2014. március 28., péntek

Chapter Five

Sziasztok!

Viszonylag hosszú kihagyás után meghoztam a Bloody Love ötödik fejezetét. Azoktól, akik olvassák ezt a történetet, szeretnék elnézést kérni a szünetért. Kíváncsian várom a véleményeteket, hogy Ti mit is gondoltok a történetről, kérlek Titeket, kommenteljetek vagy pipáljatok.

Másnap Daniel kora reggel felébresztett, mert egy percet sem akart elvesztegetni a napból, hiszen ma akarta elkezdeni a kiképzést. Igyekeztem minél lazábban felöltözni, ezért egy melegítő nadrág és egy top mellett döntöttem, a hajamat pedig lófarokba kötöttem. Mikor kimentem a nappaliba, Daniel már az étkező asztalnál ült és intett, hogy üljek le. Kicsit meglepődtem, hiszen edzésről volt szó, de letelepedtem vele szemben.

- Nem arról volt szó, hogy ma kezdjük az edzést? - kérdeztem tőle, mire elvigyorodott.

- Szivi, talán ennyire várod már a kiképzést? A helyedben örülnék neki, hogy még nem kezdtük el, nem igazán fogod élvezni - válaszolta széles vigyorral az arcán. - Először kapsz egy kis elméleti oktatást a vámpírokról, hiszen úgy sokkal könnyebb dolgod lesz.

- Jól van, hallgatom az érdekes előadást. - Semmi kedvem nem volt vámpírokról beszélgetni Dannel, ezt nem is nagyon titkoltam. Így is utáltam a vérszívókat, nem szerettem volna még egy kiselőadást is kapni róluk, hiszen úgyis csak megölni akartam őket, nem tanulmányozni.

- Akkor kezdjük a gyengéinkkel, abból úgyis sokkal kevesebb van - mondta vigyorogva, mire megforgattam a szemem. Az egójával simán el lehetett volna jutni a Holdig. - Utáljuk az ezüstöt, legyengít és meg is lehet vele ölni minket. A tőrt ajánlom, mert a pisztolyba tehetsz ezüst golyót, de ne várd, hogy nyugodtan megvárjuk, amíg szétroncsolod a szívünket. Ha lefejezel egy vámpírt, az is hatásos, mert a feje nem tud újra kinőni. Természetesen a robbanás is végez velünk, csak ezekkel a módszerekkel tudsz megölni minket.

Oké, ezzel nem sok újat mondott. Eddig is tudtam, hogyan kell végezni egy vámpírral, hiszen én is vadász voltam. Úgy voltam vele, nem is nagyon izgat, amiről beszél, ezért már nem is figyeltem rá, inkább elgondolkodtam. A szavai el se jutottak a tudatomig, csak néztem magam elé és igyekeztem olyan képet vágni, mintha teljesen lekötne a mondanivalója. Arra eszméltem, hogy az állam alá nyúlt és felemelte a fejem. Biztosan kérdezett valamit, csak én nem válaszoltam.

- Cicuska, figyelsz egyáltalán rám? - kérdezte felvont szemöldökkel, mire értetlenül néztem rá. - Ennyire nem érdekel, amit mondok neked?

- Tudod, én nem dolgozatot akarok írni a vámpírokról, hanem csak megölni szeretném őket. Szerintem ehhez nem kell végighallgatnom egy unalmas kiselőadást, ha tudni akarok valamit rólatok, majd megkérdezem - válaszoltam őszintén, mert semmi értelme nem lett volna hazudnom neki, hiszen úgyis rájött volna.

- Jól van, akkor nem mesélek többet, viszont én kíváncsi vagyok pár dologra és szeretném, ha őszinte lennél velem. Kérdezhetek? - tette fel a kérdést udvariasan. Legszívesebben nemet mondtam volna neki, de tudtam, úgysem úsznám meg ezt a kört, ezért bólintottam. - Hogyan tudtad meg, hogy mi vagy?

