, de az éhség nagy úr, a vacsi pedig tényleg jól sikerült, köszi, hogy főztél nekem. - Rámosolyogtam, mire ő elvigyorodott. Vámpír létére nagyon jó fej volt, könnyen meg tudta kedvelni az ember.

- Szívesen, máskor is szívesen csinálok bármilyen kaját, csak egy szavadba kerül. Amúgy hallottam, hogy összekaptatok Dannel. Akarsz róla beszélni? - kérdezte kedvesen, mintha csak egy barát lenne, aki bármikor meghallgatja a panaszaimat.

- Szerintem te is kiakadtál volna rá, ha szó nélkül leütött volna, majd elcipelt volna akaratod ellenére. Azért azt se hagyjuk ki, hogy vámpír csalit akar csinálni belőlem, hogy neki könnyebb legyen a célpontok levadászása. Két nap alatt sikerült teljesen felforgatnia az életem, ne csodálkozz, hogy dühös vagyok rá.

- Oké, tényleg minden okod megvan, hogy haragudj rá, de azért nem kellett volna ilyen dolgokat a fejéhez vágnod, amikor semmit nem tudsz róla. Jó, lehet kihasználja az előnyeit a képességeidnek, de csak meg szeretne védeni téged. Megmentett Tylertől, majd felajánlotta, hogy megtanít harcolni, így lesz esélyed egy erősebb vámpír ellen is, ezt ne felejtsd el - mondta halkan, miközben engem figyelt. Tudtam, hogy igaza volt, Tyler megölt volna, ha Daniel nem lép közbe, de semmi joga nem volt arra, hogy elraboljon és rákényszerítsen az együttműködésre. - Figyelj, tény, hogy nem a legjobb eszközöket alkalmazta, de azt nézd, hogy mit szeretne elérni. A lányokat meg inkább ne hozd elő, mert akkor biztosan így fog reagálni és az neked csak rossz lesz.

Fúrta az oldalam a kíváncsiság, hogy miért viseli ilyen nehezen ezt a témát, de nem voltam benne biztos, hogy Alex el fogja mesélni a történetet. Úgy voltam vele, mindegy, egy próbát megér, maximum nem tudok meg tőle semmit.

- Alex, te biztosan tudod, miért akadt ki ennyire azon, amiket mondtam neki. Nem mesélnéd el tömören? Nem szeretném még egyszer felhozni előtte a témát, ha tudom, miért is fájó pont neki ennyire.

- Jó, a fontos dolgokat elmondom, de ne áruld el neki, hogy elmeséltem. Még az 1800-as években találkozott egy lánnyal, Tatjanával, amikor nálam volt látogatóban Moszkvában. Szerelem volt első látásra, nagyon boldogok voltak együtt, sőt pár év múlva átváltoztatta a lányt, majd együtt mentek vissza Angliába. Ott azonban egyik napról a másikra felbukkant Thomas, aki Dant és engem is vámpírrá változtatott még évszázadokkal ezelőtt. Olyan féltékeny lett Danre, hogy megölte Tatjanát. Dan azóta dolgozik fejvadászként és egyetlen lányt sem enged közel magához, nehogy megint elveszítse - fejezte be a történetet Alex, én pedig elszégyelltem magam. Már megértettem, miért bántottam meg ennyire Danielt, pedig egyáltalán nem ezt akartam.

- Fogalmam se volt erről, ha tudtam volna, soha nem vágtam volna ilyeneket a fejéhez... - motyogtam bűntudatosan. Sajnáltam Danielt, hiszen elveszítette azt a lányt, akit igazán szeretett, én meg pont erre emlékeztettem. - Majd holnap bocsánatot kérek tőle, de ne aggódj, nem fogom elmondani neki, hogy miért változott meg a véleményem róla.

