2014. március 28., péntek

Chapter Five

Sziasztok!

Viszonylag hosszú kihagyás után meghoztam a Bloody Love ötödik fejezetét. Azoktól, akik olvassák ezt a történetet, szeretnék elnézést kérni a szünetért. Kíváncsian várom a véleményeteket, hogy Ti mit is gondoltok a történetről, kérlek Titeket, kommenteljetek vagy pipáljatok.

Másnap Daniel kora reggel felébresztett, mert egy percet sem akart elvesztegetni a napból, hiszen ma akarta elkezdeni a kiképzést. Igyekeztem minél lazábban felöltözni, ezért egy melegítő nadrág és egy top mellett döntöttem, a hajamat pedig lófarokba kötöttem. Mikor kimentem a nappaliba, Daniel már az étkező asztalnál ült és intett, hogy üljek le. Kicsit meglepődtem, hiszen edzésről volt szó, de letelepedtem vele szemben.

- Nem arról volt szó, hogy ma kezdjük az edzést? - kérdeztem tőle, mire elvigyorodott.

- Szivi, talán ennyire várod már a kiképzést? A helyedben örülnék neki, hogy még nem kezdtük el, nem igazán fogod élvezni - válaszolta széles vigyorral az arcán. - Először kapsz egy kis elméleti oktatást a vámpírokról, hiszen úgy sokkal könnyebb dolgod lesz.

- Jól van, hallgatom az érdekes előadást. - Semmi kedvem nem volt vámpírokról beszélgetni Dannel, ezt nem is nagyon titkoltam. Így is utáltam a vérszívókat, nem szerettem volna még egy kiselőadást is kapni róluk, hiszen úgyis csak megölni akartam őket, nem tanulmányozni.

- Akkor kezdjük a gyengéinkkel, abból úgyis sokkal kevesebb van - mondta vigyorogva, mire megforgattam a szemem. Az egójával simán el lehetett volna jutni a Holdig. - Utáljuk az ezüstöt, legyengít és meg is lehet vele ölni minket. A tőrt ajánlom, mert a pisztolyba tehetsz ezüst golyót, de ne várd, hogy nyugodtan megvárjuk, amíg szétroncsolod a szívünket. Ha lefejezel egy vámpírt, az is hatásos, mert a feje nem tud újra kinőni. Természetesen a robbanás is végez velünk, csak ezekkel a módszerekkel tudsz megölni minket.

Oké, ezzel nem sok újat mondott. Eddig is tudtam, hogyan kell végezni egy vámpírral, hiszen én is vadász voltam. Úgy voltam vele, nem is nagyon izgat, amiről beszél, ezért már nem is figyeltem rá, inkább elgondolkodtam. A szavai el se jutottak a tudatomig, csak néztem magam elé és igyekeztem olyan képet vágni, mintha teljesen lekötne a mondanivalója. Arra eszméltem, hogy az állam alá nyúlt és felemelte a fejem. Biztosan kérdezett valamit, csak én nem válaszoltam.

- Cicuska, figyelsz egyáltalán rám? - kérdezte felvont szemöldökkel, mire értetlenül néztem rá. - Ennyire nem érdekel, amit mondok neked?

- Tudod, én nem dolgozatot akarok írni a vámpírokról, hanem csak megölni szeretném őket. Szerintem ehhez nem kell végighallgatnom egy unalmas kiselőadást, ha tudni akarok valamit rólatok, majd megkérdezem - válaszoltam őszintén, mert semmi értelme nem lett volna hazudnom neki, hiszen úgyis rájött volna.

- Jól van, akkor nem mesélek többet, viszont én kíváncsi vagyok pár dologra és szeretném, ha őszinte lennél velem. Kérdezhetek? - tette fel a kérdést udvariasan. Legszívesebben nemet mondtam volna neki, de tudtam, úgysem úsznám meg ezt a kört, ezért bólintottam. - Hogyan tudtad meg, hogy mi vagy?

Ez a kérdés váratlanul ért, nem gondoltam, hogy pont ezt akarja megtudni rólam. Igyekeztem elfelejteni azt a napot, amikor anyám elmondta nekem az igazat, de sosem voltam rá képes, így egyszerűen nem gondoltam rá.

- Daniel, muszáj erről beszélgetnünk? Nem szívesen idézném fel a történteket - válaszoltam halkan, miközben ő az arcomat fürkészte. - Csak el szeretném felejteni, jó?

- Pedig jót tenne neked, ha beszélnél róla, könnyebben fel tudnád dolgozni, hidd el nekem - mondta megértően. - Csak segíteni szeretnék neked, bízz már bennem egy kicsit.

Még sose láttam együttérzést, vagy bármilyen rendes érzelmet az arcán, ez pedig úgy meglepett, hogy elmeséltem neki azt a bizonyos délutánt...

*** Négy évvel ezelőtt ***

Az igazgatóiban történt beszélgetés után anyám szó szerint hazarángatott az iskolából. Egész úton nem szólt hozzám, de láttam rajta, hogy rettenetesen mérges rám. Nem értettem, miért dühös ennyire, hiszen őt védtem, amit el is mondtam neki, de nem érdekelte. Mikor hazaértünk, bevágta mögöttem az ajtót és a karomnál fogva a nappaliba cibált.

- Tudtam, már akkor biztos voltam benne, amikor megszülettél, hogy egyszer a felszínre fog törni ez az éned. Összeverted azokat a szerencsétlen fiúkat csak azért, mert olyan kedved volt, ez az igazság, ugye így történt? - kérdezte ingerülten. - Ismerd be, hogy nem mondtak neked semmit, hanem egyszerűen a torkuknak ugrottál.

- Nem, anyu, tényleg azt mondták rád, hogy kurva vagy, én csak meg akartalak védeni - bizonygattam az igazam könnyes szemekkel. Nagyon fájt, hogy a saját anyám nem hitt nekem, hanem még meggyanúsított, hogy szándékosan bántani akartam volna azokat a fiúkat. - Sosem ártanék másoknak, nem is szeretek verekedni.

- Nem, Catrina, a rossz vér kiütközik rajtad, ez már látszik. Pontosan ugyanolyan vagy, mint az apád - mondta undorodva. - Egy szörnyeteg.

Az utolsó mondata olyan hatással volt rám, mintha valaki egy kést döfött volna belém. Nem csak az fájt, amit mondott, hanem az is, amilyen hangsúllyal tette ezt. Mindig is tudtam, hogy sosem számítottam neki, csak egy púp voltam a hátán, de nem gondoltam volna, hogy undorodik tőlem.

- Pedig eddig nem csináltam semmi rosszat, nem vagyok szörnyeteg - Hirtelen kitört belőlem a sírás, akkor sem tudtam volna visszatartani a könnyeimet, ha akartam volna. Anyám csak rosszallóan nézett rám, egyáltalán nem érdekelte, hogy mennyire megbánt a szavaival.

- De az vagy, Catrina, egy szörnyeteg, aki soha nem lesz normális. Kicsi korodtól kezdve az igazságot akartad tudni, akkor most megkapod - mondta anyám, miközben gúnyosan elmosolyodott. - Az apád megerőszakolt és sikerült neki teherbe is ejtenie, így lettél te. Nem akartam megtartani a gyereket, de a nagyanyád akkor még élt, és nem engedte, hogy elvetessem.

Ezek a szavak teljesen lesújtottak. Legbelül persze tudtam, hogy gyűlöl engem, de nem gondoltam volna, hogy ennyire. Sosem sejtettem, hogy a nagyanyámnak köszönhetem az életem, hiszen ő sem szeretett, már amennyire emlékeztem rá, de legalább végre megtudtam, miért érzett így.

- Mindenki megdöbbent, hogy öt hónap után megindult a szülés, genetikai rendellenességek sorozatát állapították meg nálad, akkor még volt rá remény, hogy nem éled túl az első hetet - folytatta keményen, miközben nekem egyre jobban folytak a könnyeim, szinte már nem is láttam tőlük. - Azonban túlélted és egész életedben egyszer sem voltál beteg, van rá ötleted, hogy miért?

Megráztam a fejem. Fogalmam sem volt, hogy miért úsztam meg minden betegséget, mikor társaim sorban betegedtek le, anyám viszont tisztában volt a magyarázattal.

- Ez azért van, Catrina, mert az apád nem ember. hanem vámpír, te pedig örökölted tőle a kórságot, ami át fogja venni feletted az irányítást és ugyanolyan gyilkos leszel, mint ő - mondta az anyám, mire úgy ledöbbentem, hogy még a sírást is abbahagytam.

- Anya, ne beszélj hülyeségeket, vámpírok nem léteznek. Sőt ha léteznének is, akkor se lehetne gyerekük, hiszen halottak - vetettem közbe. Most először kezdtem kételkedni anyám épelméjűségében, ami neki is feltűnt.

- Ne merd kétségbe vonni, hogy normális vagyok-e - sziszegte dühösen, majd a tükör elé rángatott. - Bizonyítékot akarsz? Akkor el ne mozdulj innen és megkapod.

Kicsörtetett a konyhába, én pedig nem mozdultam a tükör elöl, hiszen kíváncsi voltam, mit talált ki. Annyira elgondolkodtam, hogy észre se vettem, mikor jött vissza, csak arra eszméltem, hogy egy késsel a lábamba szúrt. A reakcióm mindkettőnket váratlanul ért. A gondolat, hogy meg kell védenem magam, teljesen átvette a tetteim felett az irányítást. Mielőtt kontrollálhattam volna magam, villámgyorsan kicsavartam anyám kezéből a kést, majd a hátához szorítottam a karját, mindezt kb. 5 másodperc alatt. Anyám nem ijedt meg, csak gúnyosan mosolygott.

- Most nézz a tükörbe, kislányom. - A hangjából csak úgy sütött a megvetés, amikor az utolsó szót kimondta, ezzel viszont most nem törődtem, hanem a tükör felé fordultam. A szemeim zölden csillogtak a megszokott kék helyett, ami teljesen ledöbbentett. - A vámpíroknak ilyen a szemük, ha éhesek vagy erős érzelmek uralkodnak el rajtuk. Remélem, most már nem kételkedsz a szavamban.

Már nem gondoltam anyámról, hogy megőrült, hiszen én is láttam a szemem. Ennek ellenére felfoghatatlan volt számomra ez az egész, ezért felrohantam a szobámba. Időre volt szükségem.


*** Napjainkban ***

Észre se vettem, hogy sírok, miközben beszélek. Mikor befejeztem, Daniel átnyúlt az asztal felett és gyengéden letörölte a könnyeim.

- Cicuska, sajnálom, nem gondoltam volna, hogy anyád így viselkedett veled. Remélem, nem hitted el azokat a dolgokat, amiket neked mondott, hiszen nem volt igaza - mondta, miközben végighúzta a kezét az arcomon. El kellett volna tolnom, de nem tettem, mert jól esett, hogy végre valaki törődik velem egy kicsit.

- Nem, te is tudod, hogy igaza volt, tényleg egy szörnyeteg vagyok - válaszoltam, mire újra kibuggyantak a könnyek a szememből. Arra eszméltem, hogy Daniel felkapott a székről, leült a helyemre, majd az ölébe ültetett és szorosan átölelt. Az agyam egy része tiltakozott, de ettől az emléktől annyira a padlóra kerültem, hogy nem volt erőm elhúzódni tőle, hanem a mellkasába temettem az arcom és hozzábújtam.

- Egyáltalán nem vagy az, ne is gondolj ilyeneket. Tény, hogy más vagy, mint a többi ember, de ez csak különlegessé tesz. Hidd el nekem, nem vagy gonosz. - Miközben beszélt, a hátam simogatta, amitől kicsit megnyugodtam. - Soha többé nem kell hazamenned, ha nem akarsz.

