Chapter 2

Sziasztok!

Meg is hoztam a 2. fejezetet, remélem, tetszeni fog :)

- Ugyan drága, azért nem kell ennyire kiakadni – válaszolta Kol nevetve, mikor meglátta a lány arcán a döbbenetet. – Csak úgy gondoltuk Beccával, hogy meglátogatjuk a bátyánkat és maradunk egy ideig. Kíváncsiak vagyunk a városra, sok szépet hallottunk Mystic Fallsról.

- Igen, nagyon kíváncsiak vagyunk itt mindenre – szólt közbe egy ismeretlen szőke lány, aki biztosan Becca lehetett. – Amúgy Rebekah vagyok, Kol húga – mondta mosolyogva, miközben kezet nyújtott Cassnek.

A lány mosolyt erőltetett az arcára, majd kezet fogott Rebekah-val. Nem akart ellenséges lenni az új lánnyal már az első napon csak azért, mert Kol felbukkanása kiakasztotta, ezért próbált nagyon kedves lenni.

- Én meg Cass, örülök, hogy találkoztunk. Remélem, jól fogjátok érezni magatokat Mystic Fallsban, tényleg szuper hely – mondta a testvéreknek, de magában azt gondolta, hogy csak megutálják ezt a kis porfészket és gyorsan eltűnnek innen. Beccával nem volt baja, de nem akart Kollal újra találkozni.

Caroline és a többiek kérdő pillantását tudomásul sem véve leült a helyére és felöltötte a szokásos póker arcát. Az elmúlt fél évben sikerült tökéletesre fejleszteni az érzelemmentes, semmivel nem törődő arcát, hiszen senkinek nem akarta mutatni, hogy milyen érzelmek és gondolatok teszik tönkre a napjait Mystic Fallsban. Sosem érezte még magát ennyire egyedül és Kol felbukkanása csak rontott a helyzeten. Ha kiderül az igazság, ami biztosan meg is fog történni, mivel egy ilyen kisvárosban egyáltalán nincsenek titkok, akkor még jobban meg fognak rá haragudni, de pillanatnyilag ez sem tudta érdekelni, csak túl szerette volna élni a mai napot.

Az órákon a lány egyáltalán nem figyelt, csak a füzetébe firkált. Egyszerűen nem tudott koncentrálni, mert fogalma sem volt, hogy az apja találkozott-e már Kollal vagy a barátai megtudták-e tőle az igazat. Caroline többször is próbált vele beszélni, de Cass egyszerűen bezárkózott és nem volt hajlandó válaszolni az ősi vámpírt illető kérdésekre. Tudta, hogy előbb-utóbb muszáj lesz mindent elmesélnie a barátnőjének, de erre még közel sem volt kész, ezért az utolsó órája után szinte menekült az iskolából és az erdő felé vette az irányt.

Az erdő volt az egyetlen hely, ahol jól érezte magát. Kicsi korától kezdve vonzotta a természet, de New Yorkban nem nagyon tudott kirándulásokat szervezni. Az erdő miatt nem utálta annyira a várost, hiszen bármikor kijöhetett ide és az itt töltött fél év alatt már csukott szemmel is el tudott igazodni a rengetegben. Most a kedvenc tisztása felé vette az irányt, amit nagyon kevesen ismertek, így egyáltalán nem volt valószínű, hogy ott bárki is megtalálja.

A tisztásra érve leült a fűbe, majd elővette a telefonját és kikapcsolta. Nem akarta, hogy bárki is megzavarja, amikor magányra és időre volt szüksége. Visszaemlékezett az utolsó napra, amikor sietve elbúcsúzott Koltól.

* Az utolsó nap New Yorkban *

Cass sietve írt egy sms-t Kolnak, hogy muszáj találkozniuk fél óra múlva a szokott helyen, mert az apja már aznap este indulni akart. Nem szerette volna, ha bárki is megtudja, hogy elviszi innen a lányt, mert nem akarta megkockáztatni, hogy a vámpír megakadályozza a szándékát, ezért megtiltotta a lánynak, hogy bárkiről is elbúcsúzzon.