Ez a kérdés váratlanul ért, nem gondoltam, hogy pont ezt akarja megtudni rólam. Igyekeztem elfelejteni azt a napot, amikor anyám elmondta nekem az igazat, de sosem voltam rá képes, így egyszerűen nem gondoltam rá.

- Daniel, muszáj erről beszélgetnünk? Nem szívesen idézném fel a történteket - válaszoltam halkan, miközben ő az arcomat fürkészte. - Csak el szeretném felejteni, jó?

- Pedig jót tenne neked, ha beszélnél róla, könnyebben fel tudnád dolgozni, hidd el nekem - mondta megértően. - Csak segíteni szeretnék neked, bízz már bennem egy kicsit.

Még sose láttam együttérzést, vagy bármilyen rendes érzelmet az arcán, ez pedig úgy meglepett, hogy elmeséltem neki azt a bizonyos délutánt...

*** Négy évvel ezelőtt ***

Az igazgatóiban történt beszélgetés után anyám szó szerint hazarángatott az iskolából. Egész úton nem szólt hozzám, de láttam rajta, hogy rettenetesen mérges rám. Nem értettem, miért dühös ennyire, hiszen őt védtem, amit el is mondtam neki, de nem érdekelte. Mikor hazaértünk, bevágta mögöttem az ajtót és a karomnál fogva a nappaliba cibált.

- Tudtam, már akkor biztos voltam benne, amikor megszülettél, hogy egyszer a felszínre fog törni ez az éned. Összeverted azokat a szerencsétlen fiúkat csak azért, mert olyan kedved volt, ez az igazság, ugye így történt? - kérdezte ingerülten. - Ismerd be, hogy nem mondtak neked semmit, hanem egyszerűen a torkuknak ugrottál.

- Nem, anyu, tényleg azt mondták rád, hogy kurva vagy, én csak meg akartalak védeni - bizonygattam az igazam könnyes szemekkel. Nagyon fájt, hogy a saját anyám nem hitt nekem, hanem még meggyanúsított, hogy szándékosan bántani akartam volna azokat a fiúkat. - Sosem ártanék másoknak, nem is szeretek verekedni.

- Nem, Catrina, a rossz vér kiütközik rajtad, ez már látszik. Pontosan ugyanolyan vagy, mint az apád - mondta undorodva. - Egy szörnyeteg.

Az utolsó mondata olyan hatással volt rám, mintha valaki egy kést döfött volna belém. Nem csak az fájt, amit mondott, hanem az is, amilyen hangsúllyal tette ezt. Mindig is tudtam, hogy sosem számítottam neki, csak egy púp voltam a hátán, de nem gondoltam volna, hogy undorodik tőlem.

- Pedig eddig nem csináltam semmi rosszat, nem vagyok szörnyeteg - Hirtelen kitört belőlem a sírás, akkor sem tudtam volna visszatartani a könnyeimet, ha akartam volna. Anyám csak rosszallóan nézett rám, egyáltalán nem érdekelte, hogy mennyire megbánt a szavaival.

- De az vagy, Catrina, egy szörnyeteg, aki soha nem lesz normális. Kicsi korodtól kezdve az igazságot akartad tudni, akkor most megkapod - mondta anyám, miközben gúnyosan elmosolyodott. - Az apád megerőszakolt és sikerült neki teherbe is ejtenie, így lettél te. Nem akartam megtartani a gyereket, de a nagyanyád akkor még élt, és nem engedte, hogy elvetessem.

Ezek a szavak teljesen lesújtottak. Legbelül persze tudtam, hogy gyűlöl engem, de nem gondoltam volna, hogy ennyire. Sosem sejtettem, hogy a nagyanyámnak köszönhetem az életem, hiszen ő sem szeretett, már amennyire emlékeztem rá, de legalább végre megtudtam, miért érzett így.