Igaza volt, nem nagyon vágytam arra, hogy újra hazatérjek a szülői házba. Anyám biztosan örült, hogy egyik percről a másikra eltűntem, szerintem még sosem volt ennyire boldog, mint amilyen most lehetett, hiszen megszabadult élete sötét foltjától.

- Nem is ismersz, honnan veszed, hogy milyen vagyok? - motyogtam a mellkasába, ő pedig egy puszit nyomott a fejemre.

- Az lehet, hogy te nem ismersz engem, én viszont elég sok mindent tudok rólad. Régóta figyellek, Cicuska, ezért tisztában vagyok vele, hogy milyen is vagy valójában. Visszahúzódsz a csigaházadba, csak azzal a kutyával érzed jól magad, olyan vagy, mint egy kiscica, de amikor vámpírra vadászol, előtör belőled a vadmacska.

Ezek hallatán felkaptam a fejem és dühösen néztem rá. Minden szomorúságom elmúlt, most csak dühöt éreztem.

- Mióta figyelsz engem? - kérdeztem, mire vállat vont.

- Nem tudom pontosan, az erdőben tartottál hazafelé a korcs haverodtól, kb. három hónapja lehetett, de mit számít ez?

- Tessék?! Már három hónapja figyelsz?! - pattantam fel az öléből dühösen. - Azt hittem, paranoiás vagyok, Jason szerint már üldözési mániám volt, mert azt éreztem, hogy valaki figyel! Már lassan én is belenyugodtam, hogy becsavarodtam, erre bejelented, hogy te végig megfigyeltél és igazam volt!

Daniel meglepetten nézett rám, én pedig dühösen elfordultam. Tényleg figyelt engem, de egyszer sem próbált a közelembe kerülni, így nem volt bizonyítékom arra, hogy jogosan éreztem magamon a tekintetét.

- Hogy érted azt, hogy érezted, amikor figyeltelek? - kérdezte óvatosan.

- Szerinted hogy érthetem ezt? Végig magamon éreztem a tekinteted, folyamatosan benne voltál az álmaimban, de reggel nem emlékeztem az arcodra. Tudod mennyire frusztráló volt, hogy nem tudtam, mi folyik itt? Komolyan azt hittem, hogy megőrültem - válaszoltam, mire Daniel arca kifejezéstelenné vált. - Hé, most mi van?

- Nem lett volna szabad megérezned a jelenlétem és velem álmodnod, Cicuska - felelte érzelemmentes hangon. - Erre eddig egyetlen személy volt csak képes, ez nem jelent túl sok jót.

- Miért ne álmodhattam volna veled vagy érezhettelek volna a közelemben? - Nem értettem, mire akar kilyukadni, muszáj volt megtudom, mire gondol. - Dan, kérlek, válaszolj.

- Ne aggódj emiatt, inkább gyere, kezdjük el az edzést, hiszen rengeteg dolgot kell megtanulnod - mondta Dan, majd felkel és kiment az udvarra. Éreztem, valamit eltitkol előlem és nem akar erről a dologról beszélni. Mivel én viszont nagyon is tudni akartam, elhatároztam, ki fogom belőle szedni az igazat, csak még ki kellett találnom, hogy hogyan fogom ezt kivitelezni. Elgondolkodva mentem ki utána, hogy végre kezdetét vegye a kiképzés, amivel erősebbé és ügyesebbé válhatok, és ezzel könnyebben vadászhatok vámpírokra.

Újabb díj

Nagyon köszönöm a díjat Izának!



Szabályok:

1. Rakd ki, hogy kitől kaptad a díjat
2. Írj magadról 11 dolgot
3. Válaszolj 11 kérdésre
4. Írj 11 kérdést
5. Küldd tovább 11 embernek

Magamról:

1. Imádom a rockzenét
2. Szeretnék megtanulni spanyolul
3. Kedvenc kézilabda csapatom az MKB-MVM Veszprém és a Pick Szeged
4. Kedvenc kézilabda játékosom Nagy László és Momir Ilic
5. Utálom a karfiolt és a brokkolit
6. Kedvenc magyar városom Budapest
7. Kedvenc színem a fekete és a lila
8. Kedvenc bandám a Fall Out Boy, a Nickelback, Bon Jovi és Tracktor Bowling
9. Utálom a csöpögős filmeket és könyveket
10. Nem szeretem a focit
11. Kedvenc számom a hat

Válaszok:

1. Mit csinálsz a veled gonosz emberekkel?
Egy ideig igyekszem nem törődni velük, de ha betelik a pohár, akkor visszavágok

2. Milyen a suli?
Jó, bár már lehetnénk érettségi után

3. Vannak plüsseid?
Igen, nem volt szívem kidobni őket

4. Kedvenc kaja?
Minden, amiben hús van (leginkább töltött káposzta és rántott hús)

5. Szeretsz zenét hallgatni?
Igen, az egyik kedvenc szabadidős elfoglaltságom

6. Mikor szoktál általában?
Tanulás, írás és utazás közben, vagy amikor csak kedvem tartja

7. Mivel mész suliba és haza?
Gyalog járok, kb. 5 percre lakom a sulitól

8. Van háziállatod?
Nincs

9. Mit sportolsz?
Most semmit, előtte 10 évig kosárlabdáztam

10. Milyen érzés blogolni?
Szeretem ezt csinálni, ezért jó, csak kevés időm van rá

11. Várod már a húsvétot? Miért?
Egy részről várom a családi és baráti összejövetelek miatt, más részről nem, mert nem szeretem a locsolást

Köszönöm a díjat, de most nem szeretném senkinek sem továbbküldeni, hiszen egyszer már megtettem.

2014. március 18., kedd

Közlemény & Díj

Sziasztok!

Tudom, hogy régen jelentkeztem friss résszel, de kicsit összecsaptak a fejem felett a hullámok, hiszen elég sokat kell tanulnom (érettségi, nyelvvizsga stb.). A Bloody Love következő fejezetét igyekszem a hét végére hozni (ha még olvassa valaki). Azonban a fanfictionre nincs már időm, plusz már a két sorozat sem köt le annyira (szerintem az írók elrontottak pár dolgot, de ez most mellékes), ezért mostanában biztosan nem fogom folytatni, sőt abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán be fogom fejezni.

Tehát: a Bloody Love 5. fejezete legkésőbb vasárnapig estig felkerül (ha minden jól megy)
            a fanfiction határozatlan ideig szünetel

DÍJ


Nagyon köszönöm Adelnak!

Szabályok:
  • Írj 11 dolgot magadról!
  • Válaszolj a jelölő által kiírt kérdésekre!
  • Írj ki 11 kérdést!
  • 11 blogot kell linkelni és jelölni!
11 dolog magamról:
  1. Utálom a rózsaszínt, kedvenc színem a lila és a fekete
  2. Imádok zenét hallgatni
  3. Tíz évig versenyszerűen kosárlabdáztam
  4. Egyik kedvenc időtöltésem az olvasás
  5. Nem szeretem a romantikus filmeket
  6. Imádom az orosz nyelvet
  7. Bármennyi csokit és édességet meg tudok enni
  8. Kedvenc tantárgyam a biológia és a kémia
  9. Kézilabda mániás vagyok, az összes meccset megnézem, ha van rá lehetőségem
  10. Kedvenc évszakom a nyár
  11. Imádom a háborús filmeket és könyeket (főleg II. világháborúsakat)
11 válasz:

1. Kedvenc színész?
Mel Gibson, Tom Hanks, Eric Bana és Johnny Depp

2. Kedvenc énekes?
Freddie Mercury (Queen), Chad Kroeger (Nickelback) és Jon Bon Jovi (Bon Jovi)

3. Van tesód?
Nincsen

4. Kedvenc sorozat?
Band of Brothers, The Following és Arrow

5. Milyen színű a szemed?
Kékeszöld

6. Magassarkú vagy tornacipő?
Hangulatfüggő, általában tornacipő

7. Hány éves vagy?
19

8. Kedvenc város?
Párizs, Moszkva és Róma

9. Kedvenc ország?
Oroszország, Amerika

10. Kedvenc évszak?
Nyár

11. Mióta írsz blogot?
Körülbelül fél éve

11 kérdés:
  1. Mi a kedvenc filmed?
  2. Milyen zenét szoktál hallgatni?
  3. Milyen nyelvet tanulnál szívesen?
  4. Melyik korban élnél leginkább?
  5. Mi a kedvenc könyved?
  6. Ki a kedvenc szuperhősöd?
  7. Mi a kedvenc tantárgyad?
  8. Mi a kedvenc sorozatod?
  9. Mi a kedvenc színed?
  10. Ki a kedvenc íród?
  11. Mi álmaid foglalkozása?
Akiknek továbbküldöm:
Stories by Veronika

2014. február 12., szerda

Chapter Four - Bloody Love

Sziasztok!


Na, itt is a Bloody Love negyedik fejezete, jó olvasást! Az előző fejezethez érkezett pipákat és kommentet köszönöm, jó lenne, ha most is kapnék pár visszajelzést.


Legszívesebben megöleltem volna Alexet, amiért pont most jött be a mosdóba. Fogalmam sem volt, mit tettem volna, ha Daniel megcsókol, de nem is szerettem volna megtudni. Őt láthatóan bosszantotta barátja felbukkanása, miután elengedett, nem is nézett rám.

- Mi történt, ami nem várhatott addig, amíg visszamegyünk a terembe? - kérdezte Alextől halkan. A szeme újra barna volt, már nyoma sem volt benne a zöldes izzásnak.

- Most szólt egy barátom, hogy Tyler emberei rájöttek a lány nevére, aki utoljára látta azt a fajankót élve. Már jártak az igazgatónál is és rávették, hogy engedje el velük Catet. Nemsokára ideérnek, előtte el kell tűnnünk, hacsak nincs más terved - válaszolta Alex, mire Daniel dühösen a falba ütött.

- A francba, pedig reméltem, hogy tovább tart nekik kinyomozni. Addig legalább haladtunk volna a kiképzéssel és valamennyire meg tudta volna védeni magát, de így nem szállhatunk szembe velük. Már mindegy, hozd el otthonról a cuccait, nálam találkozunk.

Alex bólintott, majd eltűnt. Daniel végre felém fordult, de az arcán nyoma sem volt kedvességnek.

- Cicuska, két választásod van. Vagy önként jössz velem, vagy elviszlek erővel, nekem teljesen mindegy, de itt nem maradhatsz  - mondta keményen, de nekem eszem ágában sem volt itt hagyni mindent.

- Biztosan csak feltesznek pár kérdést Tylerről, majd kitalálok nekik valamit, téged meg sem említelek. Ebből nem lesz semmi gond, ne aggódj már feleslegesen - válaszoltam, mire gúnyosan felnevetett.

- Komolyan azt hiszed, hagynak majd csak úgy elsétálni? Nem fogják beérni kérdezősködéssel, mindent tudni akarnak arról az estéről és az igazi gyilkosról. Ha nem tudnád, háború van, nem engedhetem meg magamnak, hogy bárki is vadásszon rám, hiszen az az én munkám. Döntsd el, jössz vagy maradsz, nincs kedvem játszadozni, szorít az idő.

- Természetesen maradok. Nem fogod tönkre tenni az életem az ügyeid miatt, oldd meg őket egyedül. - Ahogy ezt kimondtam, ő grimaszolva bólintott. Már úgy tűnt, belemegy ebbe és lelép egyedül, de hirtelen megszólalt.

- Lehet, hogy utálni fogsz érte, de egyszer majd megérted, miért tettem ezt. Sajnálom, Cicuska, nem hagytál nekem más választást. - Az ökölbe szorított keze olyan gyorsan lendült felém, hogy reagálni sem volt időm, majd az ütés erejétől elsötétült előttem a világ.