- Apa, nem mehetek el búcsú nélkül, a barátaim aggódni fognak értem és ennyit igazán megérdemelnek – mondta könnyes szemekkel Cass, aki nem tudta elhinni az apja döntését. Hiába próbálta rávenni a férfit, hogy maradhasson, ő hajthatatlan volt a lány barátja miatt.

- Cass, sajnálom, de nem köszönhetsz el tőlük. Nem tudhatják meg, hogy hová mész innen, értsd meg – válaszolta Ric és megfogta a lány kezét, hogy könnyebben meggyőzze. Nem szívesen szakította el a lányt az itteni életétől, de meg kellett tennie, ha biztonságban akarta tudni és neki csak egy dolog számított: a lány biztonsága

.

- Jó, nem mondom el nekik, hogy hová megyek, ígérem. Csak elköszönök tőlük és váltok még velük pár szót. Apu, kérlek – nézett rá boci szemekkel Cass, amiről tudta, hogy apja úgysem tud ellenállni neki.

Ric alaposan megfontolta a kérdést. Tudta a levelekből és a beszélgetésekből, hogy mennyire fontosak a lánynak a barátai, ezért bólintott.

- Rendben, fél órát kapsz, egy perccel sem többet és senkinek nem mondhatod el, hogy hová viszlek – mondta szigorúan. – Nem akarok kifogást hallani, örülj neki, hogy ennyi időt adok. Sietnünk kell, még sötétedés előtt el akarok indulni.

- Oké, akkor még befejezem a pakolást és utána beszélek velük – felelte Cass, majd bement a szobájába, gyorsan bedobálta a cuccait a bőröndbe és kiment a lakásból. Remélte, hogy Ric nem fogja követni, mert nem akarta, hogy lebukjon, és ne tudjon elköszönni Koltól.

A lány pontosan érkezett a parkba, Kol pedig már a szokott padjukon ült. Amikor meghallotta a lány lépteit, széles vigyorral az arcán felé fordult.

- Szia, szépségem, ennyire hiányoztam? Csak este találkoztunk volna, nem? – kérdezte, de amikor meglátta a lány szomorú arcát, lelohadt az arcáról a vigyor. – Cassie, mi a baj? Történt valami?

Cass leült a fiú mellé a padra. Fogalma sem volt, mit fog mondani neki, hogyan magyarázza el a történteket és bele sem mert gondolni, hogy fog mindenre Kol reagálni. Az idő viszont fogytán volt, ezért muszáj volt elmondania, hogy elmegy a városból és nem biztos, hogy valaha is visszatér.

- Igen Kol, jól gondolod, baj van – válaszolta a lány halkan és nem akarta folytatni, de tudta, hogy nem tud mást tenni, ha el akar tőle köszönni. – Az apám úgy döntött, hogy elvisz New Yorkból, ma este indulunk.

- Tessék? De miért visz el? – kérdezte a fiú értetlenül. Fel sem tudta hirtelen fogni a lány szavait, úgy hatottak rá, mint a villámcsapás. Fogalma sem volt, hogy az apja miért akarná elvinni innen Casst, hiszen a lány számtalanszor elmondta neki, hogy mennyire szeret itt és jól érzi magát.

- Mert tud rólunk – felelte Cass és a kezébe temetette az arcát. Legszívesebben hazudott volna valamit, de nem tudta megtenni. Nem akarta megbántani a fiút, ezért inkább az igazat mondta. Hazugsággal amúgy se ment volna semmire, Kol eddig mindig kiszagolta, ha füllentett és most nem akarta felbosszantani vele a fiút.

Kol szinte meg sem lepődött a válaszon. A lány eddig sem akarta, hogy megismerje az apját, azt állította, hogy nagyon nem örülne neki, ha kiderülne, együtt vannak, ezért tartották titokba a kapcsolatukat még a lány barátai előtt is. Ismerte Casst annyira, hogy a lány nem változtatta meg a véleményét és nem ő beszélt az apjának róluk. De akkor ki tehette és miért? Mi baja lehet Cass apjának vele? Csak ez járt Kol fejében, a kérdésekre választ is akart kapni.