- Szerintem ezt már ma is megtehetnéd, hallom, most jött vissza a városból. Jobb lenne, ha nem húznád ezt sokáig, mert akkor csak még jobban benne marad a tüske - mondta Alex, én pedig úgy döntöttem, megfogadom a tanácsát. Gyorsan felkeltem és kimentem a nappaliba. Ahogy Daniel észrevett, rögtön elindult a másik szoba felé, de kihasználtam a gyorsaságom és már előtte voltam.

- Tudom, hogy most dühös vagy rám és minden okod megvan erre, de sajnálom, amiket mondtam és nem gondoltam komolyan - hadartam gyorsan, hogy minél előbb túlessek a nehezén. Nem volt szokásom bocsánatot kérni másoktól, főleg nem egy vámpírtól, de beláttam, Danielnek jár ennyi.

- Délután úgy láttam rajtad, nagyon is komolyan gondolod a szavaidat. Mitől változott meg ilyen gyorsan a véleményed? - kérdezte közömbösen.

- Én... - Nem márthattam be Alexet, ezért muszáj volt nagyon gyorsan kitalálnom valamit. - Ha dühös vagyok, sokszor beszélek hülyeségeket, amiket később megbánok. Ez is ebbe a kategóriába esik, ne haragudj rám - néztem rá boci szemekkel, amik Jasonnél mindig bejöttek. Végül is nem is hazudtam akkorát, ha valaki felhúzott, általában mindig meggondolatlanságot tettem.

Daniel kis ideig fürkészte az arcomat, amit alig bírtam pirulás nélkül állni, de valahogy sikerült. Hirtelen elvigyorodott, majd megszólalt.

- Jól van Cicuska, borítsunk fátylat rá. Azért örülnék, ha máskor meggondolnád, miket is vágsz a fejemhez, bár az egoista majomban volt egy kis igazság - mondta nevetve. - Amúgy nem is értem, miért akadtál ki rám annyira.

- Ezt most komolyan mondod? Leütöttél, elraboltál, ráadásul lesmároltál és még én vagyok a hibás, amiért dühös lettem rád? - kérdeztem, miközben éreztem, megint kezd felidegesíteni. Már majdnem megbántam, hogy bocsánatot kértem tőle, de nem vonhattam vissza.

- Gondolhattam volna, hogy azon a csókon háborodtál fel a legjobban. - Még szélesebben vigyorgott, mint eddig bármikor, én pedig késztetést éreztem arra, hogy egy határozott pofonnal letöröljem a képéről azt az önelégült vigyort. - Jól van, ha már ekkora problémád volt ezzel, van egy ajánlatom.

- Remélem, ez nem annyira idióta terv, mint a tervezett kiképzésem - morogtam halkan, mire megint nevetni kezdett.

- Nem Cicuska, ez most neked is tetszeni fog. Addig nem csókollak meg, ameddig te nem fogod kérni vagy nem kezdeményezel, megfelel?

- Tökéletes, erre aztán várhatsz ameddig össze nem aszalódsz, mert én biztosan nem foglak megkérni vagy kezdeményezni, ezt jegyezd meg. - Végre olyan ötlete volt, ami nekem is tetszett. Legalább nem kell attól tartanom, mikor csókol meg legközelebb és hogyan reagálnék rá.

- Szerintem nem kell majd addig várnom, édesem - mondta mosolyogva. - Azt nem mondtam, hogy nem fogok mindent megtenni azért, hogy megcsókolhassalak, csak nem foglak letámadni, ennyit ígértem.

A pillantásától görcsbe rándult a gyomrom. Ez így nagyon nem lesz jó, hiába nem fog rám mászni. Nem baj, nem fogom megadni neki azt az örömöt, hogy kezdeményezek, vagy könyörgök neki, hogy csókoljon meg. Bár ahogy látom, nem sokat kellene könyörögnöm - szólalt meg a kisördög a fejemben, de gyorsan elhessegettem magamtól ezt a gondolatot. Jól van Daniel, ezt a játékot játszhatjuk ketten is, fogalmad sincs róla, hogy kivel húztál ujjat.