* * *

Mikor magamhoz tértem, egy ismeretlen szobában találtam magam, egy hét alatt már másodszor. A Danieltől kapott ütés olyan erős volt, hogy még mindig szédültem tőle. Egyáltalán nem csodálkoztam volna azon, ha agyrázkódásom lenne. Az a mocskos vérszívó leütött és elcipelt valahová csak azért, mert olyan kedve volt. Gyűlöltem ezért, legszívesebben ezüst nyárson sütögettem volna, hiszen nem vagyok a tulajdona, amit oda visz, ahová csak akar. Fülelni kezdtem, hátha megtudok pár dolgot anélkül, hogy észrevenné, már felébredtem.

- Nagyon zabos lesz rád, ha magához tér, ezt ugye tudod? Minek kellett így leütnöd? Betörhetted volna a koponyáját - mondta Alex a szomszéd szobában. Hála az égnek még nem hallották meg, hogy ébren vagyok.

- Muszáj volt elhoznom, nem hagyhattam ott, ő meg nem akart jönni. Ha kicipelem, visítozott volna, ami magunkra vonta volna az emberek figyelmét, így volt a legegyszerűbb kivinnem az iskolából. A fejének meg amúgy sem lett volna semmi baja, hisz félvámpír, jobban bírja az ilyeneket egy egyszerű embernél - válaszolta Daniel, mire dühösen ökölbe szorítottam a kezem. Szóval egyáltalán nem bánta meg, amit tett?! Jól van, ezt még vissza fogja kapni.

- És hogyan akarod itt tartani? Nem zárhatod be csak úgy, abból csak még több bajunk lenne. - Legalább Alex a pártomat fogta, ezért plusz pont járt neki. Kezdtem megkedvelni ezt a vámpírt, hiszen Charlotte-nak is megmondta a magáét, most pedig kiállt mellettem. Ha nem lett volna vérszívó, esetleg barátok is lehettünk volna.

- De igen, bezárhatom, nem érdekel, ha hisztizni fog. Egyszer csak rájön, hogy őt akarom így megvédeni, akkor meg el fogja ezt fogadni. Addig meg ne add alá a lovat, hogy nem tarthatom itt akarata ellenére, inkább próbáld meggyőzni, hogy így lesz neki a legjobb, hátha rád jobban hallgat.

Méltányoltam, hogy meg akart védeni, csak ezt nem ilyen módszerekkel kellett volna tennie. Kíváncsi voltam, ő hogyan reagált volna, ha hasonló helyzetbe került volna, mint én, de eszem ágában sem volt hozzá szólni, ezért nem is kérdezhettem meg. Az ajtó kinyílására lettem figyelmes, majd besétált rajta Daniel.

- Bocs, hogy leütöttelek, remélem, már nem fáj a fejed - mondta bűnbánó mosollyal az arcán, ami egyáltalán nem hatott meg. Kitartottam az elhatározásom mellett, ezért válaszra sem méltattam a szavait, egyszerűen úgy tettem, mintha ott sem lenne, ami kissé meglepte. - Figyelj, tényleg sajnálom, de lásd be, ez volt az egyetlen megoldás.

Miután továbbra sem törődtem vele, leült velem szembe, de én elfordítottam a fejem. Tudom, gyerekesen viselkedtem, csak ahogy láttam, ezzel tudtam a legjobban bosszantani. Bosszúsan az állam alá nyúlt és kényszerített, hogy rá nézzek.

- Komolyan nem vagy hajlandó hozzám szólni? Ne legyél már ennyire gyerekes - mondta, mire én gúnyosan elmosolyodtam. - Cicuska, ne akard, hogy én vegyelek rá a beszédre, hidd el, vannak hozzá módszereim.

Egyáltalán nem ijesztett meg, élveztem, hogy végre én is fel tudtam idegesíteni. Megigézni nem tudott, Alex pedig biztosan nem hagyta volna, hogy megint bántson. Nem is sejtette, hogy milyen makacs is vagyok valójában, tőlem aztán próbálkozhat, ameddig csak akar, akkor sem ér el semmit.

- A fenébe is, Cat, sajnálom, mit akarsz még? - kérdezte dühösen, majd egyik kezével tehetetlenül a hajába túrt. - Nem vihetlek haza, bármennyire nem szeretnék egy ilyen makacs, öntörvényű, hisztis nőszeméllyel egy fedél alatt élni, hiszen vadásznak rád.

Tudomást sem vettem a szavairól, hanem unottan kezdtem nézni a plafont. Éreztem, ezzel sikerült még jobban felhúznom, biztosan nem bírta elviselni az egója, hogy valaki nem vele foglalkozik és nem ugrál úgy, ahogy ő fütyül. Pár percig nem szólt semmit, csak elgondolkodva figyelte minden rezdülésemet, én pedig továbbra is a plafont bámultam, bár lassan kezdett megfájdulni a nyakam. Várta, mikor adom fel végre, de azt lesheti, mikor engedek neki bármiben is. Megint eltelt kb. öt perc, mikor fél szemmel láttam, hogy szélesen elvigyorodik.

- Jól van, Cicuska, te akartad, csak magadat hibáztathatod ezért. - A következő pillanatban ajka lecsapott az enyémre és csókolni kezdett. Felháborodva ellöktem magamtól és ütni kezdtem, ahol csak értem.

- Te szemét disznó, ezek után még van képed megcsókolni?! Az a szerencséd, hogy már halott vagy, különben itt helyben agyon csapnálak azért, amiket velem tettél, te állat! - Minden egyes szavamnak egy ütéssel adtam nyomatékot, de ő csak nevetett, láthatólag nagyon jól szórakozott.

- Gondoltam, hogy ezt nem hagynád szó nélkül és milyen igazam volt - mondta röhögve, majd lefogott, hogy ne tudjam tovább püfölni. - Tudod, többször kellene ennyire dühösnek lenned, ilyenkor nagyon dögös vagy.

- Na menj a fenébe, mégis mit képzelsz magadról?! Minden lányt így letámadsz, aki nem vesz rólad tudomást? - kérdeztem dühösen, ő meg csak nevetett, amivel még jobban felidegesített. Valahogy tehetsége volt hozzá, hogy pillanatok alatt annyira fel tudjon húzni, hogy a halálát kívánjam.

- Nem, drágám, ez csak a te kiváltságod. Mondjuk a lányok többsége szereti, ha éppen velük foglalkozom, nézd csak meg Charlotte-t, még kémia órán is képes lett volna az első padba ülni, hogy rá figyeljek - mondta vigyorogva.

- Én viszont nem kérek ebből a kiváltságból, mert egyáltalán nem érdekelsz, sőt hidegen hagysz. Leütöttél, elraboltál, most meg rám másztál, ezek után ne várd, hogy megkedveljelek. Egy egoista majom vagy, aki csak a saját érdekeit nézi, nem is értem, Alex hogy tud egyáltalán elviselni. Ne is csodálkozz rajta, hogy a ribancoknak kellesz csak, és azoknak sem túl hosszú távra. - Tudtam, ezzel megsértem, de nem tudott érdekelni. Rettenetesen dühös voltam rá, csak meg akartam neki mondani a magamét, nem is gondoltam végig a szavaimat.

Daniel kezei lehullottak rólam, a szeméből eltűnt az előbbi vidámság, tekintete megkeményedett, szinte hidegen nézett rám. Arra eszméltem, hogy már az ajtóban van és onnan szól vissza.

- Holnap kezdjük az edzéseket, Alex majd behozza a vacsorádat. Ha megpróbálsz megszökni, megöllek - mondta érzelemmentesen, majd kiment. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyire megbántom a mondandómmal, nem ez volt a célom, de túl büszke voltam ahhoz, hogy bocsánatot kérjek tőle.

A délután hátralévő részét a szobában töltöttem, szerencsére már a szédülésem meg a fejfájásom is kezdett elmúlni. A gyors gyógyulást szerettem a félvámpír létemben a legjobban, legalább nem kellett fájdalomcsillapítót kérnem tőlük. Este hét óra körül lehetett, amikor Alex bejött a szobába, kezében egy nagy tálcával, amit letett az asztalra.

- Szia, meghoztam a vacsorád, jó étvágyat hozzá - mondta mosolyogva. - Remélem, már jobban van a fejed, elég nagy ütést kaptál Dantől.

- Igen, már nem szédülök és a fejfájás se vészes. Köszi a kaját - válaszoltam, majd felpattantam és gyorsan leültem az asztalhoz. Csak most vettem észre, hogy farkaséhes vagyok, hiszen egész nap egyetlen müzliszeletet sikerült bekapnom még reggelire. Gyorsan befaltam mindent, amit a tálcán találtam. Az étel nagyon finom volt, még anyám se főzött ilyen jót soha.

- Hu, ez isteni volt, honnan hoztad a kaját? Ha egyszer végre hazajutok innen, csak oda fogok járni - mondtam Alexnek, aki időközben leült velem szembe.

- Sehonnan nem hoztam a kaját, én főztem. Tudod, a vámpíroknak is kell valami hobbi, az én választásom meg pont erre esett - felelte, majd elnevette magát, amikor meglátta a döbbent tekintetem. Sosem gondoltam volna, hogy egy vámpír szeret főzni, hiszen nekik nincs is szükségük emberi táplálékra. - Szándékosan nem szóltam előre, féltem, hogy akkor hozzá sem fogsz nyúlni. Dan szerint nagyon utálod a vámpírokat.

- Ez igaz, de az éhség nagy úr, a vacsi pedig tényleg jól sikerült, köszi, hogy főztél nekem. - Rámosolyogtam, mire ő elvigyorodott. Vámpír létére nagyon jó fej volt, könnyen meg tudta kedvelni az ember.

- Szívesen, máskor is szívesen csinálok bármilyen kaját, csak egy szavadba kerül. Amúgy hallottam, hogy összekaptatok Dannel. Akarsz róla beszélni? - kérdezte kedvesen, mintha csak egy barát lenne, aki bármikor meghallgatja a panaszaimat.

- Szerintem te is kiakadtál volna rá, ha szó nélkül leütött volna, majd elcipelt volna akaratod ellenére. Azért azt se hagyjuk ki, hogy vámpír csalit akar csinálni belőlem, hogy neki könnyebb legyen a célpontok levadászása. Két nap alatt sikerült teljesen felforgatnia az életem, ne csodálkozz, hogy dühös vagyok rá.

- Oké, tényleg minden okod megvan, hogy haragudj rá, de azért nem kellett volna ilyen dolgokat a fejéhez vágnod, amikor semmit nem tudsz róla. Jó, lehet kihasználja az előnyeit a képességeidnek, de csak meg szeretne védeni téged. Megmentett Tylertől, majd felajánlotta, hogy megtanít harcolni, így lesz esélyed egy erősebb vámpír ellen is, ezt ne felejtsd el - mondta halkan, miközben engem figyelt. Tudtam, hogy igaza volt, Tyler megölt volna, ha Daniel nem lép közbe, de semmi joga nem volt arra, hogy elraboljon és rákényszerítsen az együttműködésre. - Figyelj, tény, hogy nem a legjobb eszközöket alkalmazta, de azt nézd, hogy mit szeretne elérni. A lányokat meg inkább ne hozd elő, mert akkor biztosan így fog reagálni és az neked csak rossz lesz.

Fúrta az oldalam a kíváncsiság, hogy miért viseli ilyen nehezen ezt a témát, de nem voltam benne biztos, hogy Alex el fogja mesélni a történetet. Úgy voltam vele, mindegy, egy próbát megér, maximum nem tudok meg tőle semmit.

- Alex, te biztosan tudod, miért akadt ki ennyire azon, amiket mondtam neki. Nem mesélnéd el tömören? Nem szeretném még egyszer felhozni előtte a témát, ha tudom, miért is fájó pont neki ennyire.