- Cassie, miért utál engem ennyire? Hiszen semmit nem tud rólam, nem is ismer – mondta a lánynak, miközben elhúzta Cass kezeit az arcáról és felemelte a fejét, hogy a szemébe tudjon nézni, mire a lány lesütötte a szemét.

- Gyűlöli a vámpírokat, ezért nem akartalak bemutatni neki, tudtam, hogy reagálna. Fogalmam sincs, hogy ki jött rá, mi van köztünk. Valakinek tudnia kellett róla, hogy vámpír vagy és hogy az apám utálja őket – válaszolta a lány őszintén.

- De senkinek nem mondtad el, nem? Pont te kérted, hogy hallgassuk el mások elöl és tartsuk titokban.

- Persze, hogy nem szóltam róla még a barátaimnak se, nemhogy az apámnak. Tudtam, hogy így reagálna, és ez lenne belőle.

- Figyelj, mi lenne, ha megmondanád neki, hogy maradni akarsz? – kérdezte a fiú és megfogta Cass kezét.

- Szerinted nem próbálkoztam már ezzel? Azt válaszolta, hogy mennem kell, ha akarok, ha nem, amíg ő felelős értem. Nem érdekli, hogy szeretlek és veled szeretnék lenni. Annyira gyűlöli a vámpírokat, hogy az sem hatná meg, ha állatvéren élnél és utálnál az lenni – felelte a lány és elhúzta a kezét. Lassan letelt a fél órája, indulnia kellett volna, ezért felkel a padról, mire Kol visszahúzta.

- Tudod mit? Lépjünk le együtt, elviszlek bárhová, ahová szeretnéd – mondta a fiú. Nem akarta elveszíteni a lányt, ezért mindent bevetett, hogy maradásra bírja. – Először mehetnénk Rómába, utána Párizsba, majd Londonba, beutazhatnánk az egész világot.

- Nem tehetem, te is tudod. Nekem már csak az apám van, és nem fogom elveszíteni őt ezért, bármennyire is jó lenne veled menni. Befejezem a középiskolát és utána visszajövök, ígérem – mondta a lány határozottan, bár legszívesebben igent mondott volna Kol ötletére, de jobban szerette az apját annál, hogy így elárulja. – Mennem kell, nem akarom, hogy keresni kezdjen – egy gyors puszit nyomott a fiú szájára, majd felkelt és elindult haza.

* Napjainkban *

Cass még mindig szörnyen érezte magát, ha eszébe jutott ez a jelenet. Tudta, hogy jól döntött, de mégis belesajdult a szíve, ha Kolra gondolt. Tényleg szerette a fiút, de nem választhatta őt az apjával szemben. Az elmúlt fél évben próbálta elfelejteni Kolt, ami már többé-kevésbé sikerült is neki, erre az felbukkant az iskolában és felszakította a régi sebeket. Fogalma sem volt, mit kellene tennie, csak annyit tudott, muszáj lesz beszélnie Kollal, azonban erre még nem állt készen, szüksége volt egy kis időre.

- Amikor Caroline a Grillben keresett, rögtön gondoltam, hogy itt leszel – szólalt meg mögötte egy ismerős hang brit akcentussal, mire a lány akaratlanul is elmosolyodott. Rögtön eszébe jutott, mennyit nevettek, amikor a férfi próbálta tanítani, hogyan is kell akcentussal beszélni, de nem sok sikerrel járt.

- És azt tudod, hogy miért keresett egyáltalán? – kérdezte a lány még mindig mosolyogva.

- Asszem beszélni akart veled az új diákokról. Biztosan van valami szaftos pletykája vagy valamit szervezni akar – felelte Klaus nevetve, miközben letelepedett a lány mellé a földre. – Valami baj van? Szomorúnak tűnsz.