- Rendben Dan, a kihívás elfogadva. Majd meglátjuk, melyikünk adja fel előbb és szegi meg az ígéretét - válaszoltam mosolyogva. - De ha te szeged meg az adott szavad, elengedsz és örökre eltűnsz az életemből.

- Benne vagyok, viszont ha te nem tartod be, amit az előbb mondtál, hanem megcsókolsz, vagy megkérsz erre, akkor a vámpír törvények szerint az enyém leszel. - Amikor meglátta az arckifejezésem, megint nevetni kezdett. - Ne aggódj, ez csak annyit jelent, hogy más természetfeletti lény nem érhet hozzád, ha pedig megteszi, büntetés nélkül megölhetem. Szerintem így fair ez a fogadás, mit szólsz hozzá?

A fenébe, kellett nekem fogadást ajánlani egy vámpírnak. Mindegy, már nem léphettem vissza, hiszen én kezdtem ezt az egészet. Azonban bíztam magamban annyira, hogy tudjam, én itt nem veszíthetek, így pedig van egy esélyem rá, hogy megszabaduljak tőle.

- Rendben, áll az alku. Már alig várom, hogy örökre eltűnj az életemből - válaszoltam, majd kézfogással megerősítettük a fogadást. Szóval a játék elindult, már csak meg kellett nyernem.

2014. február 10., hétfő

Chapter Three - Bloody Love

Sziasztok!


Itt is van a Bloody Love harmadik fejezete, elnézést kérek a késésért azoktól, akik olvassák a történetet. Nagyon örülnék véleményeknek, pipáknak, hogy kinek hogy tetszik a történet. Veronikának köszönöm a kommenteket, nagyon jól estek.


Másnap reggel majdnem elkéstem a suliból, csak az utolsó pillanatban estem be az első órámra. Hiába, a korán kelés sosem volt az erősségem, hiszen éjszaka nem tudtam nyugodtan aludni. Ez volt a félvámpír lét egyik hátránya, sokkal aktívabb voltam éjszaka, mint napközben. Lehuppantam a helyemre Jason mellé, aki vigyorogva fogadott.

- Már megint Csipkerózsikát játszottál? - kérdezte nevetve, mire morcosan az oldalába könyököltem. - Jó, még nem találtad meg a herceged, így kicsit nehéz lenne hercegnőnek lenned.

- Jason, befognád végre a szádat? Még csak egy kávét ittam, nincs erőm a hülyeségeidet hallgatni - morogtam halkan. Ő is pontosan tudta, hogy mennyire antiszociális vagyok reggelente, ezen már meg sem sértődött.

- Oké, vedd úgy, hogy nem mondtam semmit - válaszolta vigyorogva. - Majd szólj, ha felébredtél és olyan állapotban vagy, hogy képes vagy beszélgetésre.

Már felé fordultam, hogy itt és most megverem, amikor kinyílt a terem ajtaja és belépett rajta az angol tanárunk, Mr. Nixon egy ismeretlen diákkal. Jasonnel rögtön összenéztünk, mivel mindketten éreztük, az új diák nem éppen ember.

- Jó reggelt mindenkinek, szeretném bemutatni az új csoporttársatokat, Alekszej Zubcovot, aki nemrég költözött a családjával a környékre Oroszországból. Szeretném, ha segítenétek neki a beilleszkedésben, és mutassátok meg neki, melyik tantárgyból hol tartunk pontosan - mondta a tanár, miközben Alekszej leült az egyetlen üres helyre Lilly mellé.

Jason meglepetten nézett rám. Egyikünk sem tudta elképzelni, mi oka lehet egy vámpírnak iskolába járni, bár nekem volt pár sejtésem. Vagy Tyler emberei közül az egyik akar így elkapni, vagy Daniel embere tart így szemmel. Valahogy az utóbbit szívesebben fogadtam volna, de okvetlenül ki kellett derítenem, ki ez a vámpír.