- Jó, a fontos dolgokat elmondom, de ne áruld el neki, hogy elmeséltem. Még az 1800-as években találkozott egy lánnyal, Tatjanával, amikor nálam volt látogatóban Moszkvában. Szerelem volt első látásra, nagyon boldogok voltak együtt, sőt pár év múlva átváltoztatta a lányt, majd együtt mentek vissza Angliába. Ott azonban egyik napról a másikra felbukkant Thomas, aki Dant és engem is vámpírrá változtatott még évszázadokkal ezelőtt. Olyan féltékeny lett Danre, hogy megölte Tatjanát. Dan azóta dolgozik fejvadászként és egyetlen lányt sem enged közel magához, nehogy megint elveszítse - fejezte be a történetet Alex, én pedig elszégyelltem magam. Már megértettem, miért bántottam meg ennyire Danielt, pedig egyáltalán nem ezt akartam.

- Fogalmam se volt erről, ha tudtam volna, soha nem vágtam volna ilyeneket a fejéhez... - motyogtam bűntudatosan. Sajnáltam Danielt, hiszen elveszítette azt a lányt, akit igazán szeretett, én meg pont erre emlékeztettem. - Majd holnap bocsánatot kérek tőle, de ne aggódj, nem fogom elmondani neki, hogy miért változott meg a véleményem róla.

- Szerintem ezt már ma is megtehetnéd, hallom, most jött vissza a városból. Jobb lenne, ha nem húznád ezt sokáig, mert akkor csak még jobban benne marad a tüske - mondta Alex, én pedig úgy döntöttem, megfogadom a tanácsát. Gyorsan felkeltem és kimentem a nappaliba. Ahogy Daniel észrevett, rögtön elindult a másik szoba felé, de kihasználtam a gyorsaságom és már előtte voltam.

- Tudom, hogy most dühös vagy rám és minden okod megvan erre, de sajnálom, amiket mondtam és nem gondoltam komolyan - hadartam gyorsan, hogy minél előbb túlessek a nehezén. Nem volt szokásom bocsánatot kérni másoktól, főleg nem egy vámpírtól, de beláttam, Danielnek jár ennyi.

- Délután úgy láttam rajtad, nagyon is komolyan gondolod a szavaidat. Mitől változott meg ilyen gyorsan a véleményed? - kérdezte közömbösen.

- Én... - Nem márthattam be Alexet, ezért muszáj volt nagyon gyorsan kitalálnom valamit. - Ha dühös vagyok, sokszor beszélek hülyeségeket, amiket később megbánok. Ez is ebbe a kategóriába esik, ne haragudj rám - néztem rá boci szemekkel, amik Jasonnél mindig bejöttek. Végül is nem is hazudtam akkorát, ha valaki felhúzott, általában mindig meggondolatlanságot tettem.

Daniel kis ideig fürkészte az arcomat, amit alig bírtam pirulás nélkül állni, de valahogy sikerült. Hirtelen elvigyorodott, majd megszólalt.

- Jól van Cicuska, borítsunk fátylat rá. Azért örülnék, ha máskor meggondolnád, miket is vágsz a fejemhez, bár az egoista majomban volt egy kis igazság - mondta nevetve. - Amúgy nem is értem, miért akadtál ki rám annyira.

- Ezt most komolyan mondod? Leütöttél, elraboltál, ráadásul lesmároltál és még én vagyok a hibás, amiért dühös lettem rád? - kérdeztem, miközben éreztem, megint kezd felidegesíteni. Már majdnem megbántam, hogy bocsánatot kértem tőle, de nem vonhattam vissza.

- Gondolhattam volna, hogy azon a csókon háborodtál fel a legjobban. - Még szélesebben vigyorgott, mint eddig bármikor, én pedig késztetést éreztem arra, hogy egy határozott pofonnal letöröljem a képéről azt az önelégült vigyort. - Jól van, ha már ekkora problémád volt ezzel, van egy ajánlatom.

- Remélem, ez nem annyira idióta terv, mint a tervezett kiképzésem - morogtam halkan, mire megint nevetni kezdett.

- Nem Cicuska, ez most neked is tetszeni fog. Addig nem csókollak meg, ameddig te nem fogod kérni vagy nem kezdeményezel, megfelel?

- Tökéletes, erre aztán várhatsz ameddig össze nem aszalódsz, mert én biztosan nem foglak megkérni vagy kezdeményezni, ezt jegyezd meg. - Végre olyan ötlete volt, ami nekem is tetszett. Legalább nem kell attól tartanom, mikor csókol meg legközelebb és hogyan reagálnék rá.

- Szerintem nem kell majd addig várnom, édesem - mondta mosolyogva. - Azt nem mondtam, hogy nem fogok mindent megtenni azért, hogy megcsókolhassalak, csak nem foglak letámadni, ennyit ígértem.

A pillantásától görcsbe rándult a gyomrom. Ez így nagyon nem lesz jó, hiába nem fog rám mászni. Nem baj, nem fogom megadni neki azt az örömöt, hogy kezdeményezek, vagy könyörgök neki, hogy csókoljon meg. Bár ahogy látom, nem sokat kellene könyörögnöm - szólalt meg a kisördög a fejemben, de gyorsan elhessegettem magamtól ezt a gondolatot. Jól van Daniel, ezt a játékot játszhatjuk ketten is, fogalmad sincs róla, hogy kivel húztál ujjat.

- Rendben Dan, a kihívás elfogadva. Majd meglátjuk, melyikünk adja fel előbb és szegi meg az ígéretét - válaszoltam mosolyogva. - De ha te szeged meg az adott szavad, elengedsz és örökre eltűnsz az életemből.

- Benne vagyok, viszont ha te nem tartod be, amit az előbb mondtál, hanem megcsókolsz, vagy megkérsz erre, akkor a vámpír törvények szerint az enyém leszel. - Amikor meglátta az arckifejezésem, megint nevetni kezdett. - Ne aggódj, ez csak annyit jelent, hogy más természetfeletti lény nem érhet hozzád, ha pedig megteszi, büntetés nélkül megölhetem. Szerintem így fair ez a fogadás, mit szólsz hozzá?

A fenébe, kellett nekem fogadást ajánlani egy vámpírnak. Mindegy, már nem léphettem vissza, hiszen én kezdtem ezt az egészet. Azonban bíztam magamban annyira, hogy tudjam, én itt nem veszíthetek, így pedig van egy esélyem rá, hogy megszabaduljak tőle.

- Rendben, áll az alku. Már alig várom, hogy örökre eltűnj az életemből - válaszoltam, majd kézfogással megerősítettük a fogadást. Szóval a játék elindult, már csak meg kellett nyernem.

2014. február 10., hétfő

Chapter Three - Bloody Love

Sziasztok!


Itt is van a Bloody Love harmadik fejezete, elnézést kérek a késésért azoktól, akik olvassák a történetet. Nagyon örülnék véleményeknek, pipáknak, hogy kinek hogy tetszik a történet. Veronikának köszönöm a kommenteket, nagyon jól estek.


Másnap reggel majdnem elkéstem a suliból, csak az utolsó pillanatban estem be az első órámra. Hiába, a korán kelés sosem volt az erősségem, hiszen éjszaka nem tudtam nyugodtan aludni. Ez volt a félvámpír lét egyik hátránya, sokkal aktívabb voltam éjszaka, mint napközben. Lehuppantam a helyemre Jason mellé, aki vigyorogva fogadott.

- Már megint Csipkerózsikát játszottál? - kérdezte nevetve, mire morcosan az oldalába könyököltem. - Jó, még nem találtad meg a herceged, így kicsit nehéz lenne hercegnőnek lenned.

- Jason, befognád végre a szádat? Még csak egy kávét ittam, nincs erőm a hülyeségeidet hallgatni - morogtam halkan. Ő is pontosan tudta, hogy mennyire antiszociális vagyok reggelente, ezen már meg sem sértődött.

- Oké, vedd úgy, hogy nem mondtam semmit - válaszolta vigyorogva. - Majd szólj, ha felébredtél és olyan állapotban vagy, hogy képes vagy beszélgetésre.

Már felé fordultam, hogy itt és most megverem, amikor kinyílt a terem ajtaja és belépett rajta az angol tanárunk, Mr. Nixon egy ismeretlen diákkal. Jasonnel rögtön összenéztünk, mivel mindketten éreztük, az új diák nem éppen ember.

- Jó reggelt mindenkinek, szeretném bemutatni az új csoporttársatokat, Alekszej Zubcovot, aki nemrég költözött a családjával a környékre Oroszországból. Szeretném, ha segítenétek neki a beilleszkedésben, és mutassátok meg neki, melyik tantárgyból hol tartunk pontosan - mondta a tanár, miközben Alekszej leült az egyetlen üres helyre Lilly mellé.

Jason meglepetten nézett rám. Egyikünk sem tudta elképzelni, mi oka lehet egy vámpírnak iskolába járni, bár nekem volt pár sejtésem. Vagy Tyler emberei közül az egyik akar így elkapni, vagy Daniel embere tart így szemmel. Valahogy az utóbbit szívesebben fogadtam volna, de okvetlenül ki kellett derítenem, ki ez a vámpír.

Egész órán nem figyeltem Mr. Nixon szavaira, inkább azon töprengtem, hogyan tudnám kiszedni Alekszejből, hogy mit is akar valójában. Pont oldalt ült nekem, így jobban meg tudtam nézni, bár igyekeztem nem nagyon bámulni. Barna haja és kék szemei voltak, természetesen ő is nagyon jóképű volt. Mikor rám pillantott, féloldalas mosolyra húzta a száját és alig észrevehetően biccentett egyet. Gyorsan elfordítottam a fejem, mire halkan nevetett. Ezután igyekeztem levegőnek nézni és nem törődni vele, óra után szó nélkül el szerettem volna menni mellette, de megfogta a karom és visszatartott.

- Mr. Nixon azt mondta, hogy te vagy az egyetlen, akivel minden órám közös, ezért veled kellene mennem addig, amíg meg nem tanulom, mit hol is találok pontosan - mondta mosolyogva, majd közelebb húzott magához. - Dan üzeni, hogy ne csinálj hülyeséget - suttogta a fülembe.

Na, legalább megtudtam, hogy Daniel embere és nem Tyler valamelyik cimborája akar így a közelembe férkőzni. Ettől egyrészt megkönnyebbültem, másrészt viszont nagyon dühös lettem az idióta vérszívóra. Hogy a fenébe is gondolja, hogy az osztálytársamnak álcáz valakit csak azért, hogy engem figyeljen? Arról volt szó, hogy távolról vigyáz rám, nem pedig beleavatkozik az életembe. Csak kerüljön a szemem elé, akkor megmondom neki a magamét - gondoltam magamban.

- Persze, szívesen segítek mindenben, bár kétlem, hogy én lennék erre a legmegfelelőbb személy - válaszoltam, majd elhúzódtam tőle. Nem a közelsége, hanem a belőle áradó energia zavart. Ő sem éppen újszülött vámpír volt, hanem egy jó erős vérszopó, aki ellen nem sok esélyem lett volna, ha harcra került volna a sor.

- Szerintem meg pont te vagy az, na menjünk kémiára, mielőtt még elkésünk. - Széles vigyorral az arcán indult el az ajtó felé, én pedig kénytelen voltam vele tartani. Jasonnel nem voltunk együtt kémián, így ő kelletlenül ott maradt, de fenyegetően nézett a vámpírra, mire jeleztem neki, hogy semmi gond, meg fogom oldani a helyzetet. Egyáltalán nem hiányzott volna egy verekedés Alekszej és Jason között, mindketten elég komolyan megsérülhettek volna. Mondjuk Alekszejért annyira nem aggódtam, de Jason a legjobb barátom volt, nem akartam, hogy baja essen.

Már az ajtónál jártunk, amikor az kicsapódott és az iskola királynője, Charlotte viharzott be hűséges talpnyalói körében. Kölcsönösen utáltuk egymást, neki is köszönhettem, hogy az iskolában nem tudtam összebarátkozni senkivel. Engem félrelökött az útjából, majd megállt a terem közepén és fennhangon magyarázni kezdett.