- Semmi komoly, csak Car szervezi a szalagavatót és bele akar vonni engem is. Te is tudod, mennyire utálok az ilyenekben részt venni. Az meg biztos, hogy Elena meg Bonnie is segíteni fog, nekem meg nincs kedvem velük beszélgetni a tökéletes szalagavatóról, inkább elkerülném őket – mondta Cass és nem is hazudott. Tényleg nem nagyon volt kedve a szalagavatót szervezni, egyszerűen nem akarta megbántani Caroline-t.

- Még mindig nem állnak veled szóba az állítólagos barátaid? Azt hittem, már nem haragudnak rád annyira. Semmi rosszat nem tettél ellenük, nincs okuk rá.

- Egyedül Caroline a barátom, a többieket nem hívnám annak ezek után. Már az is bajuk volt, ha köszöntem neked, hiába magyaráztam el, hogy megmentetted az életem, egyszerűen egyik fülükön bement, a másikon pedig ki.

- Pedig inkább Damon Salvatorét kellene utálniuk, hiszen ő akart megölni téged. De persze akit Elena imád, arra vagy jót vagy semmit nem lehet mondani – mondta nevetve Klaus. Neki még kapóra is jött, hogy a lány barátai összekaptak vele, így legalább többet volt egyedül és így őt is közelebb engedte magához, ezért nem is nagyon bátorította Casst békülésre.

- Hé, azért te sem éppen szép dolgokat csináltál. Megölted Jennát és Elenát is – felelte Cass, mire eszébe jutott, hogy Ric pont ezeket mondta neki tegnap este. – Jézusom, mintha csak az apámat hallanám – nevette el magát.

- Azt kihagytad a listából, hogy apád testét használtam és így vertem át mindenkit – mondta Klaus nevetve, mire Cass csúnyán nézett rá. – Jól van, ez nem volt szép, elismerem.

- Tényleg nem volt az, de legalább bevallottad, azért ezt el kell ismerni – felelte a lány, majd Klaus arcát látva kitört belőle a nevetés. – Ezt le kellett volna fotózni, na, majd legközelebb.

Klaus nem reagált a lány szavaira, hanem hátrafordult, hogy megnézze, ki tart erre. Nagyon remélte, hogy nem Caroline az, mert akkor Cass biztosan visszamenne a városba és nem vele töltene pár órát. Maga sem tudta, miért szeretett ennyire a lány társaságában lenni, de vele önmaga lehetett, nem kellett megjátszania a jó vagy a rossz fiút és ez sokat számított neki.

A fák közül felbukkanó alak azonban nem Caroline volt, hanem az öccse.

- Hello bátyus, Becca mondta, hogy látott téged bemenni téged az erdőbe és gondoltam, szólok, hogy megérkeztünk és már be is költöztünk – mondta Kol vigyorral az arcán.

Cass először azt hitte, csak a képzelete játszik vele és nem Kol hangját hallja. Gyorsan a hang irányába fordult, de sajnos nem tévedett. Az érkező bizony Kol volt.

- Kedves öcsém, nagyon örülök, hogy be tudtatok költözni, de erre már rájöttem és nem kellett volna ezért utánam jönnöd – válaszolta Klaus gúnyosan vigyorogva. – Szerintem még nem ismeritek egymást, Cass, ő az öcsém Kol, Kol, ő pedig Cass.

Cass döbbenten nézett a két Mikaelsonra. Azt hitte, hogy rosszul hallotta Klaus szavait, amikor azt állította, hogy Kol az öccse, de Kol ezt a gondolatát megcáfolta.

- Már találkoztunk az iskolában, nem kell bemutatnod minket egymásnak – mondta Klausnak, majd a lányra nézett. – Nem is tudtam, hogy a bátyámmal ilyen jóban vagy.

A lány torkára forrt a szó, nem tudott mit válaszolni. Csak egyetlen gondolat futott át az agyán: nem, ők nem lehetnek testvérek…