Egész órán nem figyeltem Mr. Nixon szavaira, inkább azon töprengtem, hogyan tudnám kiszedni Alekszejből, hogy mit is akar valójában. Pont oldalt ült nekem, így jobban meg tudtam nézni, bár igyekeztem nem nagyon bámulni. Barna haja és kék szemei voltak, természetesen ő is nagyon jóképű volt. Mikor rám pillantott, féloldalas mosolyra húzta a száját és alig észrevehetően biccentett egyet. Gyorsan elfordítottam a fejem, mire halkan nevetett. Ezután igyekeztem levegőnek nézni és nem törődni vele, óra után szó nélkül el szerettem volna menni mellette, de megfogta a karom és visszatartott.

- Mr. Nixon azt mondta, hogy te vagy az egyetlen, akivel minden órám közös, ezért veled kellene mennem addig, amíg meg nem tanulom, mit hol is találok pontosan - mondta mosolyogva, majd közelebb húzott magához. - Dan üzeni, hogy ne csinálj hülyeséget - suttogta a fülembe.

Na, legalább megtudtam, hogy Daniel embere és nem Tyler valamelyik cimborája akar így a közelembe férkőzni. Ettől egyrészt megkönnyebbültem, másrészt viszont nagyon dühös lettem az idióta vérszívóra. Hogy a fenébe is gondolja, hogy az osztálytársamnak álcáz valakit csak azért, hogy engem figyeljen? Arról volt szó, hogy távolról vigyáz rám, nem pedig beleavatkozik az életembe. Csak kerüljön a szemem elé, akkor megmondom neki a magamét - gondoltam magamban.

- Persze, szívesen segítek mindenben, bár kétlem, hogy én lennék erre a legmegfelelőbb személy - válaszoltam, majd elhúzódtam tőle. Nem a közelsége, hanem a belőle áradó energia zavart. Ő sem éppen újszülött vámpír volt, hanem egy jó erős vérszopó, aki ellen nem sok esélyem lett volna, ha harcra került volna a sor.

- Szerintem meg pont te vagy az, na menjünk kémiára, mielőtt még elkésünk. - Széles vigyorral az arcán indult el az ajtó felé, én pedig kénytelen voltam vele tartani. Jasonnel nem voltunk együtt kémián, így ő kelletlenül ott maradt, de fenyegetően nézett a vámpírra, mire jeleztem neki, hogy semmi gond, meg fogom oldani a helyzetet. Egyáltalán nem hiányzott volna egy verekedés Alekszej és Jason között, mindketten elég komolyan megsérülhettek volna. Mondjuk Alekszejért annyira nem aggódtam, de Jason a legjobb barátom volt, nem akartam, hogy baja essen.

Már az ajtónál jártunk, amikor az kicsapódott és az iskola királynője, Charlotte viharzott be hűséges talpnyalói körében. Kölcsönösen utáltuk egymást, neki is köszönhettem, hogy az iskolában nem tudtam összebarátkozni senkivel. Engem félrelökött az útjából, majd megállt a terem közepén és fennhangon magyarázni kezdett.

- Jaj, lányok, ti is láttátok, hogy hogy nézett rám Mr. Evans új segédje? Annyira jól néz ki és az a brit akcentus mindent visz - áradozott hangosan a matek tanárunk új segítőjéről. - Még ma odaadom neki a meghívót a hétvégi medencés partyra, muszáj eljönnie.

Nekem itt lett elegem Charlotte mondandójából, inkább kimentem a teremből, Alekszej pedig velem jött. Mr. Evans mindig szokott segédekkel dolgozni, hiszen ő tanította a matekot, a fizikát és a kémiát az iskola nagy részének, de sosem fiatal férfiakat alkalmazott. Fogalmam sem volt, mi üthetett ebbe a maradi, konzervatív tanárba, hogy ilyesmire vetemedett, pluszban Charlotte máris kivetette az újoncra a hálóját. Szegény srác nem is tudja, micsoda hárpia szeretné megszerezni őt magának...