- Jaj, lányok, ti is láttátok, hogy hogy nézett rám Mr. Evans új segédje? Annyira jól néz ki és az a brit akcentus mindent visz - áradozott hangosan a matek tanárunk új segítőjéről. - Még ma odaadom neki a meghívót a hétvégi medencés partyra, muszáj eljönnie.

Nekem itt lett elegem Charlotte mondandójából, inkább kimentem a teremből, Alekszej pedig velem jött. Mr. Evans mindig szokott segédekkel dolgozni, hiszen ő tanította a matekot, a fizikát és a kémiát az iskola nagy részének, de sosem fiatal férfiakat alkalmazott. Fogalmam sem volt, mi üthetett ebbe a maradi, konzervatív tanárba, hogy ilyesmire vetemedett, pluszban Charlotte máris kivetette az újoncra a hálóját. Szegény srác nem is tudja, micsoda hárpia szeretné megszerezni őt magának...

A terembe érve rögtön leültem a helyemre az első padba, Alekszej meg a mellettem lévő székre telepedett. Ez az óra volt az egyetlen, ahol első padban ültem, hiszen imádtam a kémiát, ezzel a tantárggyal szerettem volna továbbtanulni. A többiek utálták az első padot, mert Mr. Evans mindig az ott ülőket pécézte ki, ám most Charlotte céltudatosan elindult a padom felé.

- Dawson, ülj hátra az én helyemre, én akarok az első padban ülni - mondta dölyfösen, majd két talpnyalójával megállt előttem. Alekszej érdeklődve figyelte a helyzetet, biztosan kíváncsi volt, hogy fogok erre reagálni.

- Bocs, McCord, de ez az én helyem és nem megyek innen sehova. Te úgysem tudod, miről beszél a tanár, akkor minek ülnél ide? - Szándékosan a vezetéknevén szólítottam, amit ki nem állhatott. Régebben mindig ráhagytam, ha akart valamit, de ezt most nem fogom engedni.

- Hallottátok ezt? - nézett döbbenten a barátnőire. - Ez a kis söpredék hozzám mert szólni, sőt ellenkezett velem. Drága Catrina, addig ülj el innen, amíg szépen mondom, különben még jobban pokollá teszem az életed.

A fenyegetés és a hangsúly miatt legszívesebben a torkának ugrottam volna, de nem tettem. Nem sok esélye lett volna egy félvámpír ellen még akkor sem, ha mindkét barátnője segít neki, azonban nem akartam balhét Mr. Evans órája előtt. Ő volt az egyetlen tanár, aki kedves és segítőkész volt velem, nem érdemelt volna meg egy verekedést.

- Tudod, Charlotte, lehet, mások rettegnek tőled, de én nem. Így is eléggé pokollá tetted az életem eddig, ettől már rosszabb úgysem lehet. Majd kérd meg Mr. Evanst, hogy ültessen az első padba, bár kétlem, hogy egy ilyen ostoba libával szeretne órán társalogni - mondtam gúnyosan mosolyogva, mire Alekszej elismerően nézett rám. Biztos azt hitte, itt vér fog folyni, de sikerült valamennyire nyugodtnak maradnom.

- Hát igen, cicám, senki nem szereti a buta nőket. Most pedig húzz a helyedre, de ha nem találnál oda, szívesen adok egy GPS-t, talán azzal sikerülni fog - vetette oda Alekszej Charlotte-nak, aki meg sem tudott szólalni. Még sosem fordult elő vele, hogy szembeszálltak vele, főleg nem mások szeme láttára. Rájött, itt veszített és sápítozva ment a hátsó padokhoz a barátnőivel.

- Kösz, hogy segítettél befogni a száját, már elég nehezen viseltem a dumáját - mondtam Alexnek. Kissé még mindig fel voltam dúlva, nagyon igyekeznem kellett, hogy ne váltson át a szemem zöldbe. Ezt ő is látta, ezért elővett egy üdítős üveget és a kezembe nyomta.

- Igyál pár kortyot, attól könnyebben tudsz uralkodni magadon - mondta olyan halkan, hogy csak én hallhattam. - Amúgy szívesen segítek neked elhallgattatni ezt a kiscsajt, nagyon idegesítő a viselkedése. Csak két szárny hiányzik a hátáról és tökéletes liba lenne belőle.

- A számból vetted ki a szót - válaszoltam nevetve, majd meghúztam az üveget. Vodka volt benne, pár korty után már tényleg sokkal jobban éreztem magam. Kezdtem érteni, miért alkoholista minden vámpír, hiszen ez segít kordában tartani az érzéseket és a vérszomjat is.

Éppen az utolsó kortyot akartam lenyelni, amikor kinyílt a terem ajtaja és bejött rajta Mr. Evans az új segédjével, aki nagyon ismerős volt. Mikor jobban megnéztem, úgy ledöbbentem, hogy sikerült félrenyelnem, mire köhögési rohamot kaptam. Alekszej rögtön ütögetni kezdte a hátamat, hogy meg ne fulladjak, a segéd meg csak vigyorogva nézett rám. Daniel volt az, róla áradozott Charlotte a szünetben. Szuper, a legnagyobb ellenségem meg akarja szerezni a vámpír kiképzőmet, már csak ez hiányzott. Gyorsan elnézést kértem Mr. Evanstól és kimentem a mosdóba, mert rendezni akartam a gondolataimat és persze nem akartam bűzleni a vodkától.

Éppen megmostam és megtöröltem az arcom, amikor valaki elkapta a derekam és maga felé pördített. Ijedtemben felsikoltottam, de Daniel gyorsan befogta a számat, mielőtt egyetlen hang is elhagyhatta volna.

- Hello, Cicuska, Mr. Evans megkért, hogy nézzem meg, jól vagy-e, én pedig szívesen hajtottam végre ezt a feladatot - mondta a szokásos vigyorral az arcán. - Ahogy látom, kicsit meglepődtél a felbukkanásomon az iskoládban, amit megértek, de szemmel akartalak tartani.

Hirtelen behúztam neki egyet, amin annyira meglepődött, hogy nem is állított meg. Minden erőmet beleadtam ebbe az ütésbe, hiszen megérdemelte, úgy furakodott bele az életembe, ahogy nagyon nem kellett volna.

- Szemmel akarsz tartani? Rendben, az nem zavar, ha távolról figyelsz, de ne merj még jobban belefolyni az életembe! A haverod az osztálytársam lesz, te meg a kedvenc tanárom segédje, normális vagy?! Arról volt szó, hogy távolról figyel valaki, nem pedig a nyomomban lesz a nap huszonnégy órájában! - Olyan dühös voltam rá, hogy meg tudtam volna fojtani. A szemem már biztosan zölden izzott, amit észrevett, mert gyorsan az oldalamhoz szorította a kezeimet meg a mosdóhoz préselt. Vigyázott, hogy ne okozzon fájdalmat, csak annyira tartott, hogy ne tudjak szabadulni.

- Cicuska, higgadj le, semmi rosszat nem akarok, csak meg szeretnélek védeni. Tyler emberei nagyon keresik a gyilkost, ha megtalálnak téged, meg fognak ölni, amit egyikünk se szeretne - suttogta a fülembe. Most először vettem észre a beszédén a brit akcentust, és sajnos igazat kellett adnom Charlotte-nak, tényleg szexi volt. A hangja valamiért nyugtatóan hatott rám, sikerült szépen lassan lehiggadnom, bár még mindig meg akartam fojtani, csak nem annyira, mint az előbb.

- Jó, megértem az álláspontod, de akkor sem csinálhattad volna ezt a beleegyezésem nélkül. Nem egy tárgy vagyok, amit beteszel a vitrinbe, ha úgy tartja kedved. Most pedig engedj el, vissza szeretnék menni órára, mielőtt Mr. Evans keresni kezdene - mondtam neki hidegen, mire elfojtott egy vigyort és még jobban a mosdóhoz szorított. A közelsége zavarba hozott, az egyik részem szabadulni akart, míg a másik egyáltalán nem. Jézusom, mi történik velem?

- Tényleg menni akarsz? Ha igen, mondd ki még egyszer. - Még mindig a fülembe suttogott, majd egy puszit nyomott az arcomra. A pulzusom egyből felgyorsult, a szívem a torkomban dobogott, amit ő is hallott. - Ezt vegyem nemnek, Cicuska?

Hirtelen elengedte a kezeim, ezután az egyik karjával átfogta a derekam és még szorosabban magához húzott, a másik kezével pedig felemelte az állam. Még akkor sem tudtam volna megmozdulni, ha akartam volna, csak a tekintetemmel könyörögtem neki, hogy engedjen el, de ő nem törődött ezzel. A szeme halványzölden felizzott és egyre közelebb hajolt hozzám, én pedig nem tettem ellene semmit. Az ajka már majdnem az enyémhez ért, amikor szerencsémre kicsapódott a mosdó ajtaja és Alekszej lépett be rajta.

- Dan, van egy kis gond. Mennünk kell, de gyorsan.

2014. január 30., csütörtök

Chapter Two - Bloody Love

Sziasztok!


Meghoztam a Bloody Love második fejezetét. Kíváncsi vagyok a véleményetekre, tetszik-e a történet, és érdemes-e egyáltalán feltöltenem a blogra. Jó olvasást!


Döbbenten néztem rá, még a szavam is elakadt. Most komolyan alkudozni akar velem? Nem, ez csak valami rossz vicc lehetett.

- Jaj, szivi, ne nézz már így rám. Csak megállapodhatnánk úgy, hogy mindkettőnknek jó legyen. Briliáns ötletem van, biztos neked is tetszeni fog.

- Már bocs, de azt se tudom, hogy ki vagy, így hogy tudnék bármit is mondani a tervedre? Egyáltalán honnan veszed, hogy hajlandó vagyok meghallgatni téged? - mondtam, majd összefontam a mellkasom előtt a karom, hogy határozottabbnak tűnjek.

- A nevem Daniel, így már tudod, hogy ki vagyok. Biztosra veszem, hogy hajlandó vagy meghallgatni, különben rögtön nemnek veszem a válaszod, ami neked nem lesz túl jó - felelte mosolyogva.

Rájöttem, tényleg jobban járok, ha végighallgatom, mert nem veszthetek vele semmit. Ha nem tetszik a terve, akkor is nemet mondhatok, meg legalább megtudom, mit eszelt ki.

- Jól van, hallgatlak, csak igyekezz, mert anyám már biztosan halálra aggódja magát miattam. - Ez persze nem volt igaz, ő sosem aggódna értem, de kellett valami ürügy, amivel siettetni tudtam.

- Szeretsz vámpírokat ölni, igaz? - nézett rám kérdőn, mire bólintottam. - Nagyon jó. Mivel egy erősebb vámpírral nem tudnál elbánni, lásd a tegnap estét, megtanítalak rendesen a vadászatra.

Ennél a résznél kitört belőlem a nevetés. Biztos voltam benne, hogy ezt csak viccnek szánja, hiszen ki az az idióta, aki kiképez egy vámpírvadászt, mikor utána ő maga lehet a préda?

- Ugye most csak viccelsz? - Csak ennyit tudtam kinyögni, mire úgy nézett rám, mint egy óvodásra. Hát igen, hozzá képest biztosan kisgyereknek számítottam Ilyen energiája, mint ami neki volt, csak egy idősebb vámpírnak lehetett. Úgy saccoltam, legalább háromszáz évvel idősebb nálam, ami elég nagy előny.

- Nem, Cicuska, egyáltalán nem viccelek. Én megtanítalak vámpírt ölni, te pedig cserében segítesz nekem. Annyi a dolgod, hogy segítesz leszállítani a kijelölt célpontokat. Te folytathatod a vadászatot úgy, hogy nem kell attól félned, mikor ölnek meg, én pedig kapok egy tökéletes csalit. - Mindezt úgy magyarázta, mintha egy öt éves kislánnyal beszélne, ami eléggé felhúzott.