- Mindenki megdöbbent, hogy öt hónap után megindult a szülés, genetikai rendellenességek sorozatát állapították meg nálad, akkor még volt rá remény, hogy nem éled túl az első hetet - folytatta keményen, miközben nekem egyre jobban folytak a könnyeim, szinte már nem is láttam tőlük. - Azonban túlélted és egész életedben egyszer sem voltál beteg, van rá ötleted, hogy miért?

Megráztam a fejem. Fogalmam sem volt, hogy miért úsztam meg minden betegséget, mikor társaim sorban betegedtek le, anyám viszont tisztában volt a magyarázattal.

- Ez azért van, Catrina, mert az apád nem ember. hanem vámpír, te pedig örökölted tőle a kórságot, ami át fogja venni feletted az irányítást és ugyanolyan gyilkos leszel, mint ő - mondta az anyám, mire úgy ledöbbentem, hogy még a sírást is abbahagytam.

- Anya, ne beszélj hülyeségeket, vámpírok nem léteznek. Sőt ha léteznének is, akkor se lehetne gyerekük, hiszen halottak - vetettem közbe. Most először kezdtem kételkedni anyám épelméjűségében, ami neki is feltűnt.

- Ne merd kétségbe vonni, hogy normális vagyok-e - sziszegte dühösen, majd a tükör elé rángatott. - Bizonyítékot akarsz? Akkor el ne mozdulj innen és megkapod.

Kicsörtetett a konyhába, én pedig nem mozdultam a tükör elöl, hiszen kíváncsi voltam, mit talált ki. Annyira elgondolkodtam, hogy észre se vettem, mikor jött vissza, csak arra eszméltem, hogy egy késsel a lábamba szúrt. A reakcióm mindkettőnket váratlanul ért. A gondolat, hogy meg kell védenem magam, teljesen átvette a tetteim felett az irányítást. Mielőtt kontrollálhattam volna magam, villámgyorsan kicsavartam anyám kezéből a kést, majd a hátához szorítottam a karját, mindezt kb. 5 másodperc alatt. Anyám nem ijedt meg, csak gúnyosan mosolygott.

- Most nézz a tükörbe, kislányom. - A hangjából csak úgy sütött a megvetés, amikor az utolsó szót kimondta, ezzel viszont most nem törődtem, hanem a tükör felé fordultam. A szemeim zölden csillogtak a megszokott kék helyett, ami teljesen ledöbbentett. - A vámpíroknak ilyen a szemük, ha éhesek vagy erős érzelmek uralkodnak el rajtuk. Remélem, most már nem kételkedsz a szavamban.

Már nem gondoltam anyámról, hogy megőrült, hiszen én is láttam a szemem. Ennek ellenére felfoghatatlan volt számomra ez az egész, ezért felrohantam a szobámba. Időre volt szükségem.


*** Napjainkban ***

Észre se vettem, hogy sírok, miközben beszélek. Mikor befejeztem, Daniel átnyúlt az asztal felett és gyengéden letörölte a könnyeim.

- Cicuska, sajnálom, nem gondoltam volna, hogy anyád így viselkedett veled. Remélem, nem hitted el azokat a dolgokat, amiket neked mondott, hiszen nem volt igaza - mondta, miközben végighúzta a kezét az arcomon. El kellett volna tolnom, de nem tettem, mert jól esett, hogy végre valaki törődik velem egy kicsit.

- Nem, te is tudod, hogy igaza volt, tényleg egy szörnyeteg vagyok - válaszoltam, mire újra kibuggyantak a könnyek a szememből. Arra eszméltem, hogy Daniel felkapott a székről, leült a helyemre, majd az ölébe ültetett és szorosan átölelt. Az agyam egy része tiltakozott, de ettől az emléktől annyira a padlóra kerültem, hogy nem volt erőm elhúzódni tőle, hanem a mellkasába temettem az arcom és hozzábújtam.