A terembe érve rögtön leültem a helyemre az első padba, Alekszej meg a mellettem lévő székre telepedett. Ez az óra volt az egyetlen, ahol első padban ültem, hiszen imádtam a kémiát, ezzel a tantárggyal szerettem volna továbbtanulni. A többiek utálták az első padot, mert Mr. Evans mindig az ott ülőket pécézte ki, ám most Charlotte céltudatosan elindult a padom felé.

- Dawson, ülj hátra az én helyemre, én akarok az első padban ülni - mondta dölyfösen, majd két talpnyalójával megállt előttem. Alekszej érdeklődve figyelte a helyzetet, biztosan kíváncsi volt, hogy fogok erre reagálni.

- Bocs, McCord, de ez az én helyem és nem megyek innen sehova. Te úgysem tudod, miről beszél a tanár, akkor minek ülnél ide? - Szándékosan a vezetéknevén szólítottam, amit ki nem állhatott. Régebben mindig ráhagytam, ha akart valamit, de ezt most nem fogom engedni.

- Hallottátok ezt? - nézett döbbenten a barátnőire. - Ez a kis söpredék hozzám mert szólni, sőt ellenkezett velem. Drága Catrina, addig ülj el innen, amíg szépen mondom, különben még jobban pokollá teszem az életed.

A fenyegetés és a hangsúly miatt legszívesebben a torkának ugrottam volna, de nem tettem. Nem sok esélye lett volna egy félvámpír ellen még akkor sem, ha mindkét barátnője segít neki, azonban nem akartam balhét Mr. Evans órája előtt. Ő volt az egyetlen tanár, aki kedves és segítőkész volt velem, nem érdemelt volna meg egy verekedést.

- Tudod, Charlotte, lehet, mások rettegnek tőled, de én nem. Így is eléggé pokollá tetted az életem eddig, ettől már rosszabb úgysem lehet. Majd kérd meg Mr. Evanst, hogy ültessen az első padba, bár kétlem, hogy egy ilyen ostoba libával szeretne órán társalogni - mondtam gúnyosan mosolyogva, mire Alekszej elismerően nézett rám. Biztos azt hitte, itt vér fog folyni, de sikerült valamennyire nyugodtnak maradnom.

- Hát igen, cicám, senki nem szereti a buta nőket. Most pedig húzz a helyedre, de ha nem találnál oda, szívesen adok egy GPS-t, talán azzal sikerülni fog - vetette oda Alekszej Charlotte-nak, aki meg sem tudott szólalni. Még sosem fordult elő vele, hogy szembeszálltak vele, főleg nem mások szeme láttára. Rájött, itt veszített és sápítozva ment a hátsó padokhoz a barátnőivel.

- Kösz, hogy segítettél befogni a száját, már elég nehezen viseltem a dumáját - mondtam Alexnek. Kissé még mindig fel voltam dúlva, nagyon igyekeznem kellett, hogy ne váltson át a szemem zöldbe. Ezt ő is látta, ezért elővett egy üdítős üveget és a kezembe nyomta.

- Igyál pár kortyot, attól könnyebben tudsz uralkodni magadon - mondta olyan halkan, hogy csak én hallhattam. - Amúgy szívesen segítek neked elhallgattatni ezt a kiscsajt, nagyon idegesítő a viselkedése. Csak két szárny hiányzik a hátáról és tökéletes liba lenne belőle.

- A számból vetted ki a szót - válaszoltam nevetve, majd meghúztam az üveget. Vodka volt benne, pár korty után már tényleg sokkal jobban éreztem magam. Kezdtem érteni, miért alkoholista minden vámpír, hiszen ez segít kordában tartani az érzéseket és a vérszomjat is.

Éppen az utolsó kortyot akartam lenyelni, amikor kinyílt a terem ajtaja és bejött rajta Mr. Evans az új segédjével, aki nagyon ismerős volt. Mikor jobban megnéztem, úgy ledöbbentem, hogy sikerült félrenyelnem, mire köhögési rohamot kaptam. Alekszej rögtön ütögetni kezdte a hátamat, hogy meg ne fulladjak, a segéd meg csak vigyorogva nézett rám. Daniel volt az, róla áradozott Charlotte a szünetben. Szuper, a legnagyobb ellenségem meg akarja szerezni a vámpír kiképzőmet, már csak ez hiányzott. Gyorsan elnézést kértem Mr. Evanstól és kimentem a mosdóba, mert rendezni akartam a gondolataimat és persze nem akartam bűzleni a vodkától.