- Nem kell így hangsúlyoznod, anélkül is értem, amit mondasz, nem vagyok hülye - mondtam mérgesen. - Kösz, de inkább nem élek az ajánlatoddal, nincs kedvem egy ekkora seggfejjel dolgozni.

- Azonnal ülj le az ágyra. - A szeme zölden villogott, miközben ezt mondta. Ezzel csak még jobban felidegesített, utáltam, ha bárki parancsolgatni akart nekem.

- Ne merj utasítgatni, hogy mit csináljak, főleg ne ilyen stílusban! Lehet, hogy ezt mással simán megcsinálhatod, de velem nem - keltem ki magamból dühösen, mire meglepődött. Tényleg azt hitte, azt fogom tenni, amit mondott? Akkor bizony nagyon tévedett.

- Ahogy látom, nem hat rád a vámpírok elmekontrollja, biztos a származásod miatt. Ez azonban megváltoztatja a dolgokat. Mivel nem tudom kitörölni az emlékeidből a találkozásunkat, ezért ha nem vagy hajlandó alkut kötni, meg kell ölnöm téged. Hidd el, nem szívesen teszem meg, de muszáj lesz. Nem árulhatod el senkinek, hogy láttál már valaha és tudod, hol vagyok. - Ahogy ezt kimondta, az ereimben megfagyott a vér. Látszott rajta, hogy nem blöffölt, tényleg megöl, ha nem megyek bele a szánalmas kis játékába.

- Figyelj, megígérem, hogy senkinek nem fogom elmondani azt, ami itt történt, úgyse tudnék erről beszélgetni senkivel. Szépen elfelejtjük, hogy ismerjük egymást és mindenki megy tovább a maga útján. - Muszáj volt még megpróbálnom ezt, hátha sikerül rávennem, változtassa meg a döntését.

- Tudod, szivi, lehet, még el is hiszem neked, hogy magadtól nem mesélnél erről senkinek. Azonban Tyler meghalt, az emberei meg a barátai a gyilkosát keresik. Mivel a bárban veled látták utoljára, te is rajta lehetsz a megkeresendők listáján. Hidd el nekem, vannak módszereik arra, hogyan szedjék ki belőled az igazságot. Egy vámpír mindig tudja, mikor hazudnak neki, csak nem biztos, hogy el is árulja. Nekem meg nincs szükségem arra, hogy még Tyler emberei is utánam kutakodjanak, ezért vagy segítesz, vagy meghalsz - mondta határozottan. Ha nem én lettem volna az áldozat, tökéletesen egyet tudtam volna érteni az érveivel, sőt a helyében én is ezt tettem volna, de így másképp láttam a helyzetet. - Ugyan már, milyen hátrányai lennének ennek az alkunak?

Az, hogy a közeledben kell lennem - gondoltam, de igaza volt, más hátrányt nem nagyon tudtam volna felhozni, maximum azt, hogy kevesebb lenne a szabadidőm.

- Cat, nézd inkább az előnyeit a dolognak - mondta kedvesen. - Ha egyedül vadászol, bármikor megölhetnek, de ha velem vagy, nem fogom hagyni, hogy bajod essen. Az életed kockáztatása nélkül egyetlen vámpírt sem tudsz megölni, viszont ha kiképezlek, bárkivel el tudsz majd bánni. Na meg persze megismered a képességeidet és az igazi éned.

Mindig is az igazi énemtől rettegtem a legjobban. Sosem tudtam, milyen lennék, ha nem próbálnám elfojtani a bennem élő torzszülöttet. Mi lenne, ha nem tudnám kordában tartani és teljesen eluralkodna rajtam? Nem, ennek sosem szabad bekövetkeznie, inkább meghalok Viszont egy részem szerette volna, ha végre megtudom az igazságot. Lehet, nem is vagyok szörnyeteg, csak egy ember, akinek van pár vámpíros képessége. Akkor is lesz időm meghalni, ha tényleg gonosz leszek, legalább így kiderülne, ki is vagyok én.

- Rendben, legyen. Megegyeztünk, te kiképezel, én meg segítek neked. Ez színtiszta üzlet, nem több. Ahhoz azonban ragaszkodom, hogy figyelembe vegyél néhány dolgot - válaszoltam határozottan. Lehet, hogy ezt később nagyobb meg fogom bánni, de végre volt rá esélyem, hogy önmagam legyek. Ez nekem mindennél többet számított.

- Milyen dolgokat kellene figyelembe vennem? - kérdezte gyanakodva Daniel. Még nem bízott bennem, amit meg is tudtam érteni, hiszen nem is ismert.

- Például azt, hogy én még iskolába járok és nem tudom minden szabadidőmet rád áldozni, hiszen tanulnom is kell. Plusz valami nagyon jó indokot kell kitalálnom, hogy anyám ne kezdjen gyanakodni, mit is csinálok valójában, mert nem túlzottan örülne neki.

- Szóval anyád nem tudja, hogy mit művelsz, mikor elvileg bulizni mész? Így legalább értem, miért nem beszélt le erről. Csoda, hogy még nem öltek meg. - Mikor meglátta az arckifejezésem, az arca komor lett. - Vagy mégis tudja. Nem éppen egy jó anyára vall, hogy meg sem próbált tenni ellene semmit.

- Csak nem akarja, hogy más is véletlen úgy járjon, ahogyan ő. Ismer annyira, hogy nem lehet velem annyira könnyen elbánni, ezért engedi ezt az egészet - mondtam halkan, mire ő gúnyosan felkacagott.

- Nem, Cicuska, ő egyszerűen kihasznál téged. Nem érdekli, mi lesz veled, csak az számít neki, hogy minél több vérszívót elintézz. Azt hiszi, így bosszút tud állni apádon, pedig csak a lányát löki a sírba.

Tudtam, hogy igaza van, az anyámat egyáltalán nem érdeklem. Eddig még sosem ismertem be ezt, de most, ahogy Daniel kimondta, rájöttem, tényleg így van. A felismeréstől könnyek szöktek a szemembe, hiszen rettenetesen fájt, hogy a saját anyám jobban szereti a kutyáját, mint engem. Danielen látszott, nem nagyon tudja, mit tegyen, majd pár másodperc után magához vont és átölelt.

- Ne haragudj, nem tudtam, hogy ezzel megbántalak. Nem ez volt a célom, sajnálom - motyogta a hajamba, amitől kirázott a hideg és a szívem hevesebben kezdett verni. Fogalmam sem volt, mi történik velem, még sosem reagáltam így egy egyszerű ölelésre. Annak ellenére, hogy megölt volna, ha nem megyek bele az alkuba, legszívesebben hozzábújtam volna. Cat, legyen eszed, ez egy vámpír, aki bármikor kiszívhatja az összes véred, ha úgy tartja kedve. Gyorsan hátraléptem, mielőtt valami meggondolatlanságot tehettem volna, de kerültem a tekintetét.

- Nem bántottál meg, csak kicsit rosszul érint ez a dolog. Ha lehet, ne hozd fel többet és ne hívj Cicuskának, amikor van normális nevem is, én se adok neked mindenféle idióta becenevet.

- Jaj, de harapós lett valaki - mondta nevetve, mire dühömben felkaptam egy vázát és hozzávágtam. Még idejében el tudott hajolni előle, de láttam a meglepetést az arcán. - Hé, tudod te egyáltalán, mennyit ért az a váza, amit csak úgy a falhoz vágtál? Még az 1800-as években kaptam egy barátomtól, erre te eltörted.

- Ha nem lennél ekkora seggfej, nem akartam volna hozzád vágni. Ez a te hibád, csak magad okolhatod érte - vágtam vissza dühösen, majd elindultam az ajtó felé. Nem akartam továbbra is egy légtérben tartózkodni vele, ezért inkább kimentem volna a szobából, de elkapott és a derekamnál fogva visszahúzott.

- Hé, ki mondta neked, hogy máris mehetsz? Mivel belementél az alkuba, meg kell beszélnünk pár dolgot, nem gondolod? - kérdezte, majd vigyorogva lefogott, amikor ingerülten a mellkasába ütöttem. - Tudtad, hogy pont a harcias nők az esetem? - Még szélesebben kezdett vigyorogni, miután a szavai letaglóztak és inkább meg se moccantam, csak ne mondjon többször ilyeneket.

- Ha gyorsan meg tudjuk beszélni, legyen, de ideje lenne hazamennem. Tudod, nekem másról is szól az életem, nem csak a vadászatról, na meg arról, hogyan idegesítsünk fel másokat két perc alatt - válaszoltam csípősen.

- Oké, szerintem ezt még gyorsan át tudjuk beszélni, most nem kezdem neked magyarázni a vámpírok életét. Nyugodtan menj haza anyucihoz, ha ezt megbeszéltük.

- Rendben, de engedj el, úgy is tudunk beszélgetni, nem szaladok el - mondtam gúnyosan, mire bólintott és elengedett.

- Ha megpróbálnád, sokkal kellemetlenebb helyzetben lennél, hidd el nekem. Simán elkapnálak, ezt te is tudod, és addig nem engednélek el, amíg meg nem vitattuk, amit akarok. Sőt, lehet, kicsit el is húznám a dolgot, hogy tanulj belőle. - Erre a gondolatra szélesen elvigyorodott, nekem meg eszembe jutott, hogyan szorított le reggel a földre. Soha többé nem akartam ilyen helyzetbe kerülni, ezért inkább leültem az egyik fotelbe, Daniel pedig letelepedett a velem szemben lévő kanapéra.

- Oké, mit akarsz megbeszélni velem, ami nem várhat holnapig? - Kezdtem kíváncsi lenni, hogyan akarja kivitelezni a kiképzést, hiszen a kettőnk szabadidejét elég nehéz volt egyeztetni. Én este értem rá, ő meg pont akkor "dolgozott". Na mindegy, majd kiderül, mit gondolt ki.

- Legalább négy hét kell ahhoz, hogy valamire való harcos legyen belőled, plusz még egy hét, ami alatt kicsit dolgozunk a külsődön meg a viselkedéseden. - Folytatni akarta, de hirtelen közbevágtam.

- Hé, mi a bajod a külsőmmel meg a viselkedésemmel? - kérdeztem durcásan. Jó, tény, hogy egy átlagos tizennyolc éves lánynak néztem ki, de ez miért akkora probléma? Így is alig tudtam levakarni magamról a vámpírokat, ha egyedül mentem egy szórakozóhelyre.

- A külsőddel tulajdonképpen semmi, csak kicsit javítani kell rajta. Nagyvadra megyünk majd, ezért nem tűnhetsz kislánynak. A viselkedésedről meg lerí, hogy elég tapasztalatlan vagy férfiak terén, ezt pedig nem engedhetjük meg magunknak. Ha valaki úgy néz rád, mint egy nőre, zavarba jössz. - Ahogy ezt kimondta, elvörösödtem. Igaza volt, még sosem közeledett hozzám senki. A városban mindenki lenézett és kiközösített minket, egyedül Jason állt mellettem, de ő is csak egy barát volt. - Látod, szivi? Pont erről beszélek. Ha erre így reagálsz, mi lesz, amikor próbálkozni fognak nálad?

- Jó, ebben igazad van, de ezen hogyan akarsz változtatni? - tettem fel gyanútlanul a kérdést. Hirtelen semmi ötlet nem jutott eszembe, amivel javítani lehetne a viselkedésemen.

- Majd meglátod, azon a terven még pontosítanom kell, de ne izgulj, nem lesz tőle semmi bajod - válaszolta nevetve. - Találj ki valamit, amit anyádnak meg a barátaidnak fogsz mondani, miért nem érsz rá egyetlen délután sem. Iskola után rögtön gyere ide, edzünk pár órát, aztán szépen hazamehetsz.