- Egyáltalán nem vagy az, ne is gondolj ilyeneket. Tény, hogy más vagy, mint a többi ember, de ez csak különlegessé tesz. Hidd el nekem, nem vagy gonosz. - Miközben beszélt, a hátam simogatta, amitől kicsit megnyugodtam. - Soha többé nem kell hazamenned, ha nem akarsz.

Igaza volt, nem nagyon vágytam arra, hogy újra hazatérjek a szülői házba. Anyám biztosan örült, hogy egyik percről a másikra eltűntem, szerintem még sosem volt ennyire boldog, mint amilyen most lehetett, hiszen megszabadult élete sötét foltjától.

- Nem is ismersz, honnan veszed, hogy milyen vagyok? - motyogtam a mellkasába, ő pedig egy puszit nyomott a fejemre.

- Az lehet, hogy te nem ismersz engem, én viszont elég sok mindent tudok rólad. Régóta figyellek, Cicuska, ezért tisztában vagyok vele, hogy milyen is vagy valójában. Visszahúzódsz a csigaházadba, csak azzal a kutyával érzed jól magad, olyan vagy, mint egy kiscica, de amikor vámpírra vadászol, előtör belőled a vadmacska.

Ezek hallatán felkaptam a fejem és dühösen néztem rá. Minden szomorúságom elmúlt, most csak dühöt éreztem.

- Mióta figyelsz engem? - kérdeztem, mire vállat vont.

- Nem tudom pontosan, az erdőben tartottál hazafelé a korcs haverodtól, kb. három hónapja lehetett, de mit számít ez?

- Tessék?! Már három hónapja figyelsz?! - pattantam fel az öléből dühösen. - Azt hittem, paranoiás vagyok, Jason szerint már üldözési mániám volt, mert azt éreztem, hogy valaki figyel! Már lassan én is belenyugodtam, hogy becsavarodtam, erre bejelented, hogy te végig megfigyeltél és igazam volt!

Daniel meglepetten nézett rám, én pedig dühösen elfordultam. Tényleg figyelt engem, de egyszer sem próbált a közelembe kerülni, így nem volt bizonyítékom arra, hogy jogosan éreztem magamon a tekintetét.

- Hogy érted azt, hogy érezted, amikor figyeltelek? - kérdezte óvatosan.

- Szerinted hogy érthetem ezt? Végig magamon éreztem a tekinteted, folyamatosan benne voltál az álmaimban, de reggel nem emlékeztem az arcodra. Tudod mennyire frusztráló volt, hogy nem tudtam, mi folyik itt? Komolyan azt hittem, hogy megőrültem - válaszoltam, mire Daniel arca kifejezéstelenné vált. - Hé, most mi van?

- Nem lett volna szabad megérezned a jelenlétem és velem álmodnod, Cicuska - felelte érzelemmentes hangon. - Erre eddig egyetlen személy volt csak képes, ez nem jelent túl sok jót.

- Miért ne álmodhattam volna veled vagy érezhettelek volna a közelemben? - Nem értettem, mire akar kilyukadni, muszáj volt megtudom, mire gondol. - Dan, kérlek, válaszolj.

- Ne aggódj emiatt, inkább gyere, kezdjük el az edzést, hiszen rengeteg dolgot kell megtanulnod - mondta Dan, majd felkel és kiment az udvarra. Éreztem, valamit eltitkol előlem és nem akar erről a dologról beszélni. Mivel én viszont nagyon is tudni akartam, elhatároztam, ki fogom belőle szedni az igazat, csak még ki kellett találnom, hogy hogyan fogom ezt kivitelezni. Elgondolkodva mentem ki utána, hogy végre kezdetét vegye a kiképzés, amivel erősebbé és ügyesebbé válhatok, és ezzel könnyebben vadászhatok vámpírokra.

1 megjegyzés:

  1. Szia. most találtam a blogra,nagyon jó a történet.nem szeretnéd folytatni ?

    VálaszTörlés