Éppen megmostam és megtöröltem az arcom, amikor valaki elkapta a derekam és maga felé pördített. Ijedtemben felsikoltottam, de Daniel gyorsan befogta a számat, mielőtt egyetlen hang is elhagyhatta volna.

- Hello, Cicuska, Mr. Evans megkért, hogy nézzem meg, jól vagy-e, én pedig szívesen hajtottam végre ezt a feladatot - mondta a szokásos vigyorral az arcán. - Ahogy látom, kicsit meglepődtél a felbukkanásomon az iskoládban, amit megértek, de szemmel akartalak tartani.

Hirtelen behúztam neki egyet, amin annyira meglepődött, hogy nem is állított meg. Minden erőmet beleadtam ebbe az ütésbe, hiszen megérdemelte, úgy furakodott bele az életembe, ahogy nagyon nem kellett volna.

- Szemmel akarsz tartani? Rendben, az nem zavar, ha távolról figyelsz, de ne merj még jobban belefolyni az életembe! A haverod az osztálytársam lesz, te meg a kedvenc tanárom segédje, normális vagy?! Arról volt szó, hogy távolról figyel valaki, nem pedig a nyomomban lesz a nap huszonnégy órájában! - Olyan dühös voltam rá, hogy meg tudtam volna fojtani. A szemem már biztosan zölden izzott, amit észrevett, mert gyorsan az oldalamhoz szorította a kezeimet meg a mosdóhoz préselt. Vigyázott, hogy ne okozzon fájdalmat, csak annyira tartott, hogy ne tudjak szabadulni.

- Cicuska, higgadj le, semmi rosszat nem akarok, csak meg szeretnélek védeni. Tyler emberei nagyon keresik a gyilkost, ha megtalálnak téged, meg fognak ölni, amit egyikünk se szeretne - suttogta a fülembe. Most először vettem észre a beszédén a brit akcentust, és sajnos igazat kellett adnom Charlotte-nak, tényleg szexi volt. A hangja valamiért nyugtatóan hatott rám, sikerült szépen lassan lehiggadnom, bár még mindig meg akartam fojtani, csak nem annyira, mint az előbb.

- Jó, megértem az álláspontod, de akkor sem csinálhattad volna ezt a beleegyezésem nélkül. Nem egy tárgy vagyok, amit beteszel a vitrinbe, ha úgy tartja kedved. Most pedig engedj el, vissza szeretnék menni órára, mielőtt Mr. Evans keresni kezdene - mondtam neki hidegen, mire elfojtott egy vigyort és még jobban a mosdóhoz szorított. A közelsége zavarba hozott, az egyik részem szabadulni akart, míg a másik egyáltalán nem. Jézusom, mi történik velem?

- Tényleg menni akarsz? Ha igen, mondd ki még egyszer. - Még mindig a fülembe suttogott, majd egy puszit nyomott az arcomra. A pulzusom egyből felgyorsult, a szívem a torkomban dobogott, amit ő is hallott. - Ezt vegyem nemnek, Cicuska?

Hirtelen elengedte a kezeim, ezután az egyik karjával átfogta a derekam és még szorosabban magához húzott, a másik kezével pedig felemelte az állam. Még akkor sem tudtam volna megmozdulni, ha akartam volna, csak a tekintetemmel könyörögtem neki, hogy engedjen el, de ő nem törődött ezzel. A szeme halványzölden felizzott és egyre közelebb hajolt hozzám, én pedig nem tettem ellene semmit. Az ajka már majdnem az enyémhez ért, amikor szerencsémre kicsapódott a mosdó ajtaja és Alekszej lépett be rajta.

- Dan, van egy kis gond. Mennünk kell, de gyorsan.