- Ez szépen hangzik, de szerinted mikor fogok tanulni? Idén érettségizem, nem pocsékolhatom el az összes időmet rád meg az edzéseidre. Tudod, szeretnék elmenni ebből a porfészekből és ez csak úgy lehetséges, ha felvesznek valamelyik főiskolára vagy egyetemre.

- Tévedsz, nem csak akkor tudsz elmenni innen, ha egyetemre jársz. Arra nem gondoltál, hogy én is elvihetlek bárhová, ha jó lesz a kapcsolatunk és nem fogsz utálni? - kérdezte, miközben tekintetét az enyémbe fúrta, amitől megint zavarba jöttem. Szuper, egy vámpír csinos pofikája miatt úgy viselkedek, mint egy tíz éves kislány.

- Kétlem, hogy bárhová is veled akarnék menni - mondtam zavartan, majd elfordítottam a fejem, hogy ne kelljen a szemébe néznem. Ő csak biccentett egyet, majd felkelt a kanapéról.

- Jól van, ezt úgysem most kell eldöntened. Majd pár hónap múlva megint megkérdezlek, kíváncsi vagyok, akkor mit fogsz válaszolni. Holnap iskola után gyere erre a címre. - A kezembe nyomott egy cetlit, amin egy külvárosi cím állt. - Még annyi, ne hidd, hogy át tudsz verni. Hidd el, megtalállak és utána már nem engedlek haza.

- Ha csak meg akarsz ezzel ijeszteni, hogy mindenképpen eljöjjek, szólok, nem sikerült. Nem akarlak átvágni, nekem attól nem lenne jó.

- Cicuska - mikor meglátta az arckifejezésem, elfojtott egy vigyort. - Bocs, Cat. Én sosem blöffölök és mindig betartom, amit ígértem, ezt jegyezd meg.

Ahogy a szemébe néztem, rögtön tudtam, igazat mond. Tényleg nem olyan férfinak tűnt, aki viccből kimond valamit, majd a következő pillanatban megváltoztatja a döntését. Ez nekem nem jelentett túl sok jót, de ha ügyes leszek, talán tudom majd kezelni.

- Oké, ha hazaértem, felírom egy papírra és kiteszem a falra, nehogy elfelejtsem - mondtam mosolyogva. - Mehetek végre haza, vagy akarsz még valamit mondani?

- Nyugodtan menj haza. Tyler emberei miatt nem kell aggódnod, nem fognak veszélyt jelenteni sem rád, sem anyádra, ezt megígérem. Holnap találkozunk - felelte, majd egy puszit nyomott az arcomra, mire én ütésre emeltem a kezem. Mit képzel ez magáról? Alig ismer és máris puszilgat. - Jól van, bocsánatodért esedezem. - Bűnbánó kiskutya szemekkel nézett rám, amin muszáj volt nevetnem. Nem lehetett haragudni rá, amikor így nézett.

- Rendben, most az egyszer elnézem, de ne forduljon elő többször - fenyegettem meg nevetve. - Akkor holnap, szia.

Már az ajtónál jártam, amikor újra megszólalt.

- Ja, ne lepődj meg, ha valaki figyelni fog. Nem szeretném, ha Tyler emberei a közeledbe mennének, ez szükséges óvintézkedés. Nyugi, nem fog beleszólni az életedbe, csak vigyázni fog rád, így megfelel?

Tudtam, hogy csak udvariasságból kérdezett meg, ezért bólintottam. Elvégre mi bajom lehet attól, ha valaki távolról figyel? Igaza volt, legalább Tyler embereitől nem kellett tartanom. Még egyszer biccentettem neki, majd hazarohantam.

2014. január 27., hétfő

Chapter One - Bloody Love

Sziasztok!


Meghoztam a Bloody Love első fejezetét, remélem tetszeni fog nektek. Véleményetekre kíváncsi vagyok, írjatok bátran! Jó olvasást!


Aznap este a szokásosnál kicsivel korábban jöttem el otthonról, mert nem akartam elszalasztani a lehetőséget, hogy végre megtaláljam a vámpírt, akit már három hónapja kerestem. Tudtam, ez olyan, mintha egy tűt akarnék megtalálni a szénakazalban, de úgy voltam vele, a remény hal meg utoljára. Elhatároztam, ez lesz az utolsó nap, amikor azért megyek el bárhová is, hogy abban reménykedem, hátha összefutok vele valahol. Jason szerint már az agyamra ment ez a keresés, és be kellett látnom, valamilyen szinten igaza volt, de eddig nem akartam feladni. Azonban mára beláttam, nem erről szól az életem, ezért a jövő héttől ideje lesz változtatni ezen. Na mindegy, most nem a jövő hét számít, hanem a ma este - gondoltam, miközben beléptem a város leghírhedtebb bárjába.

A bárban csak úgy nyüzsögtek a vámpírok, ezt már a hely energiájából érezni lehetett. A félhomályban sikerült átverekednem magam a pulthoz és leültem az első üres bárszékre. Az utóbbi időben mindig a pultnál kezdtem az estét, mert rájöttem, innen a legkönnyebb szemmel tartani az egész helyiséget. Miközben kértem egy vodkát, észrevétlenül felmértem a terepet. Az összes asztal foglalt volt, a tánctéren alig lehetett mozdulni, az ott lévők arcát pedig ki sem lehetett venni. Hogyan fogok én így megtalálni egy személyt, akit eddig életemben nem láttam, csak a szemeit ismerem? Csak reménykedni tudtam benne, hogy ha itt van, ő szúr ki engem és idejön. Bárcsak lenne ekkora szerencsém...

- Egy ilyen szép lánynak nem lenne szabad egyedül üldögélnie. - Egy mézesmázos hang hozott vissza a valóságba. Rápillantottam és elmosolyodtam. Újabb vámpír, aki legszívesebben megcsapolna, szuper. - Talán foglalt ez a hely, aranyom?

A nagynénikéd az aranyod, nem én - gondoltam magamban mosolyogva. Hiába volt nagyon udvarias a fickó, valamiért kirázott tőle a hideg. Sokkal veszedelmesebbnek tűnt, mint eddig bármelyik vámpír, akivel dolgom volt.

- Még nem, de ha leül, akkor már az lesz - válaszoltam kacéran, majd picit oldalra billentettem a fejem. A vámpír alig észrevehetően megnyalta az ajkát. Remek, éppen éhes, már csak ez hiányzott.

- Akkor bizony foglalt vesz - mondta széles vigyorral az arcán, majd letelepedett a mellettem lévő székre. Most tudtam csak jobban megnézni az arcát, de nem is hasonlított arra, akit én kerestem. Szőke haja volt, kék szeme és a vámpírokra jellemző fehér bőre. Még jóképűnek sem tudtam mondani, de volt benne valami, ami vonzóvá tette. - Meghívhatlak egy italra, szépségem?

Legszívesebben elutasítottam volna az italt egy ürüggyel, de nem akartam neki okot adni arra, hogy bármin is bepöccenjen, hiszen egy bár kellős közepén nem ölhettem meg.

- Jó, de csak egyre, mert éppen várok valakit, csak az illető sosem volt a pontosság példaképe. - Csak egy kicsit ferdítettem el az igazságot, ezt ugyan ki róhatná fel nekem? Még az is lehet, hogy egyszer csak megjelenik a vámpír és igaz lesz, amit mondtam neki. Jól hangzott, de túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen.

Miközben az italunkra vártunk, faggatni kezdtem. Magamról nem nagyon akartam mesélni, ezért inkább őt bombáztam kérdésekkel, nehogy neki is eszébe jusson bármit is felvetni. Kiderült, Tylernek hívják, 28 éves és villamosmérnökként dolgozik. Mindezt úgy adta elő, hogy egy ember simán bevette volna, de én nem. Fogalma sem volt róla, hogy tudom, mi is ő valójában, így szépen előadta a szokásos meséjét, aminek egy szavát sem hittem el.

Később meghívott még egy italra, amit már elutasítottam. Nem akartam, hogy azt higgye, van nálam esélye, inkább arra hivatkoztam, hogy akit várok, már biztosan nem fog eljönni, ezért inkább hazamegyek.

- Ugyan, szépségem, fiatal még az este, maradj egy kicsit. Szívesen hazaviszlek, ezekben az időkben nem szabad egy fiatal lánynak egyedül sétálnia az utcán. Csak még egy italt kérek, semmi többet - mondta és megfogta a kezem, mikor felálltam.

- Bocs haver, de a nem az nem, és nem iszom meg veled még egy italt. - Hűvösen ránéztem, majd elhúztam a kezem. Látszott rajta, hogy nem tetszik neki az elutasításom, ezért gyorsan igyekeztem nem túlságosan megsérteni. - Hidd el, nem veled van a baj, de tényleg nagyon vártam ezt a találkozást és most csalódott vagyok. Csak haza szeretnék menni, ennyi az egész.

- Szóval azt mondod, nem vagyok neked elég jó? - A szeme dühösen megvillant és halványzölden kezdett világítani. Na, én is jó vagyok, sikerült magamra haragítanom egy éhes vámpírt. Gratulálok, Cat, nagyon ügyes voltál.

- Nem, én egy szóval sem mondtam ezt, csak randim lett volna és nem jött el a srác - mentegetőztem, miközben hátraléptem, hogy Tyler (vagy akárhogy is hívják) ne érjen el.

- Jól van, akkor fuss csak haza, de ne hidd, hogy ezzel vége van - mondta fenyegetően, majd kifizette az italokat és eltűnt a tömegben. Hu, ezt eddig megúsztam, de ezentúl a tarkómon is növesztenem kell egy szemet. Tudtam, hogy komolyan gondolja, amit mondott, ezért jobbnak láttam, ha gyorsan távozom. Az estém befuccsolt, ez talán az égi jel arra, hogy ideje feladnom a keresést és vissza kell térnem a „normális” életemhez.

Kimentem a bárból és szándékosan a hosszabb úton indultam el hazafelé. Tartottam tőle, hogy követni fog, és nem akartam, hogy megtudja, hol is lakom pontosan. A zsebembe nyúlva megfogtam a karómat, hogy bármelyik pillanatban meg tudjam magam védeni vele. A kihalt, sötét utcákon járva rossz érzés fogott el. Olyan volt, mintha valaki a nyomomban lenne, és egyre közelebb kerülne hozzám. A körülöttem lévő energia szintje hirtelen felemelkedett, innen tudtam, hogy baj van. Ez csak akkor szokott előfordulni, ha vámpír van a közelemben. Gyorsan megfordultam, hogy tudjam, mivel állok szembe, amikor Tyler villámgyorsan a falhoz szorított. Reflexből előkaptam az egyik karómat, majd a mellkasába döftem, de ahogy mozdult, pont elhibáztam a szívét. Csak centiken múlt a dolog, de elvétettem. Teljesen bedühödött, majd mielőtt bármit is tehettem volna, a nyakamba harapott. Igyekeztem a karót úgy irányítani, hogy átszúrja a szívét, de lefogott. Sokkal erősebb volt nálam, ezért esélyem sem volt szabadulni.

- Mocskos kis ribanc, ezt most megkeserülöd - morogta, mikor egy pillanatra elhúzódott a nyakamtól, de szinte azonnal újra a nyakamba mélyesztette a fogait.

Itt a vég - futott még át utoljára az agyamon, majd elsötétült előttem a világ.

* * * 

Mikor magamhoz tértem, egy kényelmes ágyon találtam magam puha takarók és párnák között. Fogalmam sem volt, mennyi ideig voltam eszméletlen és hol vagyok. Aztán eszembe jutott, mi is történt az éjszaka, mire rögtön a nyakamhoz kaptam. Meglepetésemre azonban a bőröm sima volt, mintha sosem harapott volna bele egy vámpír. Csak reménykedni tudtam abban, hogy nem Tyler hozott ide a piszkos kis játékai folytatásáért. A zsebembe csúsztattam a kezem, és elégedetten vettem tudomásul, hogy bárkinél is vagyok, a másik karómat nem vette el. Ahogy felültem, rögtön feltűnt, hogy egy ing van rajtam és nem az a felső, amiben tegnap este voltam. Jézusom, ez levetkőztetett. Vajon mi mást csinálhatott még? - gondoltam pánikolva. Muszáj volt megtudom, ki hozott ide és mit tett velem, ezért felkeltem, majd az ajtóhoz osontam. Már nyitottam volna ki az ajtót, amikor az kicsapódott és egy ismeretlen férfi lépett be rajta. Vámpír volt.

- Kislány, ideje lenne.... - A torkára forrt a szó, mikor észrevette, hogy az ágy üres. Ezt a pillanatot használtam ki arra, hogy a hátára ugorjak és a karót a mellkasába döfjem. Úgy meglepődött, hogy elesett, de megállította a kezem, mielőtt le tudtam volna szúrni.  A következő másodpercben már a földön feküdtem, ő meg teljes súlyával rám nehezedett. Sokkal gyorsabb volt az összes vámpírnál, akivel eddig találkoztam, még Tylernél is. - Komolyan így hálálod meg, amiért megmentettelek és elhoztalak, mielőtt Tyler haverjai megtaláltak volna?

- Ja, megmentettél, aztán meg idecipeltél és levetkőztettél, te perverz állat! - kiabáltam dühösen, majd teljes erőből behúztam neki egyet. Váratlanul érte a gyorsaságom, de arra eszméltem, hogy a kezeimet is a földhöz szorította.

- Igen, levettem a felsőd, mert tiszta vér lett és nem akartalak véresen betenni az ágyba. Kaptál helyette egy inget, ne problémázz már ezen. Inkább azon kellene aggódnod, hogy mit teszek veled akkor, ha nem mondasz el szépen mindent, amit tudni akarok.

Ugyan mit akarhat tudni tőlem egy vámpír? Most először néztem rá az arcára és a szívem hirtelen gyorsabban kezdett verni. Ő volt az, szinte biztos voltam benne. Ugyanaz a szempár nézett rám, ami már három hónapja kísértett álmaimban. Végre sikerült megtalálnom, de sosem gondoltam volna, hogy ilyen kínos helyzetben lesz az első beszélgetésünk.

- Jó, válaszolok az ostoba kérdéseidre, csak szállj le rólam végre - Valamiért nagyon zavart, hogy rajtam feküdt, de magam sem tudtam megmondani pontosan, hogy miért. Csak azt akartam, hogy szálljon le rólam, de láthatólag ő nem akarta ezt.

- Nem, szivi, így maradunk, így kevesebb rá az esély, hogy eszedbe jut egy újabb ostoba cselekedet - mondta vigyorogva, majd még jobban a földhöz szorított és elhúzta a hajam a nyakamról. Még ha akartam volna, akkor se tudtam volna megmozdulni, olyan erősen tartott. - Ha őszintén elmondasz mindent, nem foglak bántani. Azonban ha hazudsz... - Nem fejezte be a mondatot, hanem az agyaraival gyengéden megkarcolta a nyakam.

Akkor már tudtam, hogy mindent el fogok mondani neki, amit csak tudni akar. Ez a fickó nem blöffölt, láttam a szemén és nem akartam vámpír csemege lenni. Biccentettem neki, hogy lássa, megértettem az ajánlatát, mire kicsit enyhített a szorításon.

- Hogy hívnak? - Ez volt az első kérdése, ami nem lepett meg. Biztosan szerette tudni, kivel is beszélget, meg ha tudja a nevem, legalább nem fog szivinek hívni.

- Cat. Cat Matthews. - Szándékosan azt a nevem mondtam, amit csak vámpírvadászatokon használtam, nehogy az igazi vezetéknevemmel valaha is anyám közelébe kerüljön. Ahogy meghallotta a nevem, kitört belőle a nevetés.

- Cat? Még hogy macska? Inkább kiscicának tűnsz.

- Cat a nevem és egyáltalán nem érdekel a véleményed - mondtam dacosan.

- Jól van, elhiszem, akkor most szépen mondd el nekem, hogy kinek dolgozol, Cicuska. - Az utolsó szót már a fülembe suttogta, mire megborzongtam. Erre ő önelégülten elvigyorodott. - Gyerünk, válaszolj, nem érek rá egész nap.

- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz. Nem dolgozom senkinek, nekem semmi közöm a vámpírok ügyeihez.

- Jobban járnál, ha nem hazudnál, de ha meg szeretnéd nehezíteni magadnak a dolgot, csak tessék - mondta, majd a nyakamra nyomott egy puszit.

- Esküszöm, nem tudom, hogy mit akarsz tőlem, de senkinek nem dolgozom. - Teljesen bepánikoltam a gondolattól, hogy megharap és megöl, ha nem kapja meg a válaszokat. A szívem már a torkomban dobogott és tisztában voltam vele, hogy ezt ő is tudja.

- Sajnálom, Cicuska, de nem hiszek neked - motyogta a bőrömbe, majd megéreztem az agyarait az artériámon.

Istenem, kérlek szépen, add, hogy ne kezdjek könyörögni az életemért - fohászkodtam magamban, mert nem akartam megalázkodni előtte. Lehet, hogy az életemet elveheti, de a méltóságomat soha.

- Tényleg nem tudom, mit akarsz tőlem, beszélhetnél világosabban. Kinek kellene dolgoznom? Mi folyik itt? - zúdítottam rá ezt a két kérdést, mire legnagyobb megkönnyebbülésemre elhúzódott a nyakamtól és felvonta a szemöldökét.

- Ugyan miért ölnél vámpírokat, ha nem dolgoznál senkinek? Nem lenne rá okod. Rejtélyes módon mindig azokat teszed el láb alól, akiket nekem kellene, ki bérelt fel erre?

- Senki nem bérelt fel, ezek a vámpírok meg akartak ölni és csak azt kapták, amit megérdemeltek. Nem a pénzért végzek velük, hanem mert ez a bosszúm az apám miatt. - Volt annyi eszem, hogy kihagytam azt a részt, hogy miatta kezdtem el ilyen helyekre járni. Fogalmam sem volt, hogyan reagált volna erre, de ezt nem most akartam kideríteni.

- Talán a drága apucival egy vámpír végzett vagy mi? - kérdezte enyhe gúnnyal a hangjában. - Ez nem elég ok arra, hogy kinyírd azokat is, akiknek semmi közük hozzá.

- Nem, az apámat nem ölték meg. Ő maga vámpír, aki megerőszakolta az anyámat 19 éve és itt van előtted az eredménye - vágtam dühösen az arcába. - És azért ölök meg minél többet, hogy mással ugyanez ne történhessen meg.

Az arcán döbbenet futott át, de látszott rajta, hogy nem hisz nekem. Persze miért is hitt volna? Még senki nem hallott félvérekről, lehet, hogy nem is nagyon volt még rá példa a történelemben.

- Azt hiszed, beveszem ezt a maszlagot? A nyakadnak hasonló illata van, mint egy vámpírnak, tudod, hogy mitől van ez? Ha valaki vámpírvért nyom egy emberbe, hogy erősebb és gyorsabb, na meg kevésbé sebezhető legyen, akkor pont ilyen az illata. Ki adott neked vért?

- Senki, még soha nem ittam vámpírvért. Tényleg az igazat mondom, nem hazudok. - Majdnem felnyüszítettem, amikor az agyarai megint a nyakamhoz értek, de sikerült visszafognom magam és nem kezdtem könyörögni neki, hogy ne bántson.

- Tudod, Cicuska, kaptál egy esélyt, de nem éltél vele. - Ezt hallva tudtam, most meg fog ölni. Behunytam a szemem és magamban elmondtam az egyetlen imát, amit anyám még kis koromban tanított meg nekem. Mikor újra a földhöz préselt, kinyitottam a szemem. Meglepetésemre engem nézett és amint meglátta a tekintetem, hátrahőkölt.

- Basszus, mi a franc ez? Mi a fene van a szemeddel? - kérdezte döbbenten. Ekkor jöttem rá, hogy a szemeim biztosan zölden kezdtek izzani. Ez mindig így volt, ha erős érzelmek uralkodtak el rajtam, de általában akkor jött elő, amikor nagyon dühös voltam vagy felidegesítettek. Ez volt az egyetlen, ami elárulhatta valódi származásom. Nagyon utáltam, de lehet, pont ez az, ami megmenti az életem.

- Hiszel végre nekem? Ha jól tudom, ilyen szemekkel csak a vámpírok tudnak nézni - tettem fel neki a kérdést, mire ő bólintott.

- Így legalább érthető, miért gyógyultál meg pár korty vértől, amikor az a seggfej Tyler elég durván megharapott. Egy embernek legalább egy deci vér kellett volna, erre a te sebeid már három korty után elmúltak De abban még mindig nem vagyok biztos, hogy nem bérelt fel téged senki.

- Ugyan miért segítenék a vámpíroknak, amikor az ő hibájukból lettem ilyen? Félig szörnyeteg vagyok az apám miatt, kösz, de eggyel sem akarok szövetkezni.

- Jól van, tegyük fel, hogy ezt is elhiszem - mondta, majd leszállt rólam és felhúzott a földről. Végre jobban szemügyre tudtam venni, de igyekeztem nem nagyon bámulni. Másfél fejjel magasabb volt nálam és izmosnak tűnt, már amennyire az ingtől ezt látni lehetett. A fekete ing és a fekete nadrág csak kiemelte tökéletes, fehér bőrét. Barna haja rövidre volt vágva, el kellett ismernem, nagyon jól állt neki. Mikor a szemébe néztem, észrevettem, hogy vigyorog, mire gyorsan lesütöttem a szemem. A leghelyesebb férfi volt, akivel valaha is találkoztam, hiába volt vámpír, ezt nem tagadhattam. Az ismerős barna szemek engem figyeltek és a pillantásában volt valami, amitől még jobban zavarba jöttem, ezért inkább hátat fordítottam neki.

- És hazamehetek végre? Feltételezem, mindent megtudtál, amit akartál - mondtam neki morcosan. Nem akartam, hogy lássa, zavarba vagyok, ezért próbáltam jégcsapként viselkedni vele, de sajnos nem tudtam átverni.

- Nem, Cicuska, nem mehetsz haza. Még messze nem tudtam meg rólad mindent, amit akartam - válaszolta. Hallottam a hangján, hogy mosolyog, ezért felé fordultam.

- De én haza akarok menni, nem tarthatsz itt, nem teheted ezt! - csattantam fel dühösen. Eszem ágában sem volt egy fedél alatt maradni vele, minél messzebb akartam tőle kerülni. A szavaim hallatán szélesen elvigyorodott, majd a következő másodpercben már előttem volt és nagyon közel hajolt hozzám.

- Tévedsz, szivi, egyáltalán nem akarsz hazamenni, ismerd be - suttogta, majd még közelebb hajolt. Teljesen ledermedtem a közelségétől, de szerencsére az agyam nem kapcsolt ki és hátraléptem, hogy ne legyek olyan közel hozzá.

- Inkább te tévedsz, mert én nagyon is haza akarok menni - mondtam, miközben farkasszemet néztem vele. - Azt se tudom, hogy ki vagy, nem fogok itt maradni a két szép szemedért.

Láttam rajta, hogy gondolkodni kezd, mit is csináljon most. Reménykedtem benne, azt fogja mondani, hogy tűnjek el és ne beszéljek erről senkinek, de nem ezt tette.

- Tudod mit, Cicuska? Mindkettőnk számára előnyös alkut ajánlok neked. Hallgasd meg, hogy mit találtam